3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. március 28. | Mtina

Stanton Warriors kétszer: áprilisban az A38-on!

Copyright:

A népszerű brit breakbeat páros idei világjárása során két alkalommal is útba ejti aprócska hazánkat, első körben április 6-án az A38-on lépnek fel, majd június 29-én a Hegyalja Fesztiválon gondoskodnak arról, hogy az elektronikus tánczene rajongói szép emlékekkel és remegő lábakkal térjenek haza.

Az A38 állóhajó idén is igyekszik méltó maradni nemzetközi hírnevéhez, hiszen a szervezők sorban hívják meg az egyes zenei irányzatok neves hazai és külföldi képviselőit: Ezúttal a breakbeat egyik legkülönlegesebb és legkörülírhatatlanabb dj párosa, a Stanton Warriors került fel az étlapra, ráadásul nem is egyedül, hiszen zenélni fog a szintén Angliából érkező Dancefloor Outlaws, Gerysson & Majestik, valamint a Ninjabreakz színeiben Pryus és Krueger is.

Aki ismeri ezeket a srácokat, az jól emlékszik Dominic B a Nothing Hill Carnival-on “Mindenki táncolt!” mondatára, amit Dom akkor sütött el, amikor megkérték emlékezzen vissza, milyen volt a színpadon állni és egy embertömegnek zenélni. Ez a mondat azóta összeforrt a brit páros nevével, hiszen azóta bármerre jártak a világban Észak-Amerikától Ázsián át Ausztráliáig, mindenhol kellőképpen megtáncoltatták a mélyen tisztelt nagyérdeműt.

Mark Yardley & Dom is onnan indult, ahonnan a legtöbb, később nemzetközi hírűvé vált elektronikus zenei dj és producer, a bristoli színtérről, mely egyértelműen meghatározta a páros zenei hangzásvilágát és a zenéhez való hozzáállását.

1997-ben szinte berobbantak a londoni zenei színtérre a Headz Of State EP-n szereplő két szerzeményükkel a What Ya Gonna Do-val, és a Too True-val, melyeket világszerte a 51st Records adott ki.



A következő évben szintén a 51st Records égisze alatt jelent meg az elketrós, hip-hopos Determined, ami szintén óriási sikert aratott, és amiben szépen lassan kiforrni látszott a duó igazi stílusa, azonban a Da Virus, mely 2000-ben már a Mob Records-nál jelent meg,  borított minden korábbi róluk kialakított elgondolást. Ez a zene valódi sláger lett, hiszen csendüljön fel bárhol és bármikor, a breakbeat rajongótábora még most felismeri már az első öt másodperc alapján, és üvölt, ahogy a torkán kifér.

A kiadóváltás hamar meghozta gyümölcsét, hiszen a Mob elismertsége az egész break világot képes volt a páros felé fordítani, akik ezután olyan előadókkal dolgoztak együtt, mint Basement Jaxx, Missy Elliot, Azzido Da Bass, Bentley Rhythm Ace és Jocelyn Brown. A duó pedig később sem okozott csalódást, hiszen a 2001-ben megjelent Stanton Session válogatás a valaha legnagyobb példányszámban eladott breakbeat lemez lett.

2007-ben végül a fiúk megunták a kiadótól kiadóig való vándorlást, a kutatást a még jobb, a még magasabb szintű zenei kooperáció után és megalapították saját kiadójukat a Punks Music-ot, így a színtén nagy sikert bevonzó Pop Ya Virus már ezzel a névvel fémjelezve került a piacra.



A deep house, a break, a funk, az elektro és a hip-hop mind komoly befolyással voltak arra a zenei hangzásra, mely a Stanton Warriors-t jellemzi, azonban ez korántsem jelenti azt, hogy egyszerű volna jellemezni zenei munkásságukat. Az elektronikus zenei színtéren nem egyszerű kreatívnak lenni és fenn maradni a felszínen, de ez a két srác valahogy mégis elérte, hogy képtelenség legyen őket beskatulyázni. A fiúk egy egyszerű filozófia alapján igyekeznek a legjobbat nyújtani: Egy jó zene, az jó zene bárhol a világon, és egy jó zene megtáncoltatja az embereket.

Mtina


Stanton Warriors (UK), Dancefloor Outlaws (UK)
Gerysson & Majestik, Pryus (Ninjabreakz), Krueger (Ninjabreakz), Adam Dolph (Ninjabreakz)
04.06.Szombat.23H
Jegyár: 3.000.- Ft, Elővételben: 3.000.- Ft
1. limitált elővételes jegyár: 2.500.- Ft

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky