3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Balatonsound 2008

2008. július 13. |

A bombázó leszállt a Balatonnál majd valami megváltozott

Copyright: MyMusic.hu

Valami azt súgja, hogy a The B52’s sem azt kapta Balaton Soundos fellépésétől, mint amit várt volna – ahogyan a közönség sem. Pedig az amerikai banda koncertjébe még csak bele sem lehetett kötni.

A ráncok ugyan már megjelentek a zenekartagok arcán, a hangjukkal azonban semmi, de semmi baj nem volt, az idő vasfoga nem volt olyan kemény, mint a megszokott esetekben.

A The B52’s koncertjére minden érdeklődő úgy készült, hogy valami hihetetlen mulatságos előadást fog majd látni a Sound Nagyszínpadán, azonban ez egyáltalán nem volt így: „lükeségről”, „bohóckodásról” szó sem esett, semmi felturbózott haj és átöltözések, csak maga a tiszta, önálló lábakon álló zene. Ezt valójában a beharangozóknál cseszték el, ugyanis az említett részletekről ott olvashattunk, így aki hasonlókra készült, eléggé meglepődhetett – sőt, odébb is állt. A műsor végére már egészen szellősre fogyatkozott a tömeg, viszont a kitartóbbak (ahogyan mi is) mindvégig kitűnően szórakoztak.

Ha már maga a The B52’s csupaszította le a saját produkcióját, hát mi magunk is ehhez alkalmazkodva figyeltük, követtük végig: az énekes lányok profik, a dalok pedig így is nagyon jók, még ha nem is mindig ugyanabban a formában hallottuk viszont, ahogy az a lemezen szól. Egy szó, mint száz: a vártnál (ígértnél!) kevesebb pózőrség, viszont így is elég erős produkció, lehet más igen, de mi egyáltalán nem panaszkodunk!

Fedor Nóra

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2008. július 17.

Carbonfools: A Zsazsa nem bírja a munkát a bányában... - súlyos videó!

A Carbonfools együttes a Balaton Sound utolsó napján, este hattól lépett volna fel a Red Longe Sátorban, de a közeledő vihar miatt a koncert későbbre csúszott, így egy egész hosszú beszélgetésbe bonyolódtunk Tituszékkal. Kiderült, hogy Fehér Balázs valójában fekete, van benne Zsazsa coming-out, meg egy nagy adag világbéke. Tovább

2008. július 16.

Mi volt jó és mi volt gáz a Balaton Soundban? - videó!

Miután leülepedtek az élmények és a csipát is kitöröltük szemünk sarkából, visszazökkenve a hétköznapok forgatagába, megpróbáljuk átértékelni a Balaton Sound intézményét. Nálam ötösre vizsgázott, pedig bukásnak indult… Tovább

2008. július 15.

Fiers Gábor: A többi rádió nem szólaltat meg olyanokat, mint Fatboy Slim...

A Balaton Sound utolsó napján Fiers Gábort, a radiocafé 98.6 főszerkesztőjét, kaptuk el pár kérdésre, hogy megtudjuk, mennyire érik meg nekik, hogy teljes stúdióval vannak jelen a fesztiválokon. Tovább

2008. július 15.

Varga Zsuzsa a +18-as sátorban

A Red Lounge a 18 éven felülieknek való színpad szombat esti dívájának egyértelműen azt a kislányosan vadóc énekesnőt kiálthatjuk ki, aki szokásához híven a Balaton parton is példásan megtáncoltatta a közönséget. Varga Zsuzsával vasárnap este beszélgettünk a Soundról, a hangulatról, a fesztiválszezonról, és még sok egyéb finomságról. Tovább

2008. július 15.

Szeletelés a Balaton Soundon

A négynapos Balaton parti fesztivál zárónapjára vasárnap sok ezren voltak kíváncsiak. Az esti Fatboy Slim volt nyilván az elsődleges húzóerő, de mellette még sokan voltak kíváncsiak a Red Lounge vagy épp a Samsung sátor befejező line-upjára. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky