3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. június 4.

Fél a lájkoktól a Maszkura és a Tücsökraj

Copyright:

Ősszel megjelenő nagylemezéről egy új dalt jelentetett meg hazánk egyik legvidámabb zenekara, a Maszkura és a Tücsökraj. A Diszlájk a közösségi oldalak hátulütőjéről szól a csapattól megszokott kellő humorral fűszerezve.

Habár csak ősszel jelenik meg Báró Maszkura és csapatának soron következő lemeze, az album előfutáraként már most elérhető a zenészélet és a Facebook kapcsolatát elemző, Diszlájk című vadonatúj daluk. A stílusában a korábbi slágereiktől kissé eltérő számot bárki megtalálhatja a youtube-on. 
 
„Amikor a legkisebb, világvégi klubban is mindenki fényképezőgépes, videókamerás telefonnal van felfegyverkezve, szélessávú internetkapcsolattal, amiről még a koncert alatt közzé lehet tenni az adott személy (ezek mi vagyunk) megjelölésével, akkor bizony rá kell jönnünk, hogy a régi jó muzsikus szabadság igencsak végveszélyben van” – mesélt Kertész Csaba gitáros a dal ihletéséről. 
 
„Tartanunk kell tőle, hogy a turnébuszból kilépve otthon röpülő fakanalak várnak ránk. Nagyon sok ilyen történetet hallottunk kollégáktól, barátainktól és már a zenekaron belül is többször előfordult hasonló.  Éppen egy ilyen alkalom után a buszban beszélgettünk a zenészek rettenetes sorsáról, és egyszer csak elhangzott, hogy ’légyszi, légyszi, ne lájkolgassál...’ Erre mindannyian a hasunkat fogva röhögni kezdtünk és ez a dal lett belőle.”
 

 

A Diszlájkot leginkább az előző anyag Zsír a track című nótájához hasonlíthatjuk, ami szintén nem akarja megfejteni a világot, de mindenkinek mosolyt csal az arcára és mulatni is remekül lehet rá. Az ősszel érkező korong azonban ennél jóval komolyabbnak ígérkezik, a rajta szereplő dalok közül ez lesz a legbolondabb. Ahogy hallható is, a csapat hangzása is változott kicsit, elmondásuk szerint sokkal egységesebb lett. Úgyhogy habár már a védjegyükké vált, ezúttal nem egy szokásos multistílusú anyagra kell számítanunk a srácoktól, az új Tücsökraj lemezen ugyanis sokkal inkább hip-hop, soul és rock hatás lesz majd érezhető.  
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky