3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2013

2013. június 24.

A szigetesek megvédték a szigetet

Copyright:

Mozgósítva kollégákat, a fesztiválért aggódó önkénteseket, segélyszervezeteket és fizetett munkaerőket, a Sziget Szervezőiroda önerőből megmentette az árvíz pusztításától az Óbudai-szigetet – áll az iroda közleményében.

Miközben az elmúlt napok vezető hírei szinte mind az árvízre fókuszáltak, szinte semmi szó nem esett az egyik legveszélyeztetettebb fővárosi közterületről, az Óbudai-szigetről – írja a közlemény, mely szerint az elmúlt 15 évben sajnos többször is az árvíz martalékává vált az itt taláható Május 9 park. Bár néhány éve a Sziget Szervezőiroda által finanszírozva már megmagasították a sziget közterületeit védő gátat, azonban a mostani rekord méretű árvíz jelentősen meghaladta a megemelt gát szintjét is.  „Az elmúlt évek árvizei után, sajnos mindig több hónapig tartott a helyreállítás, ezért gyakorlatilag egy hónappal a fesztivál felépítése előtt nem maradt más lehetőségünk, mint hogy minden erőnket a Sziget védelmére összpontosítsuk” – mondta Gerendai Károly főszervező. „Most, hogy elvonult az ár, örömmel jelentjük, sikerrel jártunk” – teszi hozzá, megjegyezve, hogy miután az utóbbi években már jelentős bérleti díjat fizetnek a fesztiválon használt közterület után, nehezményezi, hogy megint nekik kellett a zsebükbe nyúlni és több mint 40 millió forintot elkölteniük, hogy megmentsék a területet a katasztrófától. Ugyanakkor azt Gerendai is elismeri, hogy nem volt idő egyeztetésekre vagy panaszok benyújtására, a víz csak emelkedett, cselekedni kellett és még mindig a gátépítés tűnt a legjobb megoldásnak. 
 
“Miután a központi árvízi védekezést irányítók részéről - érthető módon - az emberélet és a lakott területek védelme élvezett prioritást, sajnos nem jutott már kapacitás a Hajógyári-sziget megvédésére. Azzal szembesültünk, hogy egyedül maradtunk a problémánkkal"  - mondta Gerendai. Ezért a Sziget szervezői úgy döntöttek, összefogva azokkal, akik számára fontos a Hajógyári, önerőből állnak a víz útjába. Ezzel nem csupán a fesztivál létét biztosították, de így Budapest egyik legnagyobb közparkja is hosszabb kihagyás és kellemetlenségek nélkül nyújthat továbbra is teret a kikapcsolódásra a családok, vagy a pihenni és sportolni vágyó környékbeliek számára.
 
A védekezés során mintegy 4 kilométer hosszan megemelték - átlagosan 80 centiméterrel - a gátakat, belső védműveket építettek, felhasználva több mint 12.000 köbméter agyagot és 2.500 köbméter homokot, valamint többtízezer homokzsákot. Míg a Margitszigetet komoly erőket felvonultatva, a sajtó által szinte élőben közvetítve védték meg az illetékesek, addig az Óbudai szigeten 19 munkagéppel, kb. 100 fő fizetett munkaerővel illetve kb. 200, a Szigetért aggódó önkéntessel sikerült rohammunkában elvégezni az embert próbáló feladatot. Non-stop ügyeletet ellátva az árvízi védekezés szakemberei által irányítva és felügyelve végül sikerült megakadályozni, hogy a víz ellepje az Óbudai sziget parkosított közterületeit. Bár a régi gát rossz állapota miatt, több helyen a védmű alatt átszivárgott a Duna, az így kialakuló "tavak" vizét az elmúlt napokban 25 különböző teljesítményű speciális szivattyúval sikerült kiszivattyúzni, így a Gyerek Sziget is a soron következő alkalomra már visszakötözhet az eredeti helyszínére.
 
A közlemény végül megköszöni mindazoknak, akik segítették az ár elleni küzdelmet.  Külön is kiemelve köszönetet mondanak, a Helperek Önkéntes Segítők Közhasznú Egyesületének és a Baptista Szeretetszolgálat önkénteseinek az áldozatos munkájukért, a lengyel államnak és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság illetékeseinek egy 300 méteres mobil gátrendszerért, az Országos Vízügyi Főigazgatóság munkatársainak a szakmai segítségért és a megaszivattyúkért, valamint a III. kerületi rendőrségnek és az In-Kal-nak az őrzésért. Megköszönik az XXL Cateringnek, hogy nem hagyta éhen és szomjan a gáton dolgozókat, a Tomidó, a Tranzorg és a Nemesgép cégeknek, hogy biztosították a munkagépeket, a Cleancode-nak a folyamatos takarítást. Hálájukat fejezik ki Hatvan város polgármesterének, hogy kölcsönadta a település szivattyúját, a Védelmi Tanács illetékesének, hogy engedélyezte a védekezést. Végül, de nem utolsó sorban a "Sziget Fesztiválköztársaság hőse" képzeletbeli érdemérmet adományozzák a munkálatokat irányító Benis Dánielnek és csapatának, annak elismeréseként, hogy sikerrel megszervezték és levezényelték a védekezési munkákat.
 
„Az elmúlt hetekben aggódó levelek százait kaptuk itthonról és külföldről egyaránt sőt - a hazai mellett - a nemzetközi média részéről is folyamatos volt az érdeklődés, vajon mi lesz a Szigettel” – áll a közleményben. „Ezúton is üzenjük, hogy sikerült megvédeni a területet, így nincs akadálya, hogy egy igazán jó fesztivált rendezhessünk” – zár a kommüniké.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. október 16.

Sziget aftermovie - Te is szerepelsz benne?

Még 300 napot kell kibírni és újra megnyitja határait a Sziget Fesztiválköztársaság, a Szabadság Szigete, hol mindent szabad, de semmi sem muszáj. Az idei fesztiválforgatag hangulatára a most elkészült, nagyon jó, mozgalmas aftermovie-val emlékezhetünk, a cikkben... Tovább

2013. augusztus 28.

Emlékeztek a Sziget feelingre? Ezt nézd meg!

Találtam egy videót. Nem új dolog, de nagyon vicces és egyben egy fesztivál korrajza is. Belátom, hogy a Sziget már rég nem a „kell egy hét együttlétről” szól, hanem kőkemény bizniszről, ami végén az ember fia izgatottan várja a szervezők bejelentését, jajj, vajon kijött –e nullszaldóra az idei rendezvény? Engem a Sziget látványa az, ami évről évre egyre jobban megdöbbent: szponzorcégek neveiről elnevezett helyszínek, végeláthatatlan vásárlóutca, kártyafeltöltő pontok mindenhol, VIP teraszok és óriáskerék. Emlékeztek még a katonai sátrakban kempingasztalokról zsíroskenyeret áruló nénikre? Tovább

2013. augusztus 13.

Ezt mondtátok ti a Szigetről

Bárcsak több hangot hallanánk az egyszerű, szórakozni vágyók szájából! Az újságíró, meg a tévés sokszor kicsit túldimenzionálja a fesztiválelemzést, és riportalanyai közül is a legfurcsábbat, legbolondosabbat használja fel. Pedig a Szigeten nem mindenki állatos ruhába öltözött francia, vagy rögtönzött hippi. Lássuk mit mondtatok ti, zene és programélvezők. Tovább

2013. augusztus 13.

Még egy utolsó nap a Szigeten

Vasárnap már nyúzottan és betegen vonszoltam ki magam a Szigetre. Nem fanatizmus, hanem sokkal inkább kíváncsiság hajtott. Annyi bizakodó mondatot kaptam el erről a vasárnapról, hogy magam is elgondolkodtam a lehetőségeken. Tovább

2013. augusztus 13.

Kiscsillaggal pizsama fellövés

Bár a kiadós Guettázás után úgy éreztem, megvolt, amiért jöttem vasárnap szigetelni, a többiek átcsábítottak a Magyar Színpadhoz, hogy hallgassunk bele a Kiscsillagba. Teljesen igazuk volt; nehogy már teljesen kimaradjanak nekem a magyar fellépők az idei Szigetből! Fáradtan bár, de Kiscsillagra fel! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky