3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. január 14.

Remek felhozatal az idei Nova Rock-on!

Copyright:

Kilencedik alkalommal kerül megrendezésre az osztrák Burgenland központjában a világ egyik legnagyobb rockfesztiválja, a Nova Rock. A szervezők a közönség igényeit figyelembe véve idén is olyan bandákkal örvendeztetik meg a rajongókat, amelyek aktualitásuk mellett már számtalanszor bizonyságot tettek arról, hogy tökéletesen beleillenek a "fesztiválhangulatba". A legújabb bejelentések között megtalálhatjuk az amerikai rock-slágerlisták éllovasait a Kings Of Leon és a 30 Seconds To Mars képviseletében, de a keményebb stílust előnyben részesítőknek sem kell csalódniuk, hiszen az A Day To Remember, a Bullet For My Valentine, az Amon Amarth vagy épp a Five Finger Death Punch önmagában is elegendő indok a jegyfoglalásra. Aki pedig egy kicsit különlegesebb zenei élményre vágyik, annak a német származású elektronikus hip-hop csapat, a Deichkind és a svéd indie-rock duó, a Johnossi fog kellemes perceket okozni.

Három Grammy-díjjal a háta mögött a fesztivál egyik legnagyobb húzóneve a négy testvér által alapított Kings Of Leon, akik a 2010-ben kiadott ötödik nagylemezük után tavaly rövid pihenőre vonultak. A tervezettnél tovább tartó csendet és ezzel együtt a feloszlásról szóló pletykákat megtörve idén augusztusban bejelentették, hogy az új album munkálatai hamarosan megkezdődnek, amely mellett aktív turnézást tervez a csapat.  Ez pedig azt is jelenti, okkal reménykedhetnek az Ausztriába látogatók abban, hogy a régebbi, áttörést hozó slágerek mellett új dalok is felcsendülnek az oklahomai bandától. 

Hasonlóan bizonytalan sorsot jósoltak a Jared Leto által vezetett 30 Seconds To Marsnak, hiszen a színész-énekes jelenleg is legújabb filmjén, a Dallas Buyer’s Clubon dolgozik, amelyben egy HIV fertőzött transzvesztitát játszik, így sokan nem tudták, mennyi ideje fog maradni a bandára. A jelek szerint azonban a csapat él és virul, hamarosan pedig egy új daluk is napvilágot lát. A szerepe kedvéért csontsoványra fogyott Jared már hazánkat is megjárta bandájával, így mind pótlás, mind nosztalgia gyanánt érdemes lesz ellátogatni a Los Angeles-i banda koncertjére.
 
Az új bejelentések közül egyértelműen a legegyedibb hangzást tudhatja magáénak a hamburgi Deichkind, hiszen az elektronikus zajokkal támogatott hip-hop zenéjüket humoros szövegekkel fűszerezik, amely a német zenei paletta egyik legszínesebb foltjává teszi őket. A 15 éve működő banda koncertjein a tömeges párnacsata, a képtelennek tűnő ruhaköltemények és az elképesztő partihangulat garantált, így azok sem akarnak majd lemaradni fellépésükről, akik nem igazán élik ezt a fajta zenét, vagy épp nem értik a német dalszövegeket.
 
A brit Bullet For My Valentine talán a világ egyik legnépszerűbb metálbandájává nőtte ki magát az utóbbi időben, akik méltán érdemelték ki helyüket a legtöbb fesztivál nagyszínpadán. A néhány éve még torokproblémákkal küzdő Matthew Tuck énekes és csapata frissebb, mint valaha, ezt a számtalan üdítő koncertjük mellett az a néhány új dal is bizonyít, amelyet a jövőre megjelenő nagylemezükről tettek közzé nemrégiben. A számtalan begyűjtött trófea mellett 2010-ben elnyerték a legjobb koncertbandának járó díjat is, amelyet a Kerrang! magazin osztott ki.
 
Szintén a keményebb vonalat képviseli az amerikai A Day To Remember, akik a fiatalos pop-punk dallamokat a lendületes hardcore részekkel keverve igazi csemegének számítanak a listáról. A hamarosan új lemezzel jelentkező csapat hamar a fiatalok kedvence lett, hiszen zenei teljesítményük mellett arra is nagy figyelmet fordítanak, hogy erőteljes koncertjeiken mindenki bátran kimozoghassa magából a felgyülemlett feszültséget, ha erre támad kedve.
 
A svéd dallamos death metál egyik legjelesebb képviselője, az Amon Amarth is tiszteletét teszi a fesztiválon,  akiket a viking mitológiára épített dalszövegeik miatt a legtöbben csak "viking-metálnak" hívnak. A lemezeiken hallott kőkemény gitárszaggatások és őrült szólók az élő fellépések során is biztosítják, hogy szem ne maradjon szárazon... A közel 20 éve pályán levő banda élete legjobb formájában van, így tőlük is parádés fellépésre számíthatunk.
 
A hazai jelenlétet sem kell hiányolnunk a Nova Rock felhozatalából a magyar születésű Zoltán Báthorynak köszönhetően, aki jelenleg az amerikai Five Finger Death Punch gitárosaként tépi a húrokat. Az egyszerű, de őszinte szövegek, a pörgős és dallamközpontú zeneiség révén kiváló koncertbandává nőtte ki magát az együttes, akik a turnézás mellett a negyedik album stúdiómunkálatait is megkezdték.
 
A könnyedebb zenékért rajongókat sem felejtették el a szervezők, hiszen a stockholmi szerzőpáros, a Johnossi is fellép a fesztivál keretein belül, akik könnyedebb indie-rock zenéjük ellenére is képesek energiával teli élő teljesítményre és a közönség maximális szórakoztatására.
 
(A lista tehát elég meggyőző és még mindig nem teljes, így okkal várhatjuk az elkövetkező bejelentéseket. A bandákat böngészve bátran állíthatjuk, hogy ebből kimaradni nagyon nem ajánlott.)
 
NOVA ROCK 2013
Nickelsdorf, Ausztria
Június 14-16.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Tovább

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Tovább

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Tovább

2026. február 18.

Már jön is az új Charli xcx-lemez

A BRAT korszak energikus, futurisztikus popfelszabadulása után másfél évvel Charli xcx debütálja stúdióalbumát, a „Wuthering Heights”-t, amely a 18. századi gótikus regény szellemiségét hozza el a jelenünkbe. Az új anyag egyszerre kíséri a 2026-os filmadaptációt, az Üvöltő szelek-et, és Charli személyes kreatív újrateremtését jelzi, amelyben a női perspektíva, a belső érzelmek és a szenvedély fontossága központi szerepet kap. Tovább

2026. február 6.

A visszatérő The Prodigy új kiadvánnyal ünnepli idén 30 éves slágerét

Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky