3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Copyright:

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Karacs Miklós és Szuper Géza 2024-ben alapították meg a Cowboys nevű formációjukat, amelyről Miki elmondta, hogy ez a különleges hangzás és stílus mindig felrázza a falunapok megszokott hangulatát, és új színt ad a mulatós műfajnak.

- A Cowboys ebben a felállásban tavaly alakult, de van egy tévéműsorunk is, a Dalol a szél, ahol szerettünk volna egyfajta vadnyugati életérzést megidézni. Nagyon sok dalt feldolgoztunk már ebben a stílusban, és ráéreztünk, hogy ebben sokkal több van, így született meg egy mulatós-country show, ami teljesen egyedi lett.  Az új dalaink már ebben a stílusban készülnek, sőt, már hozzányúltunk igazi nagy mulatós slágerekhez is – mondta Miki, aki az első saját dalukról elmesélte, hogy egy tipikus falusi country-mulatós lett, amelynek a klipje is jól tükrözi ezt a világot: vannak lovak, iszogatós vidám falusiak és persze tánc és mulatság.

 

 

Imádják az emberek

A Cowboys-nak renegeteg fellépése van, nagyon sok helyre hívják őket, és a Részeg az út megjelenése óta még több felkérésük van. Amennyire furcsának tűnhet elsőre ez a világ, az énekes tapasztalata szerint annyira imádják a rajongók.
- Azt hiszem azért tetszik ennyire az embereknek, mert ritkaság. Szerintem a country-t a mulatóssal még senki nem ötvözte, és éppen ezért lett egyedi hangzásvilága. Lássuk be egy falunapon nem működne igazán egy jazz koncert, ott az emberek mulatni szeretnének, és ha minket hallgatnak kicsit olyan nekik, mintha csak nekik írtuk volna, róluk szólnának ezek a dalok – magyarázta.

A hazai sztárok is elismerően nyilatkoznak

A Cowboys stílusa a zenésztársakat is felrázta, többen is odavannak Mikiék dalaiért. Amikor elkészült a Részeg az út, Miki több ismert zenésznek, énekesnek elküldte, mert kíváncsi volt a véleményükre. Köztük volt Bodnár Attila, az egykori Modern Hungária egyik alapítótagja is, aki csak annyit mondott neki: „Ezt biztos imádni fogják a népek, gratuálok!”
A mulatós műfaj egyik ikonikus alakja, Sláger Tibó pedig olyan lelkes lett, hogy azonnal fel is ajánlotta két dalát Mikiéknek, mert szeretné a Cowboys stílusában hallani, ami pedig mint azt mondták, igazán izgalmas kihívás Mikiék számára.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky