2009. május 5. | Vinyo

A halott sztár is ott volt a koncerten...Galéria!

Mobilmánia – Petőfi Csarnok | Tulajdonképpen nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy láthattam Tunyogi Péter egyik utolsó fellépését tavaly ősszel Debrecenben, amikor a Mobilmánia egy kisebb fesztiválnak beillő rendezvényen lépett fel a Lord és Bill bátyánk társaságában. Egy héttel később a rocktogonos Tunyó Band bulira is terveztünk menni, de valamiféle megmagyarázhatatlan rossz érzés miatt végül mégsem indultunk el a helyszínre, pedig a klub két sarokra van tőlünk. Mivel pedig utána nem sokkal bekövetkezett a tragédia, a mai napig elszorul a szívem emiatt.

Ezzel együtt a későbbi események tükrében elmondhatjuk, hogy kegyes ajándék volt a sorstól, hogy még hallhattuk Tunyót, akinek a hangja – meglepő-e avagy sem – jobb formában volt az utóbbi években, mint valaha. Szó szerint leénekelte társait a színpadról – annál szomorúbb, hogy a Mobilmánia lemezre, bár az alkotó fázisban igen aktívan részt vett, már nem énekelhetett fel egy sort sem. Társai azonban továbbvitték szellemiségét, a koncertek mentek tovább, az album elkészült és Tunyó sem akarta volna másképp. Mindez közhelyesen hangzik, de a helyzet az, hogy az Ez A Mánia remekül sikerült, a lemezbemutató koncert pedig nemcsak hogy méltó tiszteletadás volt a legendás énekes emléke előtt, de önmagában is hatalmas élménnyel szolgált.

A nagy öregek régóta tudják, hogy nemhogy nem szégyen fiatalabb titánokkal együttműködni, de az idősebbek maguk is megfiatalodhatnak a friss vértől, ifjonti hév tüzelte kreativitástól. Különösen igaz ez a rockzenészekre: a Rock Band hangszeresei már évek óta biztos támaszai Zeffer Andrásnak, igazán azonban csak az Ez A Mánia lemez és a Pecsa buli döbbentett rá, mennyire sokat tettek-tesznek hozzá az összképhez. Borbély Zsolt húzós dobolása egy dolog, de Vámos Zsolt és Kozma Tamás gitárosok esetében ugyanaz érezhető, mint a Reb Beach-Doug Aldrich párosnál a Whitesnake-ben: Zsolt Beach visszafogottabb, Tamás pedig Aldrich rocksztárosabb figuráját hozza, de akármelyikük keze szalad is el a húrokon, az ember csak les, mert bizony nem csak kiállásban, de játékuk minőségében is közel járnak Coverdale katalizátoraihoz. Lehetett tehát sejteni, hogy a csapat alaposan rákészül a nagy pesti bulira, de ekkora energiabombára, mint ami Jessie Galante bemelegítése után következett, minden pozitív elvárásom ellenére sem számítottam.

Jessie-ről mindenképpen muszáj pár szót ejteni, mert a számomra teljesen ismeretlen amerikai-olasz hölgyemény olyan bluesos rockmuzsikát tolt az arcunkba magyar kísérőzenészeivel, hogy az első pillanattól fogva valami Los Angeles-i rock klubban éreztük magunkat. Hangja egy elbrutalizált Tina Turnerre emlékeztetett, megjelenése klasszikus amerikai rockszutykokra hajazott, ebből pedig bárki rögtön kitalálhatja, hogy a tenyeréből evett a közönség azon része, amely végignézte a koncertet. Az AC/DC nótát én speciel kihagytam volna, érzésem szerint nem annyira illett a zenekar által felvállalt stílushoz és Jessie hangjához, de a többi dal nagyon ütött. Nem igazán tudom, mennyi volt saját, mennyi feldolgozás, ugyanis a Chain Of Fools címűt a Little Caesar előadásában is hallhattuk már többek között, de hát az amerikai blues-hard rock muzsikánál ennek baromira semmi jelentősége nincs. A feelingnek, az erőteljes húzásnak és az érzelem gazdag gitárjátéknak annál inkább – Szűcs János ugyan baromira ismerős volt, nem tudom honnan, gitározása alapján mindenesetre simán amerikainak gondoltam volna. A sajnos már feloszlott újkori P. Box basszerét, Cézit is jó volt újra színpadon látni.

Aki már volt Mobilmánia koncerten, tudja, milyen ügyesen kitalálta Zefi a felvezetést: mivel a hangszeresek magja megegyezik a Rock Band-ével, mindig egy félórás TRB-blokk nyitja a bulikat, amikor Hammond-mester barátunk inkább énekel. Ennyi elég is belőle, mert bár a nóták jók, Zefi szólóéneke pont ennyi idő után válik számomra irritálóvá – kiválóan vokálozik, egy-egy versszak erejéig is oké, de csak az ő kántáló fejhangját hallgatni rendkívül fárasztó, szóval én a magam részéről ezeket a dalokat is felénekeltetném Vikidállal és/vagy Rudánnal. A basszercsere Bajnok érkezésével és a TRB szintisének távozásával általában a Metálmánia alatt történik meg, ezt követően pedig jön a Rocktóber, amikoris az énekesen antréjával kezdetét veszi a Mobilmánia show – ekkorra Zefi már igazi helyén, a Hammond mögött foglal helyet. Nem volt ez másképp most sem – kissé hatásvadász, de szerintem baromi jó kis nyitány ez mindig. És mi következett ezután? Hát bizony az, amire számítani lehetett: csak jöttek és jöttek a klasszikus P. Mobil dalok és a friss szerzemények, melyek cseppet sem lógtak ki a sorból. Mind Vikidál, mind Rudán Joe alaposan összeszedte magát erre az estére – noha mindketten sokat vesztettek egykoron legendás hangjuk erejéből, alaposan kitettek magukért. Az például, ahogy a Tunyó emlékére írt Velünk Leszel Mindig-et előadták, minden apróbb megbicsaklást feledtetett. Gyula bátyánk nagy pillanata számomra emellett a Tűzimádó volt, ami akkorát szólt, hogy lementem hídba – a két gitáros váltott szólóival pedig egyenesen zseniálisra sikeredett ez a verzió. Joe-tól leginkább a Tűz A Folyón című új tétel előadása tetszett, amúgy is ez az egyik legjobb dal a Mobilmánia lemezen, élőben meg pláne hengerelt. Na és persze a szintén igen súlyos Mint Jó Napokban is harapott, de a közösen előadott Főnix Éjszakája is szenzációsan szólalt meg. Szerencsére a Tunyó-emlékblokk többi része sem sikerült csöpögősre, épp ellenkezőleg, szívszorító volt, ahogy Tunyogi Bernadett berobbant a Honfoglalás zárótételénél és ahogy ezután sírva kirohant meghajláskor – énekelni pedig legalább úgy énekelt, mint édesapja. Persze volt más felkavaró rész is: a Menj Tovább alatt maga Tunyó is beszállt a nótába a technika segítségével, de a Zefi által szerencsésen legyőzött betegség ihlette Láttam A Démont alatti sokkoló fotók is torokszorító perceket eredményeztek. Úgy tűnik, a nehézségek valóban komolyan összekovácsolták a csapatot és talán ezért is jöttek szívesen a vendégek, hogy emeljék az est fényét: Hobo nagy arc, bár zenei munkásságát annyira nem kedvelem és sajnos a Rolling Stones-t sem különösebben, szóval az ő szereplése számomra nem volt annyira érdekes, ellenben a Honfoglalásba beintegrált négyes dobpárbaj (korábbi P. Mobil dobosok, Döme Dezső, Pálmai Zoltán, Németh Gábor és Herpai Sándor részvételével) nagyon tetszett. Hogy a végén abszolút tetőfokára hágjon a bulihangulat, a dobosok később visszajöttek két ráadásra is (Kétforintos Dal, Utolsó Cigaretta) – meg is lett a hatása. Egyszóval nagyon komolyan felkészült a Mobilmánia erre a koncertre és ezért a kisebb, főleg énekbeli hibák ellenére is le a kalappal előttük! A már említett, kissé felemásra sikerült debreceni fellépés után még voltak kétségeim, de a Pecsában egész egyszerűen kilóra megvett magának a formáció. És mivel az egyik zenei szaklap CD-mellékletére felkerült Schuster-féle új P. Mobil-dal is nagyon bejön, nemigen hinném, hogy ínséges idők várnak a veretes magyar rockzene rajongóira. Remélem, a konfliktusok ellenére sem áll meg egyik fél sem soha –a név és a dicső múlt egyaránt kötelez mindkét esetben!

Vinyo

MOBILMÁNIA/THE ROCK BAND/JESSIE GALANTE
Petőfi Csarnok, 2008. április 30.