Megjelent Avicii legújabb kislemeze, a Wake Me Up!, amely a svéd DJ év végén megjelenő új albumának első kislemeze. Avicii az idei Ultra Music Fesztiválon debütált az új számmal, amelyben a hazánkban koncertezett Aloe Blacc is közreműködik.
A fiatal producer sosem riadt vissza az újdonságoktól, így élő hangszereléssel állt ki az egyik legnagyobb elektronikai fesztivál nagyszínpadára, ahol rávilágított az elektronikus zenében rejlő lehetőségekre, és hogy milyen remekül ki tudja használni azokat. Az új számban megtalálhatóak az Avicii-re jellemző erőteljes és lelkesítő ütemek és az erős érzelmi töltésű dallamok.
A Wake Me Up! Avicii új korszakát is jellemezheti, aki hamar az elektronikus zene egyik kiemelkedő egyéniségévé vált, valamint a kislemez kiléphet az első hivatalos UK toplista-vezető száma, az I Could Be The One árnyékából is.
A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. Kontynuować
A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. Kontynuować
Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. Kontynuować
Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Kontynuować