3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2013

2013. július 18. | Bea

Július 21-ig marad a belvárosban a Sziget Eye

Copyright:

Vasárnap estig tudunk óriáskerékben ülve gyönyörködni a belvárosban; július 21-én fogadja utoljára a látogatókat a Sziget Eye az Erzsébet téren. Aki lemarad, az se marad – még – ki: augusztus 5-től a Szigeten tud majd felülni a kerékre!

Világosban és sötétben is fantasztikus kilátást nyújt a Sziget Eye azoknak, akik hajlandók kifizetni a nem éppen olcsó, felnőtteknek fejenként 2400 forintos árat és osztozni a kabinokon idegen utastársakkal. Merthogy kettesben csak a VIP kapszulába lehet beülni, a „turistakabinokba” négyesével engedik be az embereket. A tériszony viszont kevésbé lehet akadály hála annak, hogy zártak a kabinok, így nem olyan ijesztő a félősek számára sem. És még alkoholt is be lehet csempészni, hogy még jobban tetsszen a táj. 8-10 perc egy út, amely során összesen négyszer megy fel és le az óriáskerék – lassan, nyugodtan, hogy maximálisan kiélvezzük a belváros látványát 65 méter magasból.

De aki a Szigetet és környékét nézné meg inkább, vagy azt is, augusztus 5. és 12. között (is) próbálja ki Európa legnagyobb mobil óriáskerekét, akkortól a Szigeten lehet felülni rá. A kedvenc előadónk koncertjét valószínűleg bulisabb a tömegben ugrálva átélni, de érdekes lehet fentről is megnézni a fellépések alatt az őrjöngő tömeget!

Bea
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. október 16.

Sziget aftermovie - Te is szerepelsz benne?

Még 300 napot kell kibírni és újra megnyitja határait a Sziget Fesztiválköztársaság, a Szabadság Szigete, hol mindent szabad, de semmi sem muszáj. Az idei fesztiválforgatag hangulatára a most elkészült, nagyon jó, mozgalmas aftermovie-val emlékezhetünk, a cikkben... Tovább

2013. augusztus 28.

Emlékeztek a Sziget feelingre? Ezt nézd meg!

Találtam egy videót. Nem új dolog, de nagyon vicces és egyben egy fesztivál korrajza is. Belátom, hogy a Sziget már rég nem a „kell egy hét együttlétről” szól, hanem kőkemény bizniszről, ami végén az ember fia izgatottan várja a szervezők bejelentését, jajj, vajon kijött –e nullszaldóra az idei rendezvény? Engem a Sziget látványa az, ami évről évre egyre jobban megdöbbent: szponzorcégek neveiről elnevezett helyszínek, végeláthatatlan vásárlóutca, kártyafeltöltő pontok mindenhol, VIP teraszok és óriáskerék. Emlékeztek még a katonai sátrakban kempingasztalokról zsíroskenyeret áruló nénikre? Tovább

2013. augusztus 13.

Ezt mondtátok ti a Szigetről

Bárcsak több hangot hallanánk az egyszerű, szórakozni vágyók szájából! Az újságíró, meg a tévés sokszor kicsit túldimenzionálja a fesztiválelemzést, és riportalanyai közül is a legfurcsábbat, legbolondosabbat használja fel. Pedig a Szigeten nem mindenki állatos ruhába öltözött francia, vagy rögtönzött hippi. Lássuk mit mondtatok ti, zene és programélvezők. Tovább

2013. augusztus 13.

Még egy utolsó nap a Szigeten

Vasárnap már nyúzottan és betegen vonszoltam ki magam a Szigetre. Nem fanatizmus, hanem sokkal inkább kíváncsiság hajtott. Annyi bizakodó mondatot kaptam el erről a vasárnapról, hogy magam is elgondolkodtam a lehetőségeken. Tovább

2013. augusztus 13.

Kiscsillaggal pizsama fellövés

Bár a kiadós Guettázás után úgy éreztem, megvolt, amiért jöttem vasárnap szigetelni, a többiek átcsábítottak a Magyar Színpadhoz, hogy hallgassunk bele a Kiscsillagba. Teljesen igazuk volt; nehogy már teljesen kimaradjanak nekem a magyar fellépők az idei Szigetből! Fáradtan bár, de Kiscsillagra fel! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky