3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. július 19. | govinda

Bojkott indult a Rolling Stone magazin ellen - a Facebookon is

Copyright:

Mint ismeretes, a nagymúltú kulturális magazin, a Rolling Stone közfelháborodást keltett azzal a lépésével, hogy legújabb számának címlapjára az egyik bostoni merénylő fényképét tette.

A Rolling Stone aktuális számának címlapján Dzokhar Tsarnaev, az életben maradt bostoni merénylő képe szerepel a következő felirattal: „A merénylő - Hogyan pecsételte meg egy népszerű, tehetséges tanuló életét a családja, hogyan menekült a radikális iszlámba, és lett belőle szörnyeteg”. Az emberek felháborodásukat, elkeseredettségüket fejezték ki a jelenség kapcsán. Az újság Facebook-oldala hemzseg az elégedetlen, dühös, háborgó netezők kommentjeitől, akik talán úgy érzik, Tsarnaev címlapra helyezése éppen teteinek dicsőítését vagy bátorítását jelentené - nem is beszélve arról, hogy az áldozatoknak és családtagjaiknak, a sérülteknek ez mekkora traumával járhat.
 
Április 15-én két bomba robbant a Bostoni Maraton alatt, mely robbantások 5 emberéletet követeltek, és csaknem 300 ember szenvedett könnyebb-súlyosabb sérüléseket. A két merénylőt, Tamerlan és Dzokhar Tsarnaevet feszített üldözés és tűzharc után elfogta a rendőrség - Tamerlan az üldözés során meghalt, lőtt sebeket szerzett, majd saját testvére hajtott át rajta egy lopott autóval. Dzokhar Tsarnaevet azóta is őrizetben tartják.
 
Az is a felháborodás és a tiltakozás mértékét mutatja, hogy a legnagyobb közösségi oldalon külön helyet hoztak létre, amelyen bojkottra szólítják fel a Rolling Stone jelenlegi és potenciális olvasóit: az oldal ITT megtekinthető. Csak néhány az oldalon szereplő megjegyzésekből, melyeket az elmúlt egy órában posztoltak: 
 
„Ez az, Rolling Stone, megint megmutattátok, hogy egy aljas, szemét magazin vagytok, akiknek sem a zenéről, sem arról nincs fogalmuk, hogy mi a jó és a rossz.”
 
„A Rolling Stone amúgy is lúzereknek való. Csak a sokkhatás érdekében volt szükségük erre, hogy még több nyilvánosságot kapjanak. A címlapon túl mindig is ilyen rosszindulatúak és szívtelenek voltak.”
 
„Undorító és felháborító. A véleményszabadság alapvető jogunk, feltétlenül szükséges, de igaz ez a felelős újságírásra is.”
 
„1982 óta előfizető vagyok... Ma lemondom az előfizetésemet. Nem találok szavakat.”
 
A magazin szerkesztősége a következőt közölte a saját Facebook-oldalán:
„Részvétünk a Bostoni Maraton során történt merényletek áldozatainak – gondolunk rájuk és családjaikra. Az eheti címlapsztori, melyet lehoztunk, illeszkedik a hagyományos újságírás keretei közé, valamint mutatja a Rolling Stone örökös elhivatottságát aziránt, hogy napjaink legfontosabb kulturális és politikai kérdéseivel foglalkozó témákat jelentessen meg komoly és gondolatébresztő formában. A tény, hogy Dzokhar Tsarnaev egy fiatal, ráadásul ugyanabból a korosztályból való, mint megannyi olvasónk, még fontosabbá teszi, hogy megvizsgáljuk ennek a jelenségnek az összetettségét, illetve teljesebb képet, teljesebb megértést kapjunk arról, hogyan történhet meg egy efféle tragédia.” 
 
Boston polgármestere szerint a címlap egy terroristát tüntet fel úgy, mint egy hírességet, a bostoni városi tanács elnöke szerint pedig a Rolling Stone úgy állítja be a férfit, mint egy hőst, egy félreértett tinédzsert, két, egymással inkompatibilis kultúra eredményét.
 
Az újság bojkottjához számos cég is csatlakozott, a BBC értesülései szerint országos gyógyszergyárak illetve élelmiszerláncok, többek között. Zenészek közül például a Dropkick Murphys szólította fel bojkottra a rajongóit.
 
Dzokhar Tsarnaev egyébként nem vallotta magát bűnösnek a bíróság előtt.
 
Forrás: Facebook, BBC
Fotó: The Washington Post
 
govinda 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky