3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2013

2013. augusztus 9. | Anikó

Magyar Zenei Színpad: a legrosszabb – Sziget, 2. nap

Copyright:

Van még Magyar Zenei Színpad is a Szigeten. Na de milyen? Ez volt ez első olyan Szigetes helyszín, ahol pocsék körülmények fogadtak. A zenekarok odarakták magukat, így élvezhetőek voltak a koncertek, de a hangosítás nagyon sok kívánnivalót hagyott maga után.

A Sziget térkép alapján azt lehet hinni, hogy ugyanott van a Magyar Zenei Színpad, mint ahol tavaly is volt. Azaz a Sziget csücskében, a volt Világzenei helyén. Nos, ez a valóságban közelebb van, mint a tavalyi, azonban a magyar zenekarok be lettek zavarva egy sátorba. Ezzel még nem is lenne sok baj, habár napközben a szaunafeelingre ráerősít a sátor, de éjjelre egész kellemesen lehűlt (tehát túlélhető). 
 
A Vad Fruttik koncertjének kezdetére pont odaértem, aztán elég nagy meglepetés ért, mikor az első dalnál az énekből jóformán semmit sem lehetett hallani. Később ezt valahogy normalizálták, közel sem jóra, de legalább nagyjából hallhatóra. A koncert egyébként állati jó lett volna, ha ez nem zavar be. Utána következett az Anna & the Barbies, ahol ugyanezzel a problémával szembesültünk. 
 
Ha nem lehet rendesen hallani egy koncerten az éneket, az bizony rohadtul zavaró! Ennek ellenére mindkét zenekar beleadott apai-anyait, ami ezek között a körülmények között nem lehetett könnyű feladat. Ilyen elcseszett hangosítást még soha életemben nem hallottam. Eredetileg a Nemjucira is maradni akartam, de a körülmények lebeszéltek róla. Elvégre a BKV-n utazva és a fülhallgatót mono-ra állítva is jobb minőségben szól a zene, mint a Magyar Zenei Színpadon. 
 
Anikó 
 
Fotók: Sziget Fesztivál hivatalos honlap
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. október 16.

Sziget aftermovie - Te is szerepelsz benne?

Még 300 napot kell kibírni és újra megnyitja határait a Sziget Fesztiválköztársaság, a Szabadság Szigete, hol mindent szabad, de semmi sem muszáj. Az idei fesztiválforgatag hangulatára a most elkészült, nagyon jó, mozgalmas aftermovie-val emlékezhetünk, a cikkben... Tovább

2013. augusztus 28.

Emlékeztek a Sziget feelingre? Ezt nézd meg!

Találtam egy videót. Nem új dolog, de nagyon vicces és egyben egy fesztivál korrajza is. Belátom, hogy a Sziget már rég nem a „kell egy hét együttlétről” szól, hanem kőkemény bizniszről, ami végén az ember fia izgatottan várja a szervezők bejelentését, jajj, vajon kijött –e nullszaldóra az idei rendezvény? Engem a Sziget látványa az, ami évről évre egyre jobban megdöbbent: szponzorcégek neveiről elnevezett helyszínek, végeláthatatlan vásárlóutca, kártyafeltöltő pontok mindenhol, VIP teraszok és óriáskerék. Emlékeztek még a katonai sátrakban kempingasztalokról zsíroskenyeret áruló nénikre? Tovább

2013. augusztus 13.

Ezt mondtátok ti a Szigetről

Bárcsak több hangot hallanánk az egyszerű, szórakozni vágyók szájából! Az újságíró, meg a tévés sokszor kicsit túldimenzionálja a fesztiválelemzést, és riportalanyai közül is a legfurcsábbat, legbolondosabbat használja fel. Pedig a Szigeten nem mindenki állatos ruhába öltözött francia, vagy rögtönzött hippi. Lássuk mit mondtatok ti, zene és programélvezők. Tovább

2013. augusztus 13.

Még egy utolsó nap a Szigeten

Vasárnap már nyúzottan és betegen vonszoltam ki magam a Szigetre. Nem fanatizmus, hanem sokkal inkább kíváncsiság hajtott. Annyi bizakodó mondatot kaptam el erről a vasárnapról, hogy magam is elgondolkodtam a lehetőségeken. Tovább

2013. augusztus 13.

Kiscsillaggal pizsama fellövés

Bár a kiadós Guettázás után úgy éreztem, megvolt, amiért jöttem vasárnap szigetelni, a többiek átcsábítottak a Magyar Színpadhoz, hogy hallgassunk bele a Kiscsillagba. Teljesen igazuk volt; nehogy már teljesen kimaradjanak nekem a magyar fellépők az idei Szigetből! Fáradtan bár, de Kiscsillagra fel! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky