3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. április 4.

Carl Cox holnap Bécsben!

Copyright:

A mindig jókedvű Carl Cox mellett az Intec kiadó feje, Jon Rundell is a pultba áll majd április 5-én Bécsben, hogy öregbítse az egykoron legendás techno label digitális változatának hírnevét. Van apropója a fellépésnek, még ha nem is hivatalos lemezbemutató állomásról beszélünk, hiszen április elején jelenik meg a Pure Intec Two mixalbum, amelyre az online label legjobb megjelenései közül válogatott a két szelektor.

Carl keményen dolgozott az elmúlt pár évben Jon Rundell társaságában, és nemzetközi turné keretében igyekeznek a frontvonalba állítani a kiadót. Most elérhető távolságba került egy Londonban és Ibizán is futó show, amit az Intec Digital két nagyágyúja mellett ráadásul most magyar lemezlovasok meghívásával is színesítettek a szervezők. A Deadcode színeiben Hot X képviseli majd hazánkat az esti órákban, de ez alkalommal nem ér majd véget az őrület a megszokott időpontban. A hivatalos afterparti headlinereként ugyanis Chriss Ronson diktálja majd az ütemet a techno tempójától megfáradt partizóknak. Chriss reggel hattól egészen kilenc óráig vezényli majd a kivételes este záróakkordjaként értelmezett after partit – erről készítettek vele egy interjút is:

Mennyire lesz neked új terep a reggeli órákban szórakoztatni a közönséget?
-Évente ugyan pár alkalom van, amikor reggeli órákban játszom, nem kifejezetten jellemző rám, de annál különlegesebb alkalom számomra és a közönség számára is. A terep nem újdonság, nem is áll távol tőlem, viszont az a pár alkalom szinte unikumként hat rám...

Mennyiben készülsz máshogy egy afterpartira, mint általában a fellépésekre?

-Általában ugyanúgy készülök egy afterpartira, mintha főidőben játszanék egy normál bulin, de ez a mostani kicsit más felkészülést igényel. Nagyon megtisztelő, hogy Carl Cox turnéjának afterján játszhatok mint headliner. 3 órát fogok nyomni más közönségnek, mint amit itthon megszoktam, tehát egy kicsit másképp állítom össze a szettemet, mint általában: több lesz benne az egyediség!

Zeneileg fogunk érzékelni különbséget a szettedben a megszokottól?

-Biztos vagyok benne! Más lesz a közönség, más a környezet, így én is nyitottabban fogok játszani. Elsősorban minimal techno szettel készülök, de nyilván ez ott fog kialakulni. Mindenesetre különleges alkalom ez a meghívás, így hatalmas inspirációval válogatom a komolyabbnál komolyabb zenéket. Ajánlom figyelmetekbe a klub weboldalát: április 6-án reggel 06:00 órától itt várlak benneteket kifulladásig...

Érdemes lesz tehát április 5-én az osztrák fővárosba látogatni, hiszen egészen színes névsor várja majd a bulizókat.

Line Up:


CARL COX
JON RUNDELL [Intec-London]

• PHILIPP STRAUB
• STEVE HOPE
• HOTX (HU)
• CRAZY SONIC
• PADRE EL FERENCO
• STEVE LOONEY

OFFICIAL AFTERHOUR 06:00-tól @ CHAYA FUERA

• CHRISS RONSON (HU)
• NATIONAL SUPPORT TBC!

Útvonalak, buszjáratok:

Autóval: Az A23 'Südosttangente' Bécs-városi autópályán lehet a helyszínre eljutni. Az északról Hirschtetten, délről a Stadtlau felé haladjunk.

Gyorsvasút: Südbahnhof Ostbanh állomásról a Karl Strasse-n található Erzherzog állomásig menjünk. Ez 100 méterre van a helyszíntől.

Simmering Ostbahn állomásról illetve az U3 (metró) Simmering állomásról szintén a Karl Strasse-n található Erzherzog állomásig menjünk. Ez 100 méterre van a helyszíntől.

Villamos: A Kagrani U1 (metró) megállóból  Oberdorfstrasse irányába közlekedő 26os villamossal utazzunk a Karl Strasse Erzherzog megállóig. 150 méterre van a helyszíntől.

Busz: A Kagrani U1 (metro) megállóból Großenzersdorf irányába haladó 26A busszal menjünk a  Karl Strasse Erzherzog  megállójáig. 150 méterre van a helyszíntől.

Éjszakai busz: Polgarstrasse megállóból az N26os járat megy a Schwedenplatz megállóhoz, amely 200 méterre van a helyszíntől.

Jegyelővétel:
web: www.elektronikka.at oder www.oeticket.at
Ö-Ticket eladási pontok Ausztriában: Libro, Media Markt, Saturn, Erste Bank / Sparkasse, Raiffeisen Bank, Volksbank, Trafikplus, Maximarkt, Ruefa Reisen, Verkehrsbüro Reisen, Sabtours…
Jegyárak: elővétel: 29eu, bejáratnál: 35eu, Vip: 59eu

Vip tartalma:
- külön bejárat
- külön ruhatár
- magasított tánctér, jobb kilátással a színpadra
- ülőhelyek
- külön WC
- prémium bárkiszolgálás
- grátisz snack falatok és gyümölcsök

'A' kategóriás VIP lounge tartalma,exkluzív VIP területen:
8 VIP-jegy, 1 üveg MOËT Magnum, 1 üveg Cîroc 0,7l
+ 4 Red Bull, VIP-hostess kiszolgálás
ára:  1.390,-

'B' kategóriás VIP lounge tartalma:
8 VIP-jegy, 1 üveg MOËT 0,7l, 1 üveg Cîroc 0,7l
+ 4 Red Bull
ára: 1.090,-

Asztalfoglalás:

VIPSERVICE - Monika Milde
office@vipservice.at
+43.664 204 77 40
www.vipservice.at
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky