3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2013. szeptember 6. | Jam

Komárom, ébresztő, kelj fel!

Copyright:

Szeptember 27-én a debreceni hármas beveszi a komáromi Csokonai Művházat, hogy új lemezének dalait végre a helyi lakosokkal is megismertethesse élőben. Laciék elég régóta úton vannak, és hogy ne legyen hiba a showban, most Komáromot is útba ejtik!

Majdnem egy éve turnéztatja már a banda legújabb, Rockmafia, Debrecen című albumát, tehát bőven volt idejük belejönni a döngölésbe, ráadásul (tapasztalatból mondhatom) a turné elején sem igazán voltak gondok ezzel. A Tankcsapda egyszerűen jó és kész. Hiába lett mainstream, hiába folynak ők a csapból is, mégis mindenki kíváncsi rájuk. Így tehát borítékolható, hogy a Csokonai Művház is fullon fog pörögni 27-én, hiszen nem túl nagy helyről beszélünk. Így érdemes időben elkezdeni a jegyek beszerzését, nehogy lemaradjatok róla. Elővételben 2999 Ft-ért juthattok hozzájuk, míg a koncert helyszínén és napján 3499 Ft lesz a bebocsáttatást nyújtó karszalag.

A felvezetésről a gyöngyösi Dorothy gondoskodik, akik nagyon hamar tettek szert viszonylag nagy népszerűségre, úgyhogy végre én is láthatom őket élőben. Tudni kell, hogy a csapat három leányzóból áll, ami egy komoly rock n roll bandánál eléggé ritka, tehát megéri kíváncsiskodni! Ott találkozunk!

Még egyszer tehát: Tankcsapda, Dorothy - Komárom, Csokonai Művelődési Ház - 2013. szeptember 27.

Jegyelővételi helyek:
MOL-kút, 2900 Komárom, Mártírok útja 82., Tel.: (34) 343-304

Jam
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. október 22.

Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara

A teljes turné fő előzenekara a német pop/rock új hullámát képviselő THE LIVELINES, míg az estét a budapesti klubokat megtöltő, friss lemezzel jelentkező, kizárólag lányokból álló indie-punk zenekar, a girlhood nyitja majd. Continuer

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. Continuer

2025. szeptember 22.

Beton.Hofi az Arénában

Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. Continuer

2025. szeptember 21.

A zene körforgását vizsgálja a XIII. Music Hungary Konferencia

Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. Continuer

2025. szeptember 17.

VALMAR évzáró szuperprodukció az Arénában

A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky