3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
PaFe 2013

2013. február 6.

Több százezren szavaztak a Pannónia Fesztivál magyar fellépőire

Copyright:

A Pannónia Fesztivál kilenc napon át tartó internetes szavazása során több mint 400.000 érvényes szavazat érkezett a magyar zenekarokra. Az 1300, közönség által jelölt formáció közül a szervezők az első ötven helyezettet kérik fel, hogy adjanak koncertet 2013. május 16. és 19. között. Az első külföldi név idén: a Foreign Beggars erősíti a hip hop vonalat Szántódpusztán!

A már jól ismert bandákon – pl. Tankcsapda, Quimby, Punnany Massif, 30Y – kívül számos feltörekvő zenekar is megmutathatja magát, akik közönségüket sikeresen aktiválták a közösségi oldalakon indított kampányokkal, hogy megsokszorozzák pontjaikat a szavazáson. Mivel a szervezők a kezdetek óta arra törekednek, hogy a magyar zenei szcéna nagy részét felvonultassák a nyárindító fesztiválon, természetesen az ötven legtöbb szavazatot kapott zenekaron kívül még legalább ennyi további magyar bandára számíthatunk a Balaton partján májusban. Bár a hangsúly a magyar fellépőkön van, idén is érkeznek külföldi sztárok, és a zenei műfajok skálája is egyre szélesedik: a rocktól kezdve a hip hopon át az elektronikus zenéig minden rajongó megtalálja majd a kedvencét a színpadokon.

Az első külföldi zenekart nagy örömmel jelentik be a szervezők: a hip hopot dubstep elemekkel elegyítő brit banda, a Foreign Beggars érkezik a Pannónia Fesztiválra! Tagjai számos más előadóval dolgoztak már együtt, így Skrillex-szel, a Noisiával és a Knife Party-val is készítettek közös felvételeket.

A Pannónia Fesztivál helyszíne idén is Szántódpuszta, a Balaton partjától nem messze található település, mely több száz éves borospincéjével, kápolnájával és műemléképületeivel semmi máshoz nem fogható hangulatot kölcsönöz a pünkösdi szezonindító fesztiválnak, amely 7900 Ft-os bérlet- és 3900 Ft-os napijegyáraival, közel 200 fellépőjével továbbra is a legelérhetőbb hazai rendezvények között jegyzi magát.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. május 21.

Véget ért a Pannónia Fesztivál

Három fergeteges nap után még mindig tudott újat, még jobbat nyújtani a 7. Pannónia Fesztivál. Szántódpuszta már vasárnap délután visszhangzott a tapsoktól: Supernem, Elefánt, Kalapács és Hősök koncertek várták a sátrak összegöngyölése előtt a fesztiválozókat. Tovább

2013. május 20.

Táncolni ér! Pannónia Fesztivál 3. nap

Napsütés, vízpart, hétvége és állati jó zene – ez mind együtt volt május 18-án szombaton Szántódpusztán. A 7. Pannónia Fesztivál harmadik napján a Rockélet sátorban fekete pólós punkok, a Nagyszínpad előtt bikinis lányok, a Zipz Shoesban konszolidált hippik, a Zeneszöveg.hu táncterén napszemüveges rapperek, a Hóóórukk Hüttében pedig söröző, asztalon táncoló kempingezők mulattak. Tovább

2013. május 19.

Tomboló vihar-rock a Pannónia Fesztivál 2. napján

A nyitónap pörgése után pénteken tovább folytatódtak az eszméletlen koncertek a 7. Pannónia Fesztiválon. Szántódpuszta területe dübörgött a basszustól. A Supernem, az Ocho Macho, Kowalskyék, az Akkezdet Phiai, a Magidom és még sokan mások szolgáltatták a minőségi buli-alapot, de kétségtelenül a Rudimental koncertje volt az est fénypontja. Tovább

2013. május 18.

Bólintás a 7. Pannónia Fesztiválra

Hivatalosan is megkezdődött a magyarországi fesztiválszezon, amelyet immár hagyományosan a Szántódpusztára költöztetett Pannónia Fesztivál nyitott meg. Bár az időjárás még nem teljesen bólintott rá a hétvégére, mindenki más viszont igen. Tovább

2013. május 11.

Miért lesz jó az idei Pannónia Fesztivál?

A magyar fellépők közül vidéki és pesti illetőségűeket is válogattunk, és megkérdeztük tőlük, mivel készülnek a május 16. és 19. között megrendezésre kerülő Pannónia Fesztiválra. A SKAtch, az Ivan&The Parazol, az Irie Maffia, az Intim Torna Illegál és a 30Y is melegít már az eseményre: az év első hazai fesztiválja, közel van a Balaton, ez bizony nemcsak a közönségnek lehet pozitív. Lássuk, mit szeretnek ők a Pannóniában! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky