3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
PaFe 2013

2013. január 15.

A toplistás kívánságok Szántódpusztán teljesülnek

Copyright:

A Pannónia Fesztivál szervezői idén ötödik alkalommal adnak lehetőséget a közönségnek, hogy befolyásolják a fellépők listáját. Az internetes szavazás 2012. január 11-én, pénteken indult és hétfő reggelig több mint 25.000 szavazat érkezett 1000 előadóra. A lelkes szavazók között kisorsolnak 2db Samsung Galaxy Tab2 táblagépet.

A szervezők idén – látva az első két napon beérkezett szavazatmennyiséget – újra rekord mennyiségű szavazatra számítanak a „beszavazó show” alatt, ami január 20-án éjfélig tart. A zenekedvelők a www.pannoniafesztival.hu oldalon tudják megjelölni azt az öt zenekart, amelyet szeretnének meghallgatni május 16-19. között Szántódpusztán. A szavazófelületen nem listából kell választani, a jelölés teljesen szabad, így szinte az összes ma fennálló hazai zenekarra érkezhet voks a kilenc nap alatt. Az öt banda között összesen 100 pont osztható el, illetve ugyanebből a 100 pontból mínusz pont is adható annak az egy előadónak, akit nem szívesen látnának a PaFe színpadán. A szavazás érvényesítéséhez valós, aktív e-mail cím szükséges – ez alapján sorsolják ki a 2db Samsung Galaxy Tab2 táblagépet. A szervezők a szavazást követően az ötven legtöbb pontot kapott zenekarhoz intéznek felkérést. A fellépők másik felét a szervezők választják ki és invitálják meg a PaFe’13-ra. 
 
A Pannónia Fesztivál szervezői a hagyományok megőrzése mellett újításokkal is előrukkolnak: idén a magyar előadók mellett több külföldi sztárt is vendégül látnak, és egyre több zenei stílust képviseltetnek: a rocktól a hip-hop-ig minden zenerajongó megtalálja majd kedvencét. A Pannónia Fesztivál, ami idén május 16-19. között Szántódpusztán kerül megrendezésre, továbbra is a legjobb ár-érték aránnyal rendelkező hazai fesztivál kíván lenni, így a szervezők a rengeteg magyar és számos külföldi fellépő mellett napközbeni programokkal is színesítik a kínálatot.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. május 21.

Véget ért a Pannónia Fesztivál

Három fergeteges nap után még mindig tudott újat, még jobbat nyújtani a 7. Pannónia Fesztivál. Szántódpuszta már vasárnap délután visszhangzott a tapsoktól: Supernem, Elefánt, Kalapács és Hősök koncertek várták a sátrak összegöngyölése előtt a fesztiválozókat. Tovább

2013. május 20.

Táncolni ér! Pannónia Fesztivál 3. nap

Napsütés, vízpart, hétvége és állati jó zene – ez mind együtt volt május 18-án szombaton Szántódpusztán. A 7. Pannónia Fesztivál harmadik napján a Rockélet sátorban fekete pólós punkok, a Nagyszínpad előtt bikinis lányok, a Zipz Shoesban konszolidált hippik, a Zeneszöveg.hu táncterén napszemüveges rapperek, a Hóóórukk Hüttében pedig söröző, asztalon táncoló kempingezők mulattak. Tovább

2013. május 19.

Tomboló vihar-rock a Pannónia Fesztivál 2. napján

A nyitónap pörgése után pénteken tovább folytatódtak az eszméletlen koncertek a 7. Pannónia Fesztiválon. Szántódpuszta területe dübörgött a basszustól. A Supernem, az Ocho Macho, Kowalskyék, az Akkezdet Phiai, a Magidom és még sokan mások szolgáltatták a minőségi buli-alapot, de kétségtelenül a Rudimental koncertje volt az est fénypontja. Tovább

2013. május 18.

Bólintás a 7. Pannónia Fesztiválra

Hivatalosan is megkezdődött a magyarországi fesztiválszezon, amelyet immár hagyományosan a Szántódpusztára költöztetett Pannónia Fesztivál nyitott meg. Bár az időjárás még nem teljesen bólintott rá a hétvégére, mindenki más viszont igen. Tovább

2013. május 11.

Miért lesz jó az idei Pannónia Fesztivál?

A magyar fellépők közül vidéki és pesti illetőségűeket is válogattunk, és megkérdeztük tőlük, mivel készülnek a május 16. és 19. között megrendezésre kerülő Pannónia Fesztiválra. A SKAtch, az Ivan&The Parazol, az Irie Maffia, az Intim Torna Illegál és a 30Y is melegít már az eseményre: az év első hazai fesztiválja, közel van a Balaton, ez bizony nemcsak a közönségnek lehet pozitív. Lássuk, mit szeretnek ők a Pannóniában! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky