2009. november 2. | Enkidu

Rutkai Bori esete a fürdőkáddal

Este háromnegyed nyolc, Trafó. A jegypénztárnál, és a ruhatárnál diszkréten tömött sorok. Azoknak, akik a Specko Jedno lemezbemutatójára vettek jegyet, csalódniuk kellett.  Ez a koncert ugyanis minden volt, csak lemezbemutató nem. Megjelent ugyan az új album, (Whatevergreens, azaz Édesmindegy Szerenádok) de a szorgalmas koncertlátogató maximum 2-3 dalra csodálkozhatott rá, a többit már úgyis hallotta valahol. Viszont annak, aki tökfaragás helyett inkább a Specko Jednoval helovinezett, csinos kis koncertélményben volt része. Ismét. Szoftpornó, és anyáknapi világvége-hangulat a Trafóban.

A közönség elfoglalta a helyét. Pont mint a Combinón. A székeken (lépcsőkön) teltház, az ajtónál szégyenlős tömörülnek, a tánctéren feltűnik néhány bátrabb rajongó. Lassúzó párok, magányosan lötyögő harmincasok, és az előttem egy kisebbfajta kortárs táncdarabot produkáló, Mátrixba oltott Michael Jackson imitátor.

Előzenekar szerencsére nincs, a színpadon Hamlet nagymonológjával Rutkai Bori. Háttérben fehér fürdőkád, benne izzósor, világító tulipánokból, rajta színes virágok. Ezt a kádat látva talán a szépreményű Charlotte Corday sem szúrja szíven szerencsétlen Marat. Az ominózus fürdőszobai kellék fontos ihletforrása a daloknak, vagyis a lemez nem jöhetett volna létre, ha nincs a fürdőkád.

Specko Jedno koncerteken mindig az az érzésem, hogy a közönség még sosem hallotta Rutkai Borit énekelni, mókázni, metaforában flörtölni.  Aztán gyorsan rájövök, hogy de bizony hallotta, csak a humorsanzonok, és édesbús átkötőszövegek negyedszerre és ötödszörre sem tűnnek erőltetettnek. Hát még ha a felső is lekerül,  és a frontasszony egy szál melltartóban ropja a színpadon. (azoknak, akik mégis inkább egy pókhálós-denevéres Halloween bulit választottak megsúgom, a munkatanga a helyén maradt)

Álljon itt az est emlékére egy (what)evergreen. Hogyan lesz öngyilkos az úrinő? Elmegy, és felvágatja az ereit.

Valahogy mindig elfelejtik megemlítni, hogy Rutkai Bori mögött ott egy fantasztikus zenekar, virtuóz zenészekkel. Pedig nagyon is ott van. Bori és a fiúk, gruppenstressz csapat.  Ezen az estén erős fúvós, és ütőhangszeres szekcióval kiegészülve. Robotroki, tüzes bossanovák, punksanzonok, örömzene, és borús freejazz. Nem is értem, hogy tudtak a helyükön maradni azok a koncertlátogatók, akik a lépcsőt választották főhadiszállásul.  Pedig ez sem unplugged nem volt, sem csendesülős.

Eljutottunk a mélyfeketétől az atommetálkékig, nosztalgiáztunk Ferenccel, randevúztunk a Tacskó-duóval, ráztuk a strandon és egy zuglói lagziban, álmodtunk trolipirosat, ültünk Combinón, és elszavaltuk a végeverset. Kétszer.

Ez a nő egy igazi díva. - sóhajtott fel a koncert végén egy kielégült rajongó. És milyen igaza van.

Enkidu