2012. november 21. | Bertoni

A technika angyalai Budapesten - MUSE

November 20-án a Papp László Sportarénában végre élőben is megcsodálhatta a hazai közönség, mire képesek az Olimpia zeneszerzői. A hónapok óta tartó reklám adhatott némi okot a kételkedésre, hiszen ha valamit túlzottan vár az ember, abban sokszor csalódik is, de a Muse esetében erről szó sem volt!

A 8-ra meghirdetett kezdéshez képest negyedórával korábban már megszólaltak a hangszerek: színpadra lépett a szintén szigetországi előzenekar, az Everything everything. A 2007 óta működő manchesteri banda (Jonathan, Jeremy, Alex és Mike) jelenleg Arc című legújabb albumán dolgozik, amelyről jövőre január 6-án jelenik meg a Kemosabe single. Túl sokat nem meséltek magukról a mindössze fél órás (de jóval hosszabbnak tűnő) koncert alatt – még soha nem jártak Budapesten, de persze nagyon tetszik nekik a város, és baromi hálásak voltak a közönségtől kapott elhaló tapsokért. A Muse-hoz képest mondhatni szegényes technikai felszereltséggel dolgoztak, még kivetítőt sem használtak, de például Jonathan biztos nagyon jól érezte magát, mert többször is majdnem megfejelte a billentyűket… Ugyanez a közönségről már nem mondható el, ugyanis hiába volt jó a dob és a gitár, az ének és egyéb hangeffektek olyan magasságokba hatoltak, ami az emberi fül számára már-már elviselhetetlen. A vége előtt volt egy-két rockosabban végződő daluk, ami már egész jól hangzott (például a Don’t try), de ettől függetlenül nem mondhatnám, hogy bárki lelkesen visszatapsolta volna őket. 

A feszült várakozás 9 után nem sokkal ért csak véget – ekkor kezdődött az igazi zene! A színpad előtti állóhelyeket teljesen betöltötte a közönség, és az ülő szektorokban is szép számmal voltak a Muse-rajongók minden életkori csoportból, bár azért üres sorokat is lehetett látni (nem tudom, vajon melyik koncerten van abszolút teltház az Arénában?). A beállás alatt elképesztő volt, hogy a dobot még erősítő nélkül is lehetett hallani a színpadtól tisztes távolságban is, illetve feltűntek hazai ismert arcok a küzdőtéren: például AFC Tomi (vagy nagyon jó hasonmása) és Mirigyék közül néhányan.

Kétségtelenül nem egy egyszerű koncert volt - komplett show-t hoztak a magyar közönségnek, ami bizton állíthatjuk, az Aréna eszközeit maximálisan igénybe vette. Fokozatosan emelték be a látványelemeket: először csak a bedöntött alsó kivetítőt használták, a színpadképen pedig a vörös, kék, lila, narancs és zöld színek váltakoztak. Utána a plafonról beúszott a többsoros kivetítő, ahol kockánként, sávokban vagy akár elcsúsztatva jelentek meg a képek, végül pedig lézershow egészítette ki mindezt, és egyszer a középső körszínpadot is megforgatták. Na most azt várná az ember, hogy ez az elképesztő háttérmunka majd a zenei teljesítmény rovására megy, de nem! A slágerré vált dalok is, a rádiókból kevésbé ismertek is fantasztikusan szóltak (ez is alátámasztotta egyébként, hogy az előzenekarnál nem a hangosításban volt a hiba…). Minden minőséget tökéletesen tudtak hozni: az Explorers ballada zongorakísérettel legalább olyan hatásos volt, mint amikor a Madness-től felrobbant a színpad.

Matthew Bellamy és Chris Wolstenholme bejárták a színpadot, láthatóan mindent beleadtak (ez persze Dominicra is igaz!). Külön lenyűgöző volt, hogy Bellamy még a zárás után (vagyis kb. másfél óra intenzív zenéléssel a háta mögött) igenis odaült a zongorához egy következő dal erejéig. A közönséggel nem sokat beszélgettek, de az első sorban tombolókkal pacsiztak egy kört, a többiekkel pedig integetés útján létesítettek kapcsolatot – elképesztő volt felülről látni, ahogy több ezer ember mozog ugyanarra a ritmusra. Szóval hatalmas bulit csaptak, alaposan megmozgatták a közönséget (az ülőjegyesek közül többen még a biztonságiakkal is összetűzésbe kerültek, mert nem bírták ki ugrálás nélkül) – brutál jó volt, hogy a mellettem tomboló srácot idézzem.

A zenekar legközelebb 22-én Prágában, 23-án pedig Lotzban folytatja a turnét, ami decemberben a skandináv térségbe is ellátogat. Akinek tehát megjött a kedve, még utolérheti a fiúkat, érdemes! 

Bertoni