Idén nagyot tarolt a Brains: márciusban megjelent lemezük átütő siker lett, a nyáron rengeteget koncerteztek, külföldi nagy sztárokkal készítettek közös bulikat és klipet is. A BME Egyetemi Napokon szeptember 17-én láthatjátok őket az OTP Nagyszínpadon, az Ivan & the Parazol és a Kaukázus után.
A zenekart 16 éve alapították és a Brains nevet is ekkor találták ki, de a mai végleges formáció körülbelül 3-4 éve alakult ki. Kéri Andris, azaz MC Columbo, a csapat frontembere is ekkor csatlakozott a felálláshoz. Ugyancsak ekkor kezdték kialakítani a mostanra kialakult változatos hangzásvilágot, azaz drum and bass-, braekbeat-, elektro- és raggae dallamok keverékét. Innen datálható a Brains országos ismertsége, belföldön és külföldön egyaránt.
A 2013-as év egyik legütősebb lemeze lett a Brainstől a Full Range:
Sőt nem kisebb előadót sikerült megnyeriük egy dal és egy klip, sőt egy Budapest Park-béli vendégszereplés erejéig, mint Sian Evanst, a jól ismert Kosheen énekesnőjét.
2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Weiter
Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. Weiter
Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. Weiter
Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Weiter
Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Weiter