3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

Copyright:

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze.

A korongon öt Junkies, két Stereomilk, illetve két szólólemezes dal mellett egy új szerzemény is hallható - teljesen átértelmezve, egyetlen zongorára és énekhangra hangszerelve.

Az album már előrendelhető ITT!
 
“Ez egy szerzői lemez, csak olyan dalok szerepelnek rajta, amelyeknek vagy a szövegét, vagy a zenéjét én írtam - egyedül vagy társak segítségével. Próbáltam úgy válogatni, hogy minél nagyobb időintervallumot át tudjak fogni, illetve az is szempont volt, hogy a kedvenceim kerüljenek az albumra. Régi tervem volt, hogy készítek Erikkel egy egyszál zongorás lemezt, pontosan azért, mert vallom, hogy egy jó dal akár egyetlen hangszerrel - zongorával vagy gitárral - is jó dal. És Erik teljesen más hangulatba tud elvinni egy-egy dalt…”

Első előfutárként A szerelmedtől lettem ilyen már elérhető: https://youtu.be/FoKjMXMpTBY

Dallista:
1. Hazudni muszáj
2. Maszk
3. Az ősz
4. Úgyis Isten tudja jobban
5. A szerelmedtől lettem ilyen
6. Pesszimista dal
7. Nincs pardon
8. Ugyanaz (jár a fejemben)
9. Minden álmom
10. Erdő

Közreműködik: Tempfli Erik zongorán.

A felvételek 2025 júniusában készültek Budapesten a Tom-Tom Stúdióban, és a Spiritside Stúdióban.
Hangmérnökök: Kontor Tamás, Gravel Shores

Keverés-mastering: Spiritside Stúdió - Gravel Shores

Fotó: Kiss Krisztina
Albumborító: Brown

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Tovább

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Tovább

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Tovább

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Tovább

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky