3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2009. szeptember 18.

A lényeg úgyis a Hyper Hyper...

Copyright:

Ha azt mondom Scooter, szerintem a legtöbb embernek rögtön a hihetetlen szőke hajú énekes ugrik be, meg a techno, és a ’90-es évek egy olyan része, amit lehet, hogy tagadnánk inkább, meg persze a Hyper, Hyper! És öt év után újra Magyarországon jártak! Éljen!

Az egy dolog, hogy vannak olyan együttesek, akik kultusznak számítanak a ’90-es évekből, de az, hogy majdnem 2010-benvonzanak ennyi embert, az azért megdöbbentő volt. A BME Fesztivál fő attrakciójának számító Scooter, nem hogy megtöltötte a Nagyszínpadot, de olyan szinten volt tömegnyomor a sátorban, hogy a plafonról csöpögött az izzadság, és az emberek egymást taposták, hogy kicsit közelebb kerülhessenek H.P Baxter-hez és csapatához.

A Scooter volt az első, akiknek külön kordonokat állítottak föl, a színpad elé, plusz a fotósokat is kizavarták a második szám után. Mivel én is közöttük álltam (azt most akkor hagyjuk, hogy mennyi idő volt a tömegen átverekedni magadat), ezért testközelből tapasztalhattam, ahogyan a „zenekar” berobbant a színpadra. Ugyan figyelmeztettek minket, hogy vigyázzunk, mert az első szám alatt pirotechnika lesz, azért elég megdöbbentő látvány volt, ahogyan a frontember lángok között belecsap az első számba. És akkor az még hagyján, hogy olyan szinten dübörgött a basszus, hogy többen a túlélésért harcoltunk. Azt hiszem a hangosítással nincs gond.

Alapvetően, amúgy elég korrekt show-t nyomtak végig, ami azt jelenti, hogy azért egy másfél órát biztos játszottak, ráadásul a már említett lángokkal, tűzijátékkal és két táncossal kiegészülve, akikről, mint kiderült, hogy valami újfajta holland népi tánc mozgalom lelkes követői, mert kb úgy pattogtak a színpadon.

Van az úgy, hogy az ember nincs felkészülve, egy Scooterhez hasonló élményre, szóval a másfél óra nekem túl sok volt a német techno életérzésből, viszont számok tekintetében ment minden, de a lényeg úgyis a Hyper Hyper.

A koncert alatta, ahogy mászkáltunk, több Scooter pólós rajongóval találkoztunk, ezt az is alátámasztja, hogy mennyien voltak aznap, szóval nem tűntek el ők nyomtalanul, legalábbis a kultuszt biztos, hogy őrzik, de szerintem egy ideje semmi újat nem alkottak.

És arra is tá kellett jönnünk, hogy ők az a csapat, akiknek a világon a legegyszerűbbek a refrénjei, úgyhogy ha nem ismered a számokat, akkor is nagyjából 1 perc alatt sajátíthatod el értelmetlen szövegeiket. Pl., hogy mennyi a hal. Vagy, hogy egy, kettő, három, tűz. Na igen, ebből szép megélni!

Azért, a show profi volt!

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. január 6.

A januári elcsendesedéshez ad kapaszkodót Curtis

Egy korszaknyitó, új szívbemarkoló dallal jelent meg Curtis, mely édesapjáról állít emléket „Fehér rózsa” címmel. Lágy, keserédes zongora adja meg az alaphangot, Curtis pedig kiereszti az elmúlt évek minden fájdalmát a nem múló hiányról. A jazzes-melodikus vokált hamisítatlan rapverze váltja, lendületet adva és erőt az évkezdéshez. A rapper idén magasabb fokozatra kapcsol és készül egy új EP-vel is. Tovább

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky