3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2010. november 7.

Utolsó útjára indul a Colosseum

Copyright:

A Colosseum ismét, bár utoljára kelt útra: 2010-ben kerül sor a zenekar európai búcsúturnéjára. Bár élőben valószínűleg most hallhatjuk őket utoljára, új live-albumuk megjelenésére a közeli jövőben számíthatunk!

A Colosseum történetének ismerői azonban azt is tudhatják, hogy ez az a banda, amelyiknek az életében tényleg soha nem lehet azt mondani, hogy soha. Ez az a banda, amelyiket még a halál sem tudott szétválasztani: hiszen egyik alapító tagjuk, a szaxofonos Dick Heckstall-Smith 2004-ben bekövetkezett halála után a dobos Jon Hiseman felesége, Barbara Thompson állt színpadra, hogy újra teljes legyen a hangzás, s újra úgy legyen teljes a hangzás, hogy kellően beavatott legyen mindenki, aki ennek a hangzásnak a kimunkálásában részt vesz.

A banda aktuális felállásán ezen túlmenően is hagyott némi nyomot az idő múlása, de a doboknál és a billenytyűk mögött még mindig azok ülnek, akik az eredeti Colosseum-hangzás kimunkálásában egészen az ősidőktől fogva részt vettek. A Millentáris Teátrumban színpadra lépő társaság így tehát a következő lesz: Chris Farlowe (ének), Barbara Thompson (szaxofonok), Dave Greenslade (orgona, vokál), Dave "Clem" Clempson (gitár, vokál), Mark Clarke (basszusgitár, vokál), Jon Hiseman (dob, ütőhangszerek).

A banda a halált is móresre tanító túlélő tudománya már csak abban is szépen megmutatkozik, hogy a megalakulás és a feloszlás, a feloszlás és az újraegyesülés örök hullámzásában mindig partot értek, s előbb-utóbb mindig színpadra léptek. Már a megalakulásuk is hullámzónak mondható: hivatalosan ugyan a banda akkor alakult meg, amikor 1968-ban a dobos Jon Hiseman, a szaxofonos Dick Heckstall-Smith és a basszusgitáros Tony Reeves annyira összerázódtak egymással John Mayall Bare Wires című albumának stúdiómunkálatai közben, hogy utána is együtt akartak maradni, de a blues jól begyakorlott formái mellé a dzsessz és a rock motívumait is társítani akarták. A fúziós zenére való törekvés vágya hozta tehát létre a Colosseumot, s ez a vágy élteti a tagokat mostanáig is. S hogy mi ebben a megalakulásban a hullámzó? Az, hogy ha nagyon akarjuk, a kezdeteket akár még ennél is korábbra tehetjük, hiszen a zenei szakkönyvek azt is feljegyezték, hogy Hiseman, Reeves és a billentyűs Dave Greenslade Londonban már többször is együtt játszottak.

Akármekkora előélete volt is azonban a Colosseum debütálásának, annyi biztos, hogy első, 1969-ben kiadott lemezük, a Those Who Are About to Die Salute You azon kivételek közé tartozik, amikor egy album egyszerre talál utat a rajongókhoz és a kritikusokhoz is - hiszen nem egyszerűen egy addig soha nem hallott fúziós zenei élménnyel szolgáltak, hanem a lebegő, pszichedelikus hangzások addig ismert világát is jelentősen kitágították. Ezt az albumot gyors egymásutánban még négy követte, aztán egy 1971-es turnét követően (három évvel és öt albummal a hátuk mögött) az együttes feloszlott. Amire - utólag okosnak mutatkozva - akár már azt is mondhatnánk, hogy akkor tüntették fel magukat a nyilvánosság előtt úgy, mintha éppen az ideiglenes feloszlás állapotában lennének. A látszat azonban szerencsére már akkor is, s még később is sokszor csalt: ennek első jele az volt, hogy 1976-ban Hiseman új tagokkal életre hívta a Colosseum II nevű zenekart, amely ugyan továbbra is a dzsessz és a rock határán mozgott, de ennek a mozgásnak a ritmusát például egy olyan gitáros is diktálta, mint Gary Moore. A Don Airey billentyűs játékával is különösen gazdagodó hangzás eredménye lett aztán az 1976-os Strange New Flash, majd az 1977-es Electric Savage és a War Dance.

A Colosseum II azonban - minden sikere ellenére - ugyanolyan csekély időt tudhatott maga mögött, mint előde. De aztán jött egy kölni fellépés lehetősége 1994-ben, s ezzel a lehetőséggel élve a banda újra összeálljon, hogy aztán már velük is minden úgy legyen, mintha minden, ami velük történik, csakis úgy legyen, mintha a mesében lenne. Azóta van hát, hogy a Colosseumról egyre csak azt lehet mondani, hogy hol volt, hol nem volt, de közben egyre csak köszönik szépen: mert ők így is mindig jól megvannak.

Az újraegyesülések folyamatosan hullámzó korszakában, 1995-ben jutott el hozzánk a Colosseum először Magyarországra, s azóta a siker óta biztosan tudható, hogy ennek a rétegzenének nálunk is mindig megvan és meglesz a maga tábora.

A régi-új Colosseum albumai (Breads and Circuses, Tomorrow,s Blues, Nightriding) változatlanul kiforrott alkotások, s még akkor is maradandót alkotnak, ha a fúziós zene kifejezésének már nem csak ők adnak markáns értelmet a kortárs progresszív zenében. Ma már ugyanis nemcsak a fúziós zene, hanem a crossover kifejezése meghonosodott, amikor arról szokás beszélni, hogyan adnak egymásnak találkát a különböző zenei műfajok egy dallamszerkezetben, de bármi változott is, a fúziós zene dzsesszes improvizációkban leggazdagabb alakzatait még mindig a Colosseum építi fel a koncertszínpadokon.

A Millenáris Teátrumban tartandó koncertre azonban nemcsak ezért érdemes kilátogatni, hanem azért is, mert az európai búcsúturné zenei anyagát a hírek szerint egy élő album is megörökíti majd, amelyen a 2010-es budapesti improvizációk hangulata is egészen biztosan visszaköszön majd.

Colosseum
November 14. (vasárnap), 20:00
Millenáris Teátrum

Közreműködőknek:
Chris Farlowe - ének
Barbara Thompson - szaxofonok
Dave Greenslade - orgona, vokál
Dave „Clem” Clempson - gitár, vokál
Mark Clarke - basszusgitár, vokál
Jon Hiseman - dob, ütőhangszerek

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Seguir

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Seguir

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Seguir

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Seguir

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky