3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. február 17. | -pdaj-

Volbeat stúdióalbum tavasszal

Copyright:

A dán rockerek Outlaw Gentlemen & Shady Ladies című lemeze április 8-án kerül a boltokba. A tavaly ősszel távozó Thomas Bredahl helyét Rob Caggiano, az Anthrax és a The Damned Things egykori gitárosa veszi át.

Az „Elvis-metal” feltalálói körül zajlik az élet – a májusi Golden Gods Awardson immár teljes létszámmal vehet részt a zenekar, hiszen az új albumon eredetileg csak produceri munkálatokat végző Caggiano felvételt nyert a 2012 végén háromfősre fogyatkozott gárdába. A gitáros elragadtatással nyilatkozott az első tapasztalatokról: „Néhány hét közös munka után egyértelművé vált, hogy Michaellel elképesztő kémia működik köztünk a kreativitást illetően, és hatalmas a tiszteletünk egymás iránt. Felpörget és inspirál az, hogy ismét alkothatok új dalokat, nincsenek szavak erre az érzésre – a vibrálás Anders, Jon, Michael és köztem pedig egyszerűen csodás.” A kezdetben csak néhány szólóra felkért Caggiano később komolyabb ajánlatot kapott a dánoktól, melyet ilyen benyomások után természetesen nem utasított vissza.

Poulsen régi vágású rock ’n’ roll lemezt ígér a jellegzetes Volbeat-hangzással ötvözve, de elmondása szerint új szintre is emelik majd mindazt, amit megszokhattunk tőlük. Ismét egy komor mesedélutánnak lehetünk majd részesei, a dalok főszereplői az 1800-as évek törvényen kívüli alakjai lesznek, de a valós történetek mellett a zenekar saját, fiktív hőseit is megismerhetjük a western spagettis változatából merítő korongon.

A Volbeat mostanság szülőhazájában, márciustól pedig Észak-Amerikában bizonyíthatja be, hogy érdemes a legjobb élő produkcióért járó Golden Gods elismerésre. Nyáron a fesztiváloké a főszerep, egyebek mellett a doningtoni Downloadon és a hozzánk közelebbi Novarockon mozgatják majd meg a pogózóizmokat.

forrás: volbeat.dk

-pdaj-
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Tovább

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Tovább

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Tovább

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Tovább

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky