2008. július 12. | Kerényi Áron
Hiába a relatíve kis méret, hiába a világsztárok minden sarkon, a Balaton Sound ugyanolyan, mint bármelyik fesztivál. Hála a kényelmességnek, a piának és nem utolsó sorban a nőknek, mindig elkésel.
Ez egy általános jelenség. Valószínűleg arra vezethető vissza, hogy ott van a város, benne a sok bolt, és az ember mindig reménykedik, hogy hátha valamelyik nem áll át fesztiválárakra, és árul 360 forintért fél kiló szeletelt kenyeret. Persze mindig csalódunk is ebben, mert a legközelebbi ellátó hely, amire nincs hatással a fesztiválos negatív árverseny az a siófoki Tesco. Azzal pedig biztos lekésel mindent.
A másik tényező valószínűleg az alkohol. Minden fesztiválon nagy probléma, hogy az átlag ember nem igazán képes és még kevésbé szeretné az egész hetes berúgását kinti árakon kifizetni. Emiatt ismét bejön a képbe a bolt kérdés, de még hogyha sikerül is megszerezni a szeszt, felmerül, hogy hol is igyuk meg? Mert mégse lehet délután hatkor ledönteni mindent, aztán nyolcra már egy bokorban aludni. De legalább ennyire nehezen működő a kijárunk inni megoldás, mert egy szomjas fesztiválozókkal teli parkolóban kicsit nehéz elrejteni egy Johnnyt. A bevitel pedig, hát, enyhén szólva problémás.
Összességében ott tartunk, hogy általában délután hatkor még mindenki józan, strandolni is akar, és így csak az utolsó 3 percét sikerül elcsípnünk az amúgy botrányosan rövid Goldfrappnek. Mára ki kéne találni valamit.
Kerényi Áron