3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. február 7.

Fesztiválindulót írt a Maszkura és a Tücsökraj

Copyright:

Utcazene hangulatú fesztiválindulóját is bemutatja a közönségnek a Maszkura és a Tücsökraj február 9-én, szombaton este a budapesti Muzikum színpadán. Az idei első fővárosi koncerten a zenekar felfrissített slágereire, ritkábban játszott és vadonatúj dalaira is lehet mulatni.

Másfél hónapnyi téli pihenő után ismét Budapesten ciripel a Maszkura és a Tücsökraj. A zenekar február 9-én, szombaton este a Múzeum utcai Muzikum Klub és Bisztró vendégeit táncoltatja meg funky, latin, jazz, magyar nóta, hip-hop, sanzon és swing elemeket ötvöző zenéjével.  A vidám társaság mindhárom nagylemezéről, köztük a tavaly megjelent Sztárzseniről is szemezget. Felcsendülnek az elmaradhatatlan kedvencek, de nem feltétlenül a megszokott változatban. A fiúk ugyanis újragondoltak, újrahangszereltek néhány dalt, valamint elővették azokat a szerzeményeket is, amelyeket ritkábban játszanak a koncerteken. A közönség két új dalt is hallhat szombaton este.

„A frontemberünk, Maszkura korábban utcazenélt, például a békásmegyeri  HÉV-aluljáróban, a Váci utcában, a Keleti és a Nyugati pályaudvarnál. Elsősorban az ő múltja miatt kért fel minket indulója megírására az Utcazene Fesztivál, amit idén nyáron az ország hat nagyvárosában rendeznek meg. Örömmel vállaltuk a feladatot, mert tavaly mi is felléptünk a pécsi állomáson, és nagyon jól éreztük magunkat. Az Utcadal című fesztiválindulót élőben először a Muzikumban hallhatja a közönség. Emellett egy új feldolgozással is készülünk, aminek az eredetijét utcazenész korában Maszkura szintén gyakran játszotta. Egy legendás magyar zenekar slágeréről van szó, de természetesen a saját értelmezésünkben” – mondta Kertész Csaba, a Maszkura és a Tücsökraj gitárosa.

A koncert után a fiúk stúdióba vonulnak, hogy rögzítsék az új dalokat. A tervek szerint az egyik számot már márciusban megmutatják a közönségnek, májusban pedig 3-4 dalból álló kislemezzel jelentkezik a Maszkura és a Tücsökraj. 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky