3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2013. április 9.

Utcadalt írt a Maszkura és a Tücsökraj

Copyright:

Hivatalos indulót írt a Maszkura és a Tücsökraj az idei Utcazene Fesztiválnak. Az Utcadal eredeti és akusztikus változatát péntektől a rendezvény honlapján lehet meghallgatni, a maxilemezt pedig a dalok.hu oldalról lehet letölteni.

Fesztiválindulót komponált a Maszkura és a Tücsökraj az idei Utcazene Fesztivál felkérésére, amelyet májustól szeptemberig hat városban, Szegeden, Gyulán, Szombathelyen, Budapesten, Sopronban és Miskolcon rendeznek meg. A szervezők választása elsősorban a frontember múltja miatt esett a zenekarra, hiszen Maszkura évekig utcazenélt, például a békásmegyeri  HÉV-aluljáróban, a Váci utcában, a Keleti és a Nyugati pályaudvarnál. A fülbemászó dallamú, fütyörészős, vidám hangulatú Utcadal című szerzeményben a Maszkura és a Tücsökrajtól megszokott módon számos zenei stílus köszön vissza sajátos felfogásban.  

„Az Utcadal és akusztikus változata egy kétdalos maxilemezen jelenik meg a DDK gondozásában március 22-én. Péntektől mindkét verziót meg lehet hallgatni ITT, míg maxit ugyancsak ettől a naptól jelképes összegért le is lehet tölteni INNEN. Az Utcazene Fesztivál látogatói mind a hat városban élőben hallhatják majd a fesztiválindulót idén nyáron, hiszen valamennyi állomáson koncertet adunk. A tervek szerint a rendezvények ideje alatt speciális, madárkás pendrive-on is hozzá lehet majd jutni az Utcadalhoz, valamint limitált példányszámban valószínűleg CD formátumban is megjelentetjük a maxit” – mondta Kertész Csaba, a Maszkura és a Tücsökraj gitárosa. 
 
A számos zenei elemet ötvöző, skatulyákba nem sorolható, életvidám zenét az Utcazene Fesztivál előtt is hallhatja élőben a közönség. A Maszkura és a Tücsökraj legközelebb március 30-án a kiskunfélegyházi Rocktárban, illetve április 6-án a budapesti Muzikum Klubban táncoltatja meg az érdeklődőket.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. More

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. More

2025. szeptember 19.

Járai Márk és Bereményi Géza dalát a gyerekhangok teszik varázslatossá

Megjelent Járai Márk szólódala, a Réteken, amelyben egyszerre találkozik a magyar dalszövegírás ikonja, Bereményi Géza, a Superar gyermekkórus és a Halott Pénzből ismert énekes érzékeny előadásmódja. A dal zeneszerzésében Felcser Máté (Punnany Massif) is közreműködött. More

2025. szeptember 18.

Megjelent Azahriah és Young Fly legújabb dala

Azahriah és Young Fly új dallal és különleges videóklippel jelentkeznek. Azahriah egy hónappal tripla teltházas MVM Dome koncertje előtt meglepetéssel készült a hallgatóknak – ez a Young Fly-jal közös „vemzavr!”. More

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky