2013. március 3. | Szandi
Február utolsó éjszakáján ingyenes koncerttel zárták a zord, téli hónapokat az Ivan & The Parazol tagjai, egy a tőlük már megszokott őrületes parti keretein belül, az Ötkert nevű szórakozóhelyen.
A kellemes időben még az a 15-20 percnyi várakozás sem tűnt soknak, amíg a bejárattól eljutottunk a ruhatárig. Aztán rögtön gondoltam, hogy néhány lépésnyire még egy sor vár ránk. Miután megbirkóztunk a ruhatár „nagy” akadályaival, rögtön felmértük a terepet, megkerestük a színpadot, és vártuk, hogy végre elkezdődjön a várva várt show. Azonban elég sokat késett a zenekar, ami a közönség számára már frusztrációt okozott, nem beszélve a hatalmas tömegről. Mi is késtünk, de mikor végre bejutottunk, meglepődve döbbentünk rá, hogy a fiúk még nem kezdtél el a koncertet. A hangulat már a legelején pazar volt, a sikítozó lányok hangját több méteres távolságból is lehetett hallani. Koccantak a borospoharak, az olcsó sör illata pedig rögtön megcsapott, amikor beléptem a terembe.
Tíz óra körül, amikor már mindenki elszívta az utolsó szál cigarettáját és megitta az utolsó korty italát, végre színpadra áll az Ivan & The Parazol. Tájékozatlanságom miatt eltévedtünk az épületben, és a mosdó folyosójáról a backstage-be lyukadtunk ki, ahonnét egyenes út vezetett a színpadra, de persze nem nekünk. Kellemetlen volt, de visszataláltunk a színpad első sorába, ahol már lázasan tomboltak. Az első szám a Mama, Don't You Recognize Ivan & The Parazol? című lemezükön található első dal a Hitmakers volt, amelynek fülbemászó refrénjét szinte kötelező jelleggel dúdolta a közönség, ami még azoknak sem volt túlságosan bonyolult, akikre már egyáltalán nem hatott a józanság szava. Számomra az est legnagyobb durranása a Jól áll nekem az élet című dal volt, aminek hallatán nem csak én, de a tömeg is beindult és őrjöngve énekeltük végig.
Ez után következett az Instant Reaction, majd az 1965, de elhangzott a There’a a lady és a Lumberjack is, hogy csak néhányat említsek. A régi idők kora természetesen most is ütött, Iván a tőle megszokott stílusban öltözött fel, így simán képzelhettem volna azt, hogy visszautaztam az 50-es, 60-as évekbe. A megszokott temperamentumban zajlott a koncert. Ahhoz képest, hogy a visszatapsolás után a Black Keys 2011-es slágerét a Lonely Boyt játszották egyáltalán nem voltak magányosak. A feldolgozást amúgy előtte már a közösségi oldalon, is beharangozták és szerintem remekül állt nekik. A búcsú track pedig a zenekar legutóbbi videoklipes slágere a Take My Hand volt.
Barátságos hangulat egy kényelmes helyszínen, az Ötkert kitűnő választás volt a zenekar részéről. Egy negatívumot jegyeznék meg így a végére, aki fotózni akart, annak vagy fel kellett másznia valahová, vagy az első sorban kellett állnia. Összességében egyébként jó volt, a közönség nagyrészt fiatalokból állt és sok külföldi vendég is részt vett a februári búcsúztatón.
Szandi
Fotó: Horváth Rea