3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2011. december 31. | Bertoni

A legkeresettebb hazai lemezek 2011-ben

Copyright:

Közeleg december 31-e, az év utolsó napja - ilyenkor illik számot vetni az elmúlt 365 nap teljesítményével. Ennek jegyében összegyűjtöttük azokat a hazai előadókat, akik 2011-ben platinalemezesek lettek Magyarországon.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek
Idén az élvonalat azok alkotják, akiknek három különböző albuma lett platina. Ezt a Budapest Bár és Szalóki Ági mondhatja el magáról. A 2007-ben alakult Budapest Bár a kávéházi cigányzene alapötletéből kiindulva készítette 2009-ben a Volume 2: Tánc, 2010-ben a Volume 3: Zene és 2011-ben a Volume 4: Hoppá! című lemezeket (no meg persze az első kettőt is, csak azok nem lettek ilyen sikeresek). A Tánc már 2010-ben is platina volt, idén pedig a két újabb album is csatlakozott ékes bizonyítékául annak, hogy mi magyarok igenis vevők vagyunk a Karádyt, Jávor Pált, a Beatlest, az Európa Kiadót és a Doors-t idéző hangulatra.
 
 
Szalóki Ági 17 éves kora óta énekel, az erdélyi népzenéhez áll közel. Eddig 5 önálló lemeze jelent meg, amelyek közül a 2005-ös Hallgató, a 2006-os Cipity Lőrinc és a 2008-as, Karády-dalokat tartalmazó A vágy muzsikál is elérte 2011-re a tízezres eladást. Úgy tűnik tehát, Karády halhatatlanságát mindkét dobogósunk eredményesen használta ki.
 
 
Következnek azok, akik két platinával rendelkeznek: a Csík Zenekar és az Ocho Macho.  Bár a Csík Zenekar már 1988 óta fennálló kecskeméti népzenei együttes, megkockáztatom, hogy népszerűségük igazán a „Most múlik pontosan” című Quimby-átdolgozástól számítható. A dal a 2008-as Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen… című lemezen jelent meg,  amely idénre ötszörös platina lett, és a 2010-es Szíves Örömest is gyorsan begyűjtötte a háromszoros platina minősítést.
 
 
Az Ocho Macho a spanyol név ellenére egy 2003-ban alakult szombathelyi bandát jelöl, akik az igényes buli-zenével kísérleteznek látható (bár nem azonnal jött) sikerrel, hiszen a 2009-es El mundo fantastico-val és az idén megjelent Online világgal egyaránt tartoltak a zenei piacon.
 
 
Eddig olyan együttesekről, illetve előadókról volt szó, akik legalább 4 éve zenei pályán vannak. Az ő esetükben akár az idő múlása is befolyással lehetett a lemezeladásokra. Nem mondható el ugyanez a tavalyi év X-faktorosairól, akik közül többen is villámgyorsan berobbantak a köztudatba a műsorban elhangzott dalokból készített válogatásokkal. Az első X – 10 dal az élő showból címmel 2011-ben (vagyis kb. egy év alatt) Janicsák Veca, Király L. Norbi, Takács Nikolas és Vastag Csaba nevével fémjelzett albumok érték el a platina szintet. A tévés szereplés tehát jelentősen felpörgetheti az eladást, ráadásul ezek még nem is az énekesek saját dalai – vagy épp ez a kulcs, és az egyéniségüket tükröző zenével már senki nem foglalkozik majd? Jövőre kiderül.
 
A „gyökeres” magyar zenészek közül egy platinalemezzel büszkélkedhetnek: Deák Bill Gyula, a Magna Cum Laude, a Quimby, a Bognár Szilvia–Herczku Ágnes–Szalóki Ági trió és Szenes Iván. Deák Bill Gyula már igazán nem mai gyerek, ennek ellenére például övé a legaktívabb facebook oldal. A magyar blueskirály 1983-ban kezdte szóló karrierjét, de már előtte is több együttesben énekelt. Az operától a rock zenén át vezetett az út mai stílusáig. Hét szólóalbuma közül a hatvanadik születésnapja kapcsán megjelent Hatvan csapás idén érte el a bűvös platinát.
 
A Magna Cum Laude 1999 óta boldogítja közönségét, és Deák Bill Gyulához hasonlóan, ők is jubileumi (2009-es) lemezükkel, a 999-cel hódították meg az eladási listákat.
 
 
A Quimby ebben az összesítésben ugyan lemaradt az átdolgozó Csík Zenekarhoz képest, de ettől még nem csüggednek. Meglepő módon ők is évfordulóznak – idén voltak 20 évesek. A könnyűzene művelése mellett szívesen kalandoznak a zene és más művészetek határterületein, például a színház- és filmiparban is elismertek. A 2005-ös Kilégzés amellett, hogy elnyerte az év albuma címet, mostanra platinává érett, miközben a 2010-es Kicsi ország is aranylemez lett már egy év után.
 
 
Bognár Szilvi, Herczku Ági és az előbb már említett Szalóki Ági önálló karrierjük mellett állították össze a Szájról szájra című produkciót magyar és bolgár népzene alapján. A „női lemez”-ként is emlegetett egyszerinek tűnő vállalkozás láthatóan belopta magát a közönség szívébe.
 
 
Szenes Iván valamelyest unikum a sorban, hiszen tavaly szeptemberben, 86 évesen elhunyt. Az író, dalszövegíró, dramaturg és zeneszerző hírességek által előadott dalaiból összeállított válogatás 2010 decemberében jelent meg Hosszú az a nap címmel, és egy év alatt tízezres eladást produkált. Elképzelhető, hogy jövőre Mary Zsuzsi majdnem elkészült lemeze is platina lesz – az első lépést végül is már megtette ebbe az irányba...
 
Régi és új, népzene, jazz és buli – úgy tűnik, ez mind kelendő volt az idei évben.
 
Bertoni
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky