3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2011. október 26. | Gerta Rauss

Hogyan csináljunk a keddből szombatot? Belleruche

Copyright:

Elfogult beszámoló a kedd esti Belleruche koncertről, ahol a zenekar és a közönség együtt bizonyította be, hogy ha jó zene szól, akkor teljesen mindegy, hogy másnap iskolába/dolgozni/pelenkázni kell menni, a dolog működik.

Az este a szokásosan odavágós zenével készülő Bootsie szettjével kezdődött, akit ez esetben VJ Kemuri támogatott egy igen jól sikerült vetítéssel. A mai budapesti party-k nagy részén általában a vetítés semmi pluszt nem ad a zenéhez, a legtöbb esetben inkább csak kötelező feladat szaga van az egésznek. A Bootsie-Kemuri együttműködés viszont nem erről szól. Láthatóan ismerik egymást, ismerik egymás produkcióit, készülnek rendesen, és ettől olyan érzése van az embernek, mintha bizonyos Bootsie hangok alá nem is kerülhetne más, csakis a Kemuri által odarakott kép. Taps!
 
Az igen erős kezdés után 10 órakor a Belleruche jött, látott és nem mellékesen megrángatta az A38 bőven 25 pluszos törzsközönségét. 
 
A szervezők talán kissé merészet vállaltak, amikor egy mezei hétköznapra tűzték az angol „handmade” hip-hop soul és blues bandát, de úgy tűnik, az A38-n ezúttal sem tudnak melléfogni: teltház, kitartó ugrándozás majd kétszer visszataps és ováció jelezték az egyértelmű sikert.
 
A háromtagú, Kathrin deBoer (ének), Ricky Fabulous (gitár) and DJ Modest (pult) alkotta formáció szinte egész Európát keresztülszelő turnéjának közbülső állomásaként ejtette útba Budapestet. “Sajnos csak rövid ideig lehetünk itt, mert megy a vonatunk tovább” – a városnézés így kimaradt, de valljuk be ez minket a legkevésbé sem zavart.
 
Tökéletes műsorválasztás, tökéletes előadás jellemezte a zenekart ezen az estén, és valószínű ennek is köszönhető, hogy nem csak a “The Express’, valamint a legutóbbi, '270 Stories' című album számai, hanem a legújabb nóták alatt is ugrabugrált a közönség.
 
Azt gondolhatnánk, hogy egy olyan live act, ahol egy énekesnő, egy gitáros, és egy dj szerepel néha kevés a nagyszabású koncertekhez szokott közönségnek, de a Belleruche előadása ennek ellenére minden igényt kielégített. Kathrin egy rendes soul énekesnőhöz méltó módon az egész este során egy fél hangot sem tévesztett, és a kezdeti megilletődöttség után felszabadultan kommunikált a közönséggel. A közönség pedig kommunikált vele. Nem csak tapsikolással, rikoltozással, táncolással, hanem egy idő után jól célzott papír cetlikre írt szerelmeslevelekkel is. A gitáros hím (mert az) Pantera-t megszégyenítően terpesztett, headbang-elt végig, ami enyhe őrületet kölcsönzött az egész bandának: térdre eresztett basszusgitárral pózolni egy swing számra - megfizethetetlen. Dj Modest pedig ahelyett, hogy simán csak benyomta volna a play-t a kazettásmagnóján, inkább megmutatta, hogy tényleg lehet a gépeken is élő zenét csinálni.
 
Az 1 óra 15 perces koncert befejeztével a közönség olyan toporzékolást adott elő, hogy a zenekar hajlandó volt még egy kétszámos ráadást beiktatni (utolsó számként egy néhány napja írt bolgár dallal, aminek a pikantériáját az adta, hogy kiderült bolgárok is vannak a nézőtéren).
 
Az utolsó metrót lekéstük, de kit érdekel ez akkor, ha egy ilyen tökéletes estét kap az ember a Hajótól és a Belleruche-tól. Dupla taps!
 

 
Gerta Rauss
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky