3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2012. március 22. | Anikó

Ring a Hajó a Budapest Bár alatt 

Copyright:

Március 20-án a Budapest Bár tartott frenetikus koncertet az A38 Hajón. A teltházas helyszínen a Budapest Bár albumain szereplő dalok színe-java elhangzott, így a rajongók igazán nagy dózisban élvezhették a zenét. 

Kedd este az A38 Hajón lépett fel a Budapest Bár. A zenekarnak még ezen a hétköznapon is sikerült összehoznia a teltházat (bár ez nem meglepő). Ahogy egy ismerősöm megfogalmazta, az a jó ebben a produkcióban, hogy tulajdonképpen non-stop slágerparádét adnak. Ezt igazolja az is, hogy a koncerten több korosztály is együtt táncolt-énekelt. Ránézésre úgy tűnt, a tiniktől a középkorúakig mindenki jól érezte magát. 
 
Ismét maratoni bulin vehettünk részt, amit egy jótékony szünettel meg is szakítottak félidőben, így lehetőséget adva a túlélésre a dohányzók számára. De a banda a kis kihagyás előtt még a Szilvafácskával gondoskodott arról, hogy már felfokozott hangulatban várjuk a folytatást. Szerintem a második blokk egyik legjobb momentuma az volt, mikor Keleti Andrást a Stux után a vastapsot kapott.
 
A hajó most is mozgott néhány gyorsabb dalnál, hála a táncoló közönségnek. A fellépők pedig olyanok voltak, mint amilyennek megszoktuk őket: Rutkai Bori örökmozgó, Németh Juci vad csaj, Behumi Dóra varázslatos díva, Szűcs Krisztián igazi gigerli, Frenk különc sztár, Lovasi András pedig csak egyszerűen Bandi bá’. Ferenczi György hangja időnként majdnem átszakította a plafont, Kollár-Klemencz László pedig ismét úgy adta elő a „Vén cigányt”, ahogy az meg van írva. 
 
A fellépésen kitűnt, hogy a zenészek, énekesek is baráti körben mozogtak a színpadon, ami nagyon pozitív benyomást keltett. Hiszen így a vidámság nem csak a nézők soraiban, hanem az előadók körében is jelen volt. Röviden szólva: csillagos ötös volt ez a buli. 
 

Anikó 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. január 6.

A januári elcsendesedéshez ad kapaszkodót Curtis

Egy korszaknyitó, új szívbemarkoló dallal jelent meg Curtis, mely édesapjáról állít emléket „Fehér rózsa” címmel. Lágy, keserédes zongora adja meg az alaphangot, Curtis pedig kiereszti az elmúlt évek minden fájdalmát a nem múló hiányról. A jazzes-melodikus vokált hamisítatlan rapverze váltja, lendületet adva és erőt az évkezdéshez. A rapper idén magasabb fokozatra kapcsol és készül egy új EP-vel is. Tovább

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky