2013. augusztus 25. | Jam

A vén csont fesztiválozik: Jambo Fest, 1. nap

Régi motorosként markoltam fel a karszalagjaimat a Fényes Fürdő bejáratánál, ugyanis vén csont vagyok már a fesztivál életében. Emlékszem arra az időre, amikor még egynapos, egy fellépős házibuli-feeling volt, de most tapasztalatból mondhatom: a Jambo kinőtte az önmaga által felállított kereteit!

Szerény kis zenekarommal, a Scage-dzsel nyitottuk a kétnapos őrületet a Nagyszínpadon, de mivel saját koncertről nem ildomos írni, ezért majd egy külső forrás kritikáját olvashatjátok rólunk. Ami ennél érdekesebb volt: az X-Elite zenekar következett, akik szintén tatabányaiak, mint mi, csak annyi különbséggel, hogy a popgresszív punk-rock helyett inkább a klasszikusabb rock-dalok feldolgozását tűzték ki célul. Ennek eredményeképpen hallhattunk Eddától kezdve a nagy öregekig (nem mintha az Edda már nem számítana annak) mindent, gondolva itt egy kis Gary Moore-ra vagy éppen Guns 'n' Roses-ra. A srácok jól muzsikáltak, bár a fél koncertet a sportmedencéből voltam kénytelen végighallgatni (jaj, én szegény), ugyanis a koncert után a felhevült testhőmérsékletemet újra, életre alkalmassá kellett tennem. Ettől függetlenül, mivel a zenét hallgatni kell, meg tudtam ítélni (főleg, hogy már nem az első X-Elite koncertem volt életemben), hogy a srácok királyul zenélnek. Szimplán királyul. 

Utánuk a tavalyi Jambo tehetségkutató nyertese, a Kerecsen vette szárnyai alá a színpadot, amit nem tudtam hova tenni. Zeneileg jók voltak a motoros-népzenés-rockban utazó arcok, még az új dobos sem lógott ki a sorból, de ezt a stílust én képtelen voltam megemészteni. Ráadásul, miközben hallgattam a kellemes zenei alapokat, amelyeket mindig sikerült elrontani a legkevésbé sem fogós, idegesítő énekdallamokkal, hogy ha ezek a srácok megnyerték a tehetségkutatót, akkor kik voltak a többiek? Persze nem tisztem ítélkezni, én csak véleményt alkothatok, de azt kíméletlenül meg is teszem. Szóval lényeg a lényeg, a lőtéri kutya nem volt kíváncsi a Kerecsenre. Próbálták mind a két hallgatót tapsolásra és éneklésre buzdítani, de hát vajmi kevés sikerrel. No nem baj, utánuk legalább jött a Karthago!

A Karthago 34 éve csinálja azt, amit csinál, ezt ki is hangsúlyozták az urak nem egyszer, úgyhogy azt gondolom, maximális főhajtással, hogy megérdemeltek volna egy kicsit nagyobb tömeget, ugyanis a két nap fellépői közül magasan ők voltak a legrátermettebbek. A zene hibátlan volt, a külön kis szólók mind-mind kidolgozottak és élvezhetők: nem csak az a fránya hangszerszex volt meg, hanem a tudás bizonyításának egyetemi szintű prezentálása. Nem kívánom senki talpát nyalni, de a Takáts Tamás vezette banda magasan vert mindenkit. Persze, jogos a felvetés, hogy volt idejük gyakorlatba jönni, de szerintem nem biztos, hogy mindent lehet a korral magyarázni. Az viszont, hogy másnap Carbonfoolson kábé ugyanakkora tömeg volt, mint Karthagon, nekem egy kicsit azért szúrta a szemem.

Az első nap utolsó fellépője a Supernem volt számomra, ugyanis a tömegközlekedés csak ennyit engedett meg a zene élvezetéből. Megmondom őszintén, cseppet sem bántam, hogy Ganxsta Zolee-ék fellépését ki kellett hagynom, ugyanis a Volt-on mutatott teljesítményük és beszédstílusuk alapján én többet a közelükbe sem szeretnék menni. Majd ha hiányoznak, akkor berakom a Vato Loco-t, meghallgatom kétszer, oszt jónapot! A Supernem is csalódás volt a Volt-on (háh), de Szabiékat szeretem annyira, hogy adjak nekik egy második esélyt. Helyesnek bizonyult a felvetés, hiszen levitték a hajam. Persze, ha valami újat is csempésznének végre a repertoárba így négy év után, az sem volna baj, de hát még így is jobban állnak, mint a Limp Bizkit, aki 12 (azaz tizenkettő) éve turnéztatja a Chocolate Starfish-t... No szóval: Szabiék rock n roll-arcok, profi zenészek, jó dalokat írnak és kiválóan hozzák lázba a közönséget. Ennek eredménye egy eléggé fergeteges hangulatú kis show volt, amiért már önmagában megérte volna kilátogatni a Jambo-ra. De mindez együtt meg aztán végképp megérte a cirka 5000 Ft-os bérlet árát. És ez még csak az első nap volt!

Jam