3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Pécsi Egyetemi Napok 2009

2009. április 27. | -gabriella-

Transglobal, tequila és bor - PEN

Copyright:

Kicsit ciki, hogy állandóan dicsérek, de azt kell, hogy mondjam a Transglobal Uderground is kitett magáért. Otthon nem hallgatnám, de koncertnek tökéletes volt. Ha láttad a Kontroll metrós buli jelenetét, akkor el tudod képzelni a szituációt. PEN 3. nap, mindjárt vége van.

Személy szerint, és ez az én szegénységi bizonyítványom, nem ismertem túlságosan a Transgolbal Underground-ot, és kicsit szkeptikusan álltam hozzá, de ez így szép, hiszen abszolút pozitívan csalódtam bennük. Ami elég meglepő volt, hogy szereztek egy magyar mc-t is, ami nyilván nekünk, magyar közönségnek nagyon megtisztelő. Azt most nem tudom, hogy ők álltak-e már koprodukcióban, mindenesetre először elég fura volt, hogy úr isten, ő most magyarul rappel a színpadon, de pedig ők angolok. Mindegy, jó volt.

Ha csak úgy most beraknám a cd-jüket valószínűleg nem lennék elájulva, pedig tegnap a koncerten tényleg iszonyatosan jó hangulatot hoztak. Előtte pont arról beszélgettünk, hogy igazából az idei PEN, most nem annyira hozza a tavalyi fellépők impozáns sorát, és hogy rohadtul kéne ide egy Kosheen például, ez pedig, ez alatt a koncert alatt formálódott át picit azzá, hogy jó ez, jó ez, a végére meg, hogy ez kurva jó.

A kissé indiai hatást keltő, mckkel fűszerezett angol elektronikus zene sikeresen eljutott mindenkihez, és először éreztem azt, hogy most tényleg tömeg van, ugyanis alig lehetett elférni a Nagyszínpadnál, aminek amúgy Szalon színpad a neve, csak, hogy legyen egy kis reklám is. Mondjuk az elég érdekes volt, hogy ha már elvileg ők voltak a fesztivál húzó nevei, akkor miért olyan semleges időpontban voltak, hogy utána Anima Sound System nagyon figyelmet kapott, mint a brit csapat. Na mindegy, ez nem von le a koncert zsenialitásából.

A szervezők azt mondták erről, hogy ők arra sem számítottak, hogy ennyien lesznek rajtuk, hiszen Magyarországon a Transglobal nem egy annyira befutott csapat, vagy csak egy szűk réteghez jut el, ettől függetlenül nagyon örültek, hogy ennyien kíváncsiak voltak rájuk. Meg hát ugye, ha már fesztivál kell valami, amivel ki lehet csábítani az embereket. És ez most tényleg olyan hangulatú volt, hogy kár lett volna kihagyni.

A koncert előtt a backstageben mondjuk azt láttam, hogy az együttes tagjai, hogyan készülődnek, és a tequila, bor páros megtette a hatását, ugyanis elég nagy lazaság volt a színpadon, viszont azt jó volt látni, hogy ez nem ment a koncert rovására, mivel mindenki pontosan tudta a dolgát, de ezt már csak a rutinosság számlájára lehet írni.

Szóval, ha belefutsz az angol együttes egyik fellépésébe, akkor semmiképp se hagyd ki, azt nem mondom, hogy otthoni unalmas óráimba ezt fogom hallgatni, de ha jönnek még, akkor a koncerten tuti ott leszek. 10-ből 8 pontot kapnak. Meg plusz kettőt, mert a zenekar egyik tagja adott nekem egy üveg bort. Azt innen köszönöm.

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2009. április 30.

Ki a legjobb a vidéken?

Bár a Pécsi Egyetemi Napok már lezárult, azért még vannak utórezgések. Ilyenek, az utolsó napon közétett tehetségkutató nyertesei, akik értékes dolgokkal lehettek gazdagabbak, főleg ugye fellépést biztosítanak nekik különböző fesztiválokon. A legtehetségesebb pedig stúdióidőt nyert. Na, de lássuk ki volt a legjobb a PEN-en. Tovább

2009. április 27.

Itt a vége, fuss el véle! PEN 2009

Szombaton véget ért a Pécsi Egyetemi Napok! Ha végig ott voltál a fesztiválon, akkor te is részt vettél egyfajta amortizációs folyamatban. A lényeg persze, hogy még ilyenkor is jól érezd magad, és ezt a szervezők a Zubollyal, Firewater-rel, Quimbyvel, Psycho Mutans-sal, The Moog-gal, Inspector Cluzo-val, valamint Amber Smith-el és a Wombolombakéhé-vel  és még sok mindenki mással, szerették volna teljessé tenni nekünk, több, kevesebb sikerrel. Jövőre veled ugyanitt! Tovább

2009. április 27.

Légy fesztivál trendi! PEN 2009

Ha már fesztivál, akkor érdemes nagyon gondot fordítani az öltözékünkre, mert ugye sosem lehet tudni. Hogy, mi a trend Pécsett, az eléggé változó, de a PEN alatt elég extrém ruházatú emberekkel lehet találkozni. Ez köszönhető a kari versenynek is, ahol az ősemberek a rabokkal meg a zombi orvosokkal versenyeznek. Na, mi őket nem állítottuk meg, viszont az hétköznapi embereket igen. Tovább

2009. április 26.

Mézga Aladár Sound System és a többiek...

A PEN tavalyi nagysikerű tehetségkutatója után, idén sem adták fel a reményt, hogy megtalálják azokat a zenekarokat, akik arra érdemesek, hogy végre kitörhessenek a kis pinceklubok árnyékából. Ezt jól példázza, hogy rengeteg együttes jelentkezett az ez évi fordulóra, és április elején fel is léphettek Pécsett, a Szenesben, hogy egy elő casting során kiválogassák azokat, akik most felléphetnek a fesztiválon. Videóval bizonyítjuk, hogy igazuk volt! Tovább

2009. április 26.

Helyszínelők Pécsett - galéria!

A fesztivál második napja, elég laposan kezdődött, aztán erősödött, és utána megint kicsit leült a hangulat. Ez köszönhető a rossz időnek, vagy, hogy valamiért nincsenek olyan sokan. Mindegy, meg volt ez is, Zagaros, Copy Con-os, Kiscsillagos, PASO-s este volt, a végén egy kis Cadikkal fűszerezve. Mert ez így jó! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky