2008. július 16. | mango
Miután leülepedtek az élmények és a csipát is kitöröltük szemünk sarkából, visszazökkenve a hétköznapok forgatagába, megpróbáljuk átértékelni a Balaton Sound intézményét. Nálam ötösre vizsgázott, pedig bukásnak indult…
Hogy miért mondom ezt? Mert egy ennyire ütős fesztivált olyan szerencsétlen körülmények valamint a szervezők olykor érthetetlen bénázása lendített ki a maga egyenletes üteméből, hogy az már néha fájt.
Szerintem a MÁV-ról nem kell sokat mondanom, mert bár mi odafelé szívtunk, mert a folyamatos késések miatt képtelenek voltak közölni a néppel, hogy honnan és mikor megy a péntek délutáni vonat, ezért a Massive Attack-ről majdhogynem lekéstünk. A hétfői incidens pedig botrányos húzás volt! A szervezők, ha kicsit empatikusabbak vagy élesebben látnak, akkor mindenképpen felkészültebbek lehettek volna és minimum folyamatosan közlik a vendégekkel, hogy hétfőn vonattal nem lesz pálya hazamenni. Lépjünk ezen túl.
Arról, hogy az útbaigazítók és a biztonságiak mennyire sügérek, megint csak regényeket lehetne írni. Egyrészt én is sáros vagyok, mert nem szereztem be térképet, de ugye ezeknek az embereknek az lenne a dolguk, hogy az ilyen bénáknak, mint én elmagyarázzák merre van az előre. A sajtós belépőmet kb. másfél óra alatt sikerült beszereznem, mert miután kétszer körbeirányítottak a kemping körül, képtelen volt bárki is a helyes pozíciót megadni. És még ott sem ment minden simán.
Végülis bejutottunk és eldobva minden cuccot rohantunk a Massive Attack-re hogy kitomboljuk magunkból a sors kegyetlenségét, amit velünk művelt.
A másik katasztrófa a Red Longe volt, amit már szidtam korábban is, mert nonszensz dolog, hogy egyik nap beengednek, másnap pedig már a kétajtós szekrény nem fogja fel csökkent agyával, hogy újságíró vagy mi volnék és van sajtós belépőm, mert neki csak a fényképes igazolvány a jó, mondom, akkor mutatok személyit, de ezen csak én röhögtem… aztán már én se! Ezúton szeretném neki megköszönni, hogy lemaradtam a Neo-ról, mert a „karámba” bejutni szinte esélytelen volt szimpla belépővel.
A fekete listások között van még Padilla, a hot-dogosok, akik az egyik standon 400, a másikon 590-ért adták a forrókutyát, a mellettünk lévő sátor, ami még az univerzumra is veszélyes, az olykor szétvizezett pia, valamint félig meddig az időjárás is. Az utóbbit a globális felmelegedés számlájára írom. Akit kihagytam volna, az is szégyellje magát!
Na és most, miután levezettem dühömet a pozitív élményekről!
Röviden:
Massive Attack – még most is libabőrös vagyok, ahogy eszembe jut az „Angel”,
Russkaja – a legpozitívabb meglepetés volt számomra,
Koop – fenomenális bulit csináltak és még jófejek is,
Orishas és a Gentleman – egymás után léptek fel és jobban feltöltöttek energiával, mint egy duracell nyuszit,
Sergent Garcia – elűzte a vihart és szuper hangulatot varázsolt,
Fatboy Slim – a legmókásabb Dj, a legjobb bulit produkálva!
Ezek a nevek, akik miatt mindenképpen megérte ellátogatni Zamárdiba. Maga a tény, hogy strandon bulizzon az ember, már önmagában nagyszerű, mert mennyire jó is volt két koncert között csobbanni egyet vagy reggel bemászni a tóba, felfrissüli és utána kiheveredni a napra.
A közönség többnyire jó arcokból tevődött össze, legalábbis a tapasztalatok ezt mutatták. A reggeli büfé is jó találmány volt, főleg a kákájóscsiga, meg a túrósbajusz. A mosdók és a wc-k rendben voltak, sorban állni szinte csak reggel kellett. Kulináris élményekkel is gazdagodtunk, de a büféknél azért hosszabb várakozási időre volt szükség, mint a pottyantósoknál, hogy stílszerű legyek. Végülis az éhséget könnyebb leküzdeni, mint a beszarást, úgyhogy ez így oké is volt.
Rengeteg ismerős arccal futottunk össze, így sikerült elbeszélgetnem Vörös Andrással, a Superbutt énekesével, aki ugye a keményebb vonalban mozog, mégis elmondta, hogy egyrészt a fellépők, valamint maga a színvonal miatt látogatott el Zamárdiba. Mert abban egyetértünk, hogy európai szinten teljesen megállja a helyét és én még az is meg merem kockáztatni, hogy jobb fesztivál, mint a Sziget.
Úgy érzem a Balaton Sound-dal elindult valami, amire már régen vártunk, egy igazán laza, bulis és igényes fesztivál, ahol bár az elektronikus zene a fő irányvonal, mégis belefér a jazz, reggae, ska és világzene is. És ez nagyon jó.
Ezek a dolgok, amik miatt nálam végül ötöst kapott ez a hosszúhétvége, mert a szupernél szuperebb koncertek hamar elfeledtették velünk a kisebb-nagyobb malőröket.
Jövőre biztos újra ott leszünk, talán mi is kicsit felkészültebben, már csak az a kérdés, hogy Padilla is így gondolkodik vajon?
mango