3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2013

2013. június 7.

Gyerek Sziget: Hozz egy játékot annak, kinek nincs!

Copyright:

Jótékonysági akcióval buzdítja a közönségét az első hétvégéjén az árvíz miatt új helyre költözött Generali Gyerek Sziget. A rendezvény, a Telekommal közösen, játékokat gyűjt rászoruló gyermekek számára.

Kicsik és nagyok várják már, hogy kinyisson a Generali Gyerek Sziget, amely idén, az első hétvégén az árvíz miatt a Flórián térre - azaz a Vörösvári út- Szőlő utca-Kiscelli út által határolt parkba - kerül át. Csak a helyszín lesz más, minden egyéb marad a régi. Természetesen idén is ingyen, reggel 10–től este 6-ig, júniusban minden szombaton és vasárnap.
 
A Generali Gyerek Sziget célja, hogy új élményekkel, ismeretekkel és ismerősökkel legyen gazdagabb szülő és gyerek egyaránt, a porontyok szabadon alkothassanak, játsszanak, mozogjanak, tobzódjanak, élvezhessék a gyerekkorral és a szünidővel járó szabadságot. Emellett  fontos, hogy megtanulják megtapasztalják, felelősséggel tartozunk saját magunk és  társadalom többi tagja iránt és fontos, hogy segítsünk egymásnak. Ennek  szellemében az új helyszínen is tovább folytatódik a Telekom évek óta nagy sikerrel zajló jótékonysági Játékgyűjtő akciója, aminek keretén belül a Generali Gyerek Sziget első 2 hétvégéjén összegyűlt adományokat - Bús Balázs III. kerületi polgármester javaslatára - a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kapja majd meg és továbbítja a rászoruló gyerekeknek és családoknak, különös tekintettel az árvíz sújtotta területeken élőkre. A második és harmadik hétvége jótékony játékait a Tölösi Péter Alapítvány által pártfogolt kórházban ápoltm daganatos betegségben szenvedő vagy lábadozó gyerekek kapják.
 
A játékgyűjtéshez a Fenntarthatósági Média Klub is csatlakozik: az Axel Springer, a Metropol és a Cemp csoport irodaházaiban négy héten keresztül gyűjtik a használt de jó állapotú játékokat a Generali Gyerek Sziget jótékony akciójához kapcsolódva.
 
A részletes programért és az esetleges programbeli változásokért érdemes a  Gyereksziget oldalát vagy a Facebokon felkeresni, valamint a 06- 20 398-3051-as telefonszámon adunk bővebb információt.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. október 16.

Sziget aftermovie - Te is szerepelsz benne?

Még 300 napot kell kibírni és újra megnyitja határait a Sziget Fesztiválköztársaság, a Szabadság Szigete, hol mindent szabad, de semmi sem muszáj. Az idei fesztiválforgatag hangulatára a most elkészült, nagyon jó, mozgalmas aftermovie-val emlékezhetünk, a cikkben... Tovább

2013. augusztus 28.

Emlékeztek a Sziget feelingre? Ezt nézd meg!

Találtam egy videót. Nem új dolog, de nagyon vicces és egyben egy fesztivál korrajza is. Belátom, hogy a Sziget már rég nem a „kell egy hét együttlétről” szól, hanem kőkemény bizniszről, ami végén az ember fia izgatottan várja a szervezők bejelentését, jajj, vajon kijött –e nullszaldóra az idei rendezvény? Engem a Sziget látványa az, ami évről évre egyre jobban megdöbbent: szponzorcégek neveiről elnevezett helyszínek, végeláthatatlan vásárlóutca, kártyafeltöltő pontok mindenhol, VIP teraszok és óriáskerék. Emlékeztek még a katonai sátrakban kempingasztalokról zsíroskenyeret áruló nénikre? Tovább

2013. augusztus 13.

Ezt mondtátok ti a Szigetről

Bárcsak több hangot hallanánk az egyszerű, szórakozni vágyók szájából! Az újságíró, meg a tévés sokszor kicsit túldimenzionálja a fesztiválelemzést, és riportalanyai közül is a legfurcsábbat, legbolondosabbat használja fel. Pedig a Szigeten nem mindenki állatos ruhába öltözött francia, vagy rögtönzött hippi. Lássuk mit mondtatok ti, zene és programélvezők. Tovább

2013. augusztus 13.

Még egy utolsó nap a Szigeten

Vasárnap már nyúzottan és betegen vonszoltam ki magam a Szigetre. Nem fanatizmus, hanem sokkal inkább kíváncsiság hajtott. Annyi bizakodó mondatot kaptam el erről a vasárnapról, hogy magam is elgondolkodtam a lehetőségeken. Tovább

2013. augusztus 13.

Kiscsillaggal pizsama fellövés

Bár a kiadós Guettázás után úgy éreztem, megvolt, amiért jöttem vasárnap szigetelni, a többiek átcsábítottak a Magyar Színpadhoz, hogy hallgassunk bele a Kiscsillagba. Teljesen igazuk volt; nehogy már teljesen kimaradjanak nekem a magyar fellépők az idei Szigetből! Fáradtan bár, de Kiscsillagra fel! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky