3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. július 20. | fzs.

Jön az új Panic! At The Disco

Copyright:

A Panic! At The Disco bejelentette negyedik stúdióalbumának megjelenését, amelynek előfutára a most megjelent kislemezdal és videó, a Miss Jackson, melyben Lolo is közreműködik. Hogy tovább fokozzuk, a srácok közös turnéra indulnak a Fall Out Boy-jal.

A Panic! At The Disco idő előtt részleteket árult el a várva várt új albumukról, amit a Fueled By Ramen/Decaydance csoport vezetésével rögzítettek, és amely október 8-án a boltokban és online is megvásárolható lesz. A lemezt – ami a zenekar 2011-ben kiadott albuma után már a negyedik – megelőző kislemezdal, ami a Miss Jackson címet viseli, már elérhető az iTunes-on. A dalt egy Jordan Bahat (Grouplove, Fitz and The Tantrums) által rendezett videó is követi, amit már szintén láthat a nagyközönség a banda hivatalos YouTube csatornáján illetve az újraindított oldalukon. 
A Panic! At The Disco a Too Weird To Live, Too Rare To Die!-t először kisebb koncertekkel kívánja reklámozni Észak-Amerika-szerte: az első állomás augusztus 4-én Norfolkban lesz. Ezt a rövidebb eseményt követi majd a nagyobb észak-amerikai turné, amelyet a Fall Out Boy tagjaival közösen csinálnak végig. A Fall Out Boy Save Rock And Roll Arena Tour 2013. szeptember 5-én indul útnak az uncasville-i Mohegan Sun Arénából és az egész hónapon át tart.
 

 

A Butch Walker (Fall Out Boy, Weezer) produceri munkájával készült Too Weird To Live, Too Rare To Die! a zenekar las vegasi gyökerei előtt tiszteleg, csillogó és érdekes hanghatásokkal ellátva. Mindezt a banda örökké növekvő szintetizátorgyűjteménye inspirálta. Míg az album hemzseg az olyan nagy energiájú daloktól, mint a Vegas Lights vagy a Nicotine, addig megtalálhatóak rajta befelé forduló, önelemző alkotások is, mint a The End Of All Things, amely a lemez zárlata. 
 
A Too Weird To Live, Too Rare To Die! egyszerre felszabadult és katartikus, a zenekar a legjobbat nyújtja magából – személyes, hatásos és egészen ellenállhatatlan. „Voltak ezek a hangok a fejemben, és ki kellett találnom, hogyan állítsam össze őket. Szóval folyamatosan írtam, írtam és írtam, amíg el nem készültek a dalaink és azt nem éreztem, hogy ez az. Ez az a dal, amit el akarok készíteni. Tudtam, hogy megtörténik és végre itt van” - mondta Brendon Urie, a zenekar frontembere. 
 
A 2005-ben megjelent, platinastátuszt elért A Fever You Can't Sweat Out még mindig az egyik legjobban eladott debütálólemez a Fueled By Ramen történetében. Az olyan dalok, mint a kétszeres platina sláger I Write Sins Not Tragedies nemzetközi sikert és számtalan rajongót, valamint több díjat is (többszörös Grammy-jelölés, az MTV Video Music Awards Video of the Year díja a fentebb már említett dalért) hozott a zenekarnak.
 
A szintén sikernek örvendő második album (Pretty. Odd.) 2008-ban érkezett, és rögtön másodikként rajtolt a SoundScan/Billboard 200 albumlistáján még a megjelenése idején. A lemez mind a közönség, mind a kritikusok között sikeres volt, ezt bizonyítja az NME kritikája is: „A művészi ambíció győzelme a cinikus karrierizmus felett, az év egyik legjobb psych-pop albuma.”
 
A Panic! At The Disco ezután három év elteltével jelentetett meg új lemezt Vices & Virtues címmel. Az album – amin olyan dalok szerepelnek mint a The Ballad of Mona Lisa és  Ready To Go (Get Me Out Of My Mind) - 2011 márciusában jelent meg, és még abban a hónapban a lenyűgöző 7. helyen lépett be a SoundScan/Billboard 200 listájára, valamint a SoundScan „Alternative Albums” listáján 2. helyezést sikerült elérnie.
 
Forrás: Magneoton
 
fzs.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 6.

Új Dua Lipa lemez jelent meg

Végre megérkezett a pop koronázatlan királynőjének, Dua Lipának harmadik nagylemeze, a Radical Optimism, amely 11 dalból áll. Az énekesnő egyedüllétét kiemelő album első felvétele beszédesen az „End Of An Era” (azaz: egy éra vége) címet viseli és olyan slágerek gyűjteménye, mint a „Houdini”, a „Training Season” és az „Illusion”. Dua „pszichedelikus popként” írja le új lemezét, megjegyezve róla, hogy „olyan kiállások és különféle hangzások keveréke ez, amit ha csukott szemmel hallgatsz, akkor egy kész, vizuális világ tárul eléd”. Tovább

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky