2010. július 5. | Joss Beaumont

Képek! Csillagromboló a VOLT-fesztivál felett

Amikor azt mondjuk öreg zenész, valahogy minden relatívvá változik, ha elkezdjük összehasonlítani egyik valóban vén arcot a másikkal. A VOLT első napján ugyebár az „örökké fiatal” Pataki Atilla és a csöppet sem az Kóbor János riogatta a jónépet, míg a második napon Billy Idol és egy nappal később a Prodigy tépte szét a sztereotípiákat. De micsoda különbség ez mégis.

Én nem akarom bántani az Eddát vagy az Omegát. Egy-egy korszak meghatározó iránymutatói voltak a mi sajátos mikrovilágunkban, ami ugyebár magyar. Az első napon egészen sok ember jött el Sopronba, hogy kissé csalódottan végig szenvedjék a „Kölyköd voltam”-ot esetleg a „Minden sarkon álltam már”-t vagy neadjisten egy koncerttel később a „Petróleum lámpa” már szarrájátszott, ha az álmodból felkeltenek is automatikusan nyomható dalait. Pataki Attila és Kóbor János nyilván már nem azzal van elfoglalva, hogy az amit csinálnak manapság mennyire autentikus, hiszen köszönik szépen, ők már elvileg letettek az asztalra ezt-azt és ha lehet, most már csak ki akarják élvezni, azt a termékeny időszakot. Köszönik mondjuk az Artisjust-nak…

De vajon Ákos miért gondolja, hogy ebbe a csapatba kell tartoznia? A harmadik napon úgy adott koncertet, hogy a dalok között feltétlenül meg akarta osztani, őt mennyire bántják, az interneten meg máshol. De tényleg! Ilyeneket mondott, hogy „mások azt mondják” meg „sokan kérik, így megteszem” és még hasonlókat. Mintha valamiféle sértődés lenne az egészben. Pedig hát senki nem akar ám rosszat ennek a tehetséges zenész srácnak. Sőt! Kovács Ákos igenis csinálja a dolgait, csak hát volt már jobb időszaka neki is. Azt meg különösen nem értem miért kell Ákosból MTV Icont csinálni. Mint valamiféle panoptikum, olyan ez az egész és ő most belelép ebbe a körbe, mert ott jó. Egészségére mindenkinek, aki ebben akar üldögélni. Amúgy Ákos koncertje elég profi volt – legalábbis a látvány -, de valamiért érdekesebbnek találtam, az Uruguay-Ghána meccset. Jobban fel tudom idézni, hogy Asamoah Gyan a hosszabbítás utolsó pillanatában kihagyja a 11-est és ezzel mintegy hőst farag a kiállított Suarezből, aki ugyebár a gólvonalon állva kezezett és ezzel meg is mentette a csapatát egy tuti góltól, mint hogy elmondjam milyen is volt Ákos „Ilyenek voltunk” című dala. Hősök pedig minden nap születhetnek...

Akire nagyon kíváncsi voltam, az gyerekkorom egyik nagy sztárja, a mára kissé megfakult, megöregedett Billy Idol bulija volt. Mind amellet, hogy simán el tudnék képzelni egy Spandau Balett, Frankie Goes To Hollywood, Billy Idol kombót egy fesztiválon – mondjuk jövőre a StarGardenen –, de ez a buli végül nagyot ütött. Elég sokan voltak kíváncsiak a mukira, de a lényeg, hogy nagyon jó is volt. Jó, profi zenészekkel dolgozik és ő maga is iszonyú aktív. Az egykor hatalmas sikereket elérő dalok meg magukért beszéltek. Jó volt és sajnálom, hogy nem láthattam annak idején, amikor a csúcson volt.

Az utána következő Quimby koncertjére most nem térek ki külön, hacsak annyira nem, hogy totál tele volt a nagyszínpad előtti terület, de sztem ez most erősen a Billy Idolnak volt köszönhető.

A harmadik napon egy súlyosan erős Prodigy-t láthattunk a nagyszínpadon és az éjszakai órákban ámulhattunk az újra együtt turnézó Kruder and Dorfmeister elképesztő előadásán. Ez a két koncert mindent vitt az idei VOLT-fesztiválon. Efféle élményben ritkán lehet része a fesztiváljáró embernek. Rendkívül feltűnő volt, hogy míg Ákosnál, Kispáléknál, az Omegánál és a többi magyar ikonnál a szimpla zenélgetés mellet a személyes jelenlét volt lényeges a színpadon – miszerint helló én vagyok a ti sztárotok -, a Prodigy, az utolsó napon fellépő Massive Attacknál vagy a Kruder and Dorfmeister koncertjén, tulajdonképpen sosem lehetett látni a tényleges előadókat. Az esetek nagy részében mindössze a sztárok sziluettjét láthattuk, mely arra enged utalni, hogy arrafelé csöppet sem fontos ki az előadó, de annál inkább lényeges, mit játszanak. A három említett bandánál elképesztő vizuális élmény is csatlakozott a zenei orgazmus mellé.

Az utolsó napi Kispál agónia után egy roppant erős, de rövid Massive Attack koncert fejezte be a VOLT-fesztivált. Mintegy 55 perc után levonult a társaság a színpadról és soha többet nem jöttek vissza, hiába állt ott döbbenten a hatalmas tömeg. De nem lehetett elégedetlen senki, mert itt is valami olyat kaptunk, amit ritkán. Elképesztően lassú, mély és megdöbbentő koncert volt, zseniális vetítéssel, kiválló a ledfalra magyarul kinyomott szövegekkel. Nagy élmény volt!

Külön megemlíteném még, az osztrák Parov Stelar zseniális koncertjét a radiocafé színpadon. Zseniális nu-jazz, egy hihetetlenül vonzó énekesnővel. Ez is egy komolyabb orgazmusnak felelt meg. Őket is látni fogjuk még az idei fesztivál forgatagban, abban biztos vagyok.

Apró tanulságai voltak a nagyszínpad programjainak, de ha egy fesztiválon nem értékeljük a sokféleséget, nem is érdemlünk semmit…

Joss Beaumont