3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2013. augusztus 27. | Anikó

Szeméthegy VIP és normális hangosítás nélkül – Strand Fesztivál

Copyright:

A Quimby koncerten Kiss Tibi azt mondta, hogy a zenekart nem zavarja, ha a közönség a lassabb dalok alatt a másik színpadon fellépő Senát hallgatja és át is fordul abba az irányba. A hangosítás egy fokkal jobb volt, mint hétfőn, de ez csak azt jelenti, hogy a Telekom színpadot is lehetett nagyjából hallani.

A Telekom színpad hangosítását azt hiszem, már elég jól szemléltettem a Fall Out Boy koncertje kapcsán. Ezt elcseszték rendesen, de a hangosítás terén a Viva színpad sem jeleskedett.  

Már többen mondták előzőleg is, hogy a Viva színpadnál lévő fotósárok olyan hangos, hogy bele lehet süketülni. Én először a Nouvelle Vague koncertje alatt mentem be a Vivához fotózni. Ez a pár perces kaland elég volt ahhoz, hogy még az én fesztiválhoz edzett fülem is csengjen. A Viva színpadot valaki állatira túlhangosította, közelről halál volt, de még a másik színpadon is lehetett hallani. 
 
A fesztiválról elég sok dolog hiányzott. Például nem volt nyomtatott programfüzet (lap, cetli, bármi). Habár ki volt írva, hogy VIP, de ez valószínűleg a Soundról maradt ott. A VIP-be bárki bemehetett, kivéve az első estét, ahol egy valahonnan odaszakadt biztiőr ordított, hogy csak VIP karszalaggal lehet bemenni. Hogy a VIP karszalagot hol osztogatták és kinek jutott, az egy remek kérdés. 
 
Nem tudom, hogy szemétszedőket foglalkoztatott-e a fesztivál. Jelentős számú személyzetre nem lett volna szükség, tekintve a repoharakat. Csak arra tudok gondolni, hogy a repohár elfogyott a fesztivál utolsó napjára, mert a Kiscsillag után a színpad előtt annyi műanyag pohár és pillepalack feküdt a földön, hogy térdig gázoltunk a műanyagban, és látszólag senki sem szorgoskodott azon, hogy felszedje őket.
 
Egyetlenegy ponton lehetett felfedezni a szervezettséget: az In-Kal munkájában. Ők legalább képben voltak (pl. az utolsó napon leszalagozták a Balatonba vezető lépcsőket, hogy senkinek se jusson eszébe bemenni a viharos tóba). Azt azonban minden rutinos fesztiválozó tudhatja, hogy ha a biztonsági szolgálat van a legjobb formában, az azért nagyon gáz.
 
Anikó
 
fotók: Kenéz Anikó – Remetei Zoltán
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky