3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2012. augusztus 6. | govinda

Hajó, ha jó a kedved

Copyright:

Július 31-én kedden az A38 hajó tetőteraszán a már megszokottnak mondható program várta a közönséget: ez alkalommal is egy remek estét helyezett kilátásba a Random Trip csapata. A két alappillér, Delov Jávor és Dj Q-Cee mellett a billentyűknél Kardos Norbert, a basszusgitárnál Takács Donát, a mikrofonok mögött pedig Judie Jay és Fehér Balázs lépett színpadra. Lennék kritikus a teljesítményükkel szemben, a probléma az, hogy nem tudok az lenni.


A ritmusszekció megint kíméletlenül diktálta az iramot, hogy ezúttal se maradjon egy láb sem mozdulatlan - Jávor dobmunkája (aki szó szerint az egész történet lelke) minden alkalommal meglep; a billentyűszólók szórakoztatóak és változatosak voltak, a frontvonalban lévő énekesek pedig mindenkit elvarázsoltak. A hajó tetőterasza egy viszonylag pici, hangulatos és barátságos helyszín – afelől azonban ne legyen kétségünk, hogy Judie Jay ennél ezerszer nagyobb tereket is képes betölteni elképesztő hangi adottságaival és magával ragadó kisugárzásával. Folyton az volt az érzésem, hogy neki most legalább egy többezres angliai stadion deszkáin kellene állnia, akár egyes-egyedül is, mert ez a legkevesebb, amit a tehetsége érdemel – az aznap esti közönség örömére viszont Judie a hajón maradt, hogy másfél órán keresztül szórakoztasson bennünket. Egyébként persze a teljes társaságot érdemes lenne feltenni egy nagyszínpadra, széles tömegek elé, de való igaz, hogy ezzel veszítene a varázsából az esemény.

Akkor is öröm lett volna Balázst és Judie-t együtt látni a színpadon, ha történetesen lenémították volna őket: a közöttük lévő kémia és összhang önmagában is szívderítő volt, ami egyrészt megkönnyítette az improvizálást, másrészt sokat hozzátett a hangulathoz. A hangjuk félelmetesen passzol egymáshoz, mindkettejüké karakteres és ha kell, könnyed, de ha úgy adódik, bizony tisztességesen leszaggatja a tetőszerkezetet. Mint általában, most is fájó szívvel vettem tudomásul, hogy ami a Random Trip-bulik előnye, az egyben hátrányuk is: nevezetesen, hogy nem hallgathatjuk vissza az ott született dallamokat bármikor kedvünkre. Nagy szerencsénkre ezúttal készült néhány jó minőségű felvétel is.


Összegzésként azt tudom mondani, amit általában: a Random Trip-sorozat az egyik legjobb dolog, amibe Budapesten botolhat az ember, függetlenül az aktuális felállástól, vagy hogy éppen az őszi időszakban az Instantban, vagy nyáron a Dunán találjuk meg őket. Januárban ünnepelték működésük harmadik évfordulóját – talán a rengeteg koncertlátogató társam nevében is mondhatom, hogy remélem, ennek a sokszorosát érik meg. Kritikát csak akkor leszek képes velük szemben megfogalmazni, ha adnak rá alapot: erre eddig még nem volt példa.

govinda
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky