2010. július 2. | nemfoci
A szerdai Volt-napon több érdekeset lehetett találni, mint igazán jót. Az őszintét megvallva; sosem éreztem magamat magyar-zenei rajongónak, pláne nem Edda vagy Omega fannak. Nálam már ott elvágta magát az este, hogy mikor beléptem: rögvest hallani lehetett Sir Pataki kegyelmet nem ismerő, szuicid hajlamokra késztető – néhol rock-vinnyogásra, néhol dáridózásra emlékeztető – hangját.
Ment a színpadi ugri-bugri, (számomra) ismeretlen nők és férfiakat álltak a mester mellett, és szüntelen az volt a benyomásom; hogy a „Kölyköd voltam” című klasszikus után egy huszárvágással a „kőkemény” Miskolc-metál után bedob egy Elment a Lidi nénit vagy egy Akácos utat. Végül is; simán kitelik tőlük, hogy a fesztivál hangulatból Fásy-mulatót csináljanak, ezzel is bemutatva rock-legendáink sokszínűségét, tehetségük netovábbját. Tehát amint csak tehettem odébbálltam, hátha a szervezők gondoltak másokra is.
És igen, gondoltak, mert a T-mobil teraszon már javában ment a koraesti, bemelegítős bólogatós-house. Ráadásul – nem elhanyagolható módon – ezen a helyszínen találtam a legcsinibb csajszikat is. Bár, hogy ne legyek elfogult megjegyzem: nem is néztem máshol körbe, mert ez, mint első alternatíva, nagyon megtetszett. Így nem törtem magamat azért, hogy máshová is bemenjek – a ToiToiokon kívül –, de a nagy tömeget és sokszínűséget tekintve: biztosan ott is szépek voltak az alig-ruhás hölgyek. Tehát ott ragadtam a fehér kanapékon, a jól ismert, villogó magenta-fényben.
Tíztől Jaffa Surfa, majd Polarize kevergette a lemezeket, és kiváló hangulatot teremtettek a slágeresebb break és house indulóikkal, hogy végül átadhassák az addigra már tapsikoló tömeget a feszesebb tempót kínáló Junkie & Hawky duónak.
Itt jegyezném meg, hogy bár kedvelem az ilyen típusú zenéket – sőt ezeket a műfajokat bírom a leginkább az általam preferáltak közül – mégsem vagyok; azaz úgynevezett: parti-drogos. Nekem megfelel a finom szilvapálinka meg a hideg, csapolt sör ahhoz, hogy pillanatok alatt felvegyem a tempót és táncra perdüljek. És ez most is így történt; néhány nagy korty után – leválva a többiektől – bementem a mosolygó, pacsizó nép közé: előbb billegni, majd táncolni.
Arról már lehetett hallani, hogy az elektronikusabb helyeken – és most a nem kizárólag a fesztiválokra gondolok –, bizonyos elvetemültebb arcok azzal szórakoztatják a még meg nem csúszott tömeget (az esetek többségében a szingli lányokat), hogy valamilyen cuccot szórnak a pulton elhelyezett piájukba. A szándékot nem ismerem – hiszen nem vagyok egyedülálló nő –, de aznap éjjel; én is megkaptam a magamét, amitől aztán úgy belemelegedtem a tánci-tánciba, hogy zárásig ugráltam a felajzott tömegben. A zene nagyon jó volt, a srácok igazán kitettek magukért, remekbeszabott tech-house-okat és minimal-okat hallhattunk, és így (betépve) már még inkább garantált volt a dinamikus taposás. Reggelre már csak vizet tudtam inni, annyira készen lett a gyomrom a kis meglepetéstől. Végül kikászálódtam – miközben a helyszínt elözönlötték a takarítók meg a szippantós kocsik, így az ürülékszag és a szivattyúk berregése búcsúztatott. Aztán hívtam egy taxit, megérkeztem a szállásra és rádöbbentem, hogy esélyem sincs elaludni…
nemfoci