3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Külföldi

2013. szeptember 15. | Simi

Új The Beatles-album érkezik

Copyright:

Az 1994-es megjelenésű The Beatles Live At The BBC nevű válogatáslemez után ez év novemberében fog megjelenni az album második része, amely 37 korábban meg nem jelent felvételt és 23 stúdióbeszélgetést tartalmaz majd.

A 9’4-es lemez első helyen landolt az angol listákon, és több, mint 5 millió példányt adtak el belőle világszerte a megjelenés első hat hetében. Az új válogatáslemezen összesen 63 track kap majd helyet, olyanok, melyek az előző kiadáson még nem voltak hallhatóak. A rajongóknak a kiadvány legizgalmasabb része nagy valószínűséggel a 23 stúdióbeszélgetés lesz, a zenekar tagjai és a BBC rádiós műsorvezetői között. 
 
1962 márciusa és 1965 júniusa között 275 Beatles fellépést-közvetített a BBC az Egyesült Királyságban. Az együttes csak 1963-ban 39 rádióadásban játszott. 1963 egyik napján például a srácok 18 tracket vettek fel a Pop Go The Beatles című showjukhoz.
 
Két olyan szám is helyet kap a válogatáslemezen, amely korábban sosem lett felvéve a The Beatles kiadójánál, az EMI-nál, tehát most először lesznek hallhatóak a Beatle-ök előadásában. Ez a két dal Chuck Berry I’m Talking About You és Beautiful Dreamer című szerzeményeinek feldolgozása. A kiadás az előzőhöz hasonlóan tartalmaz rövidebb beszélgetésblokkokat is a BBC DJ-eivel, Brian Matthew-val és Alan Freeman-nel, és a Pop Go The Beatles műsorvezetőivel is, Lee Peters-szel és Rodney Burke-kel. 
 
Az első Live at the BBC lemezt George Martin állította össze 1994-ben, aki rengeteg ideig dolgozott a legendás együttessel. Az On Air - Live at the BBC Volume Two pedig Kevin Howlett és Mike Heatley producerek segítségével lett összeállítva.
 

 
A tracklista pedig így fog kinézni:
 
ELSŐ LEMEZ
And Here We Are Again (Beszélgetés) 
Words Of Love 
How About It, Gorgeous? (Beszélgetés) 
Do You Want To Know A Secret 
Lucille Hey, Paul… (Beszélgetés)
Anna (Go To Him) 
Hello! (Beszélgetés) 
Please Please Me
Misery
Im Talking About You
A Real Treat (Beszélgetés) 
Boys 
Absolutely Fab (Beszélgetés) 
Chains 
Ask Me Why 
Till There Was You 
Lend Me Your Comb
Lower 5E (Beszélgetés) 
The Hippy Hippy Shake
Roll Over Beethoven
Theres A Place
Bumper Bundle (Beszélgetés)
P.S I Love You
Please Mister Postman
Beautiful Dreamer
Devil In Her Heart
The 49 Weeks (Beszélgetés) 
Sure To Fall (In Love With You)
Never Mind, Eh? (Beszélgetés) 
Twist And Shout
Bye, Bye (Beszélgetés) 
John - Pop Profile (Beszélgetés)
George - Pop Profile (Beszélgetés) 
 
MÁSODIK LEMEZ
I Saw Her Standing There
Glad All Over Lift Lid Again (Beszélgetés)
Ill Get You She Loves You
Memphis, Tennessee
Happy Birthday, Dear Saturday Club 
Now Hush, Hush (Beszélgetés) 
From Me To You 
Money (Thats What I Want) 
I Want To Hold Your Hand 
Brian Bathtubes 
This Boy 
If I Wasnt In America 
I Got A Woman 
Long Tall Sally
If I Fell
A Hard Job Writing Them (Beszélgetés)
And I Love Her
Oh, Cant We? Yes We Can (Beszélgetés)
You Cant Do That 
Honey Dont
Ill Follow The Sun
Green With Black Shutters (Beszélgetés) 
Kansas City/Hey-Hey-Hey-Hey!
Thats What Were Here For (Beszélgetés) 
I Feel Fine (Studio outtake)
Paul - Pop Profile (Beszélgetés)
Ringo - Pop Profile (Beszélgetés)
 
Forrás: nme.com
 
Simi
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. A continua

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. A continua

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. A continua

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. A continua

2026. február 18.

Már jön is az új Charli xcx-lemez

A BRAT korszak energikus, futurisztikus popfelszabadulása után másfél évvel Charli xcx debütálja stúdióalbumát, a „Wuthering Heights”-t, amely a 18. századi gótikus regény szellemiségét hozza el a jelenünkbe. Az új anyag egyszerre kíséri a 2026-os filmadaptációt, az Üvöltő szelek-et, és Charli személyes kreatív újrateremtését jelzi, amelyben a női perspektíva, a belső érzelmek és a szenvedély fontossága központi szerepet kap. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky