3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2025. augusztus 29.

Éljen a diktatúra!

Copyright:

Provokáció? Kérdés? Vagy csupán egy jól irányzott poén? drMáriás társadalomsebész, vizuális provokátor, aki a festészet, a zene, a próza és a performansz eszközeivel évtizedek óta görbe tükröt tart a hatalomnak, és most először lesz látható Budapesten, eddig sosem látott egészében ez az unikális művészi univerzum.

A Godot Intézetben 2026 elején nyíló kiállítás nemcsak volumenét tekintve példátlan, hanem drámai hangvétele is, amely eddig szinte ismeretlen volt a nagyközönség számára. Az eddig főként groteszk és ironikus képi világ egy eddig szinte ismeretlen líraisággal egészül ki: drMáriás úgynevezett „csipkeképei” a gyerekkorától kezdve kísérik végig a látogatót művésszé válásának legfontosabb pillanatain, egyfajta személyes, vizuális memoárként. A tárlatban a ’80-as évek vajdasági undergroundjától egészen a kortárs politikai szatíráig ívelő életmű tematikus blokkokban bontakozik ki – a celebkultúra figuráitól a hatalmi szereplőkön át a kulturális ikonokig, egészen az „Orbán-szentély” és a „Magyar Péter játszótere” című záróegységig.

„A hazai kortárs képzőművészet kulcsfigurája Máriás Béla, aki megteremtette a drMáriás-jelenséget, tűpontos tükre az értékrendi skála túlszaladt kiszélesedésének, amely meglátásom szerint beégeti magát a 21. század első felét felölelő művészettörténetbe.” – fogalmaz Laczkovich Borbála, a Godot Intézet művészeti vezetője és társalapítója.

„Éljen a diktatúra! – biztos, hogy éljen? És biztos, hogy a diktatúra?” – teszi fel a kérdést drMáriás maga, rá jellemző, komoly játékossággal. A kiállítást egy különleges, nagyformátumú, exkluzív album kíséri, amely nemcsak a tárlat memoranduma, de önálló művészeti alkotás is.

A könyvben, a képeihez írt esszékből megismerhetjük drMáriás gyerekkorától a mai napig ívelő alkotói pályáját, képeinek értelmezését, közéleti és más kalandjait és botrányait, láthatunk még soha nem látott korai alkotásokat, valamint az utóbbi három év vadonatúj képeit, de közkedvelt örökzöldeket is – az új albumban több, mint száz új kép és szöveg jelenik meg. A mellékelt CD-n pedig a Tudósok zenekar örökzöldjei szólalnak meg újrahangszerelve, a jubileum tiszteletére.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Tovább

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Tovább

2026. április 28.

Jön az első Charlotte Wessels headliner turné

Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! Tovább

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. Tovább

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky