3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Külföldi

2012. augusztus 2.

Ellie Goulding októberben új albummal jelentkezik

Copyright:

Ellie Goulding 2009 végén jelentette meg első EP-jét An Introduction To Ellie Goulding címmel, nem sokkal azután, hogy a BBC jelöltje lett a Sound Of 2010 szavazáson. Az ezt követő év a sorozatos sikerek időszaka volt az angol dalszerző-énekesnő számára: kezdetnek megnyerte a neves versenyt januárban, majd a BRIT Awards kritikusi díját februárban, márciusban pedig kiadta első nagylemezét, a Lights-ot. Az album azonnal a brit lemezeladási listák élére került, és azóta tripla platina minősítést szerzett több mint 850 ezres eladott példányszámával.

Teltházas nagy-britanniai koncertjei után 2011-ben Katy Perryvel turnézott az Egyesült Államokban, és fellépett karácsonykor a Fehér Házban is. Tengerentúli népszerűségét jelzi, hogy Lights című száma jelenleg is a legjobb 5 dal között szerepel a Billboard Hot 100 listán.

Ellie már a tavalyi év elején megemlítette, hogy 2012-ben új lemezzel jelentkezik, ám a rajongók egészen mostanáig csupán ízelítőt kaptak az új album anyagából. Idén július 10-én az énekesnő Soundcloudján közzétette Tinie Tempah-val közös számát, a Hanging On-t, majd pár nappal később megjelent a hozzá készült videoklip is - a dalt így több mint egymillióan hallgatták meg.


A héten végre kiderültek a részletek is: a második lemez, mely a Halcyon címet viseli majd, október 8-án érkezik a boltokba, ezt megelőzi a beharangozó maxi, az Anything Could Happen szeptember 30-i megjelenése. Így nyilatkozott Ellie a teljes egészében saját szerzeményeiből álló hanganyagról: "Ez az album egy utazás számomra a sötétségtől a fényig, a zűrzavartól a megértésig."

Forrás: Universal Music Hungary
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 8.

Már ingyen nézhető a Queens of the Stone Age párizsi koncertfilmje

A Queens of the Stone Age egy régóta dédelgetett álmát váltotta valóra, amikor a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek nyáron volt a premierje. A Magyaroszágon visszatérő vendégnek számító amerikai zenekar különleges koncertfilmje december 16-tól már ingyen megtekinthető a YouTube-on, illetve a forgatási munkálatokat megörökítő dokumentumfilm is felkerült a platformra. Continuer

2025. november 29.

A szabad szerelmet ünnepli Romy

A The xx-ből is ismerős londoni dance-pop csillag, Romy új dallal jelentkezett: megjelent a "Love Who You Love". A track egyfajta szimbolikus zárófejezetként szolgál 2023-as "Mid Air" című merész debütáló szólóalbumához, amely a queer szerelem és az önfelfedezés intimitását tárta fel. Ez a felvétel egy igaz szerelemprojekt, melyet Romy 2020 óta formált, a produceri munkálatokat pedig BloodPop és Jamie xx oldalán végezte. A felszabadultság fontosságát hirdető szerzeményhez egy videóklip is készült, amelyet az énekes-dalszerző alkotó- és élettársa, Vic Lentaigne rendezett. Continuer

2025. október 31.

Oliver Sim fülbemászó elektropop újdonsága

Megjelent Oliver Sim, az újra aktív The xx bársonyos hangú énekes-basszerosának legújabb szólóanyaga, a "Telephone Games". A kecses elektropop vallomás az "Obsession" című tracket követi, és mindkét dal producere Bullion (Carly Rae Jepsen, Ben Howard, Nilüfer Yanya) volt. Továbbá mindkettő felvételhez a neves fotóművész és filmrendező, Sharna Osborne készített stílusos videóklipeket, melyek akárcsak a szerzemények, egyszerre játékosak, sikkesek és pimaszok. Continuer

2025. október 30.

Pszichedelikus klubforradalom: megjelent a Tame Impala új lemeze

Megjelent Kevin Parker koncerteken zenekarrá dúsuló zenei projektje, a Tame Impala ötödik nagylemeze, a "Deadbeat". A korongot a "Loser", az "End of Summer" és a Spotify Globális Top100-ban megjelenése óta szereplő "Dracula" című dalok vezették fel, melyek villámgyorsan betörtek a Billboard Hot 100 és alternatív zenei listáira, az eddigi legsikeresebb Tame Impala daldebütálásokat eredményezve. Continuer

2025. október 15.

IFPI: az Európai Unió a zeneipar növekedésének motorja

A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - megjelentette Music in the EU (Zene az EU-ban) című regionális jelentése második felvonását. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky