3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2008

2008. július 3. | Kerényi Áron

Zseniális éjszaka tízezred magammal - galéria!

Copyright:

A nulladik nap azért is praktikus, mert a hozzám hasonló kezdők ki tudják ismerni magukat, hogy aztán másnap már legyen esélyük odaérni a bulikra. Na, itt nem volt nulladik.

Naiv elképzelés volt, hogy kimegyünk 8-ra, és akkor már a kilences koncertet simán végig tudom hallgatni. A valóság az volt, hogy hajnali fél egy volt, mire sikerült annyira összeszedni magam, hogy eltaláljak a Samsung Mobile Arénához, ahol a Dreadzone játszott.

Amikor háromnegyed órás késés után sikerül végül színpadra lépniük rögtön megcsapott a jamaikai szellő. Nem csak az énekes raszta hajviseletéből, és még csak nem is a zöld-sárga-piros színpadfénytől, hanem a raggae elemekkel vegyített drum’n’bass hangzásból áradt ez a fuvallat. Tim Bran zenekara már az albumokon is nagyon veszélyesen kevergette a technót a dubbal, a raggaet a drum’n’bassel, élőben viszont az egész produkció szinte robbant. Színpadi kiállással, számok közti közönség-pörgetéssel együtt ez a koncert egy masszív 8-ast megérdemel.

Ezután belejöttünk a bulizásba, meg a tört elektronikus ütemekbe, ezért átmentünk az MR2 sátrához, ahol éppen a stílus(ok) jeles hazai képviselője, Supermen kezdett játszani. Ha valaki, akkora Tilosos törtütem-, és eklektika-felelős tudja, hogy kell ideális Dreadzone afterpartyt csinálni. Drum’n’bass, breakbeat, electro-house, dubstep, volt itt minden, ami csak szem-szájnak ingere. Ezután 4 körül még egy 15 percig hagytuk, hogy a cafés Cyborg Templar és Infra Gandhi masszív brékjei levezessék a maradék feszültséget, de hát holnap is van nap.

Kerényi Áron

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2008. július 7.

Elmondjuk, hogyan legyél milliomos 4 nap alatt? +18-as videó!

Túl vagyunk az első nagy nyári fesztiválon. Több mint egy nap távlatából, kijózanodva, kialudva visszatekintünk, és összegzünk. Eztán készülünk a következőre. Tovább

2008. július 7.

Hazánk legizzasztóbb jelensége a VOLT-on - galéria!

Utolsó napra kifogytam a szuszból, így nálam már csak azok a koncertek jöhettek szóba, amik – mondjuk úgy- már bőven azután kezdődtek, hogy a TV maci párnára hajtja a fejét. A négynapos őrület záróakkordjainak a Vad Fruttik zenekart és a Péterfy Bori & Love Band-et választottam, és jól tetem. Tovább

2008. július 6.

Elélveztünk a VOLT-fesztiválon +18-as videó

Wattie Buchant nem ismerik fel a rajongói, az idei VOLT gerappája a gumi klumpa, és találtunk originál ballonos szódát a fesztiválon fillérekért. VOLT beszámoló: a vég. Tovább

2008. július 6.

Manu Chao szeret minket - galéria!

A Cypress Hill mellett az idei VOLT egyik legjobban várt bulija Manu Chao koncertje volt. Az előző napi nagyszínpados malőr – szar hangzás, rövid műsoridő – után gyógyírként balzsamozta fülemet a pénteki headline: PASO, Quimby, Manu Chao. Tovább

2008. július 5.

Volt ’n’ bass – tört ütemek Sopronban

A VOLT-fesztivál egyik legnagyobb erőssége évek óta a tört ütemek, azon belül is főleg a drum&bass nagyágyúinak hazánkba csábítása, de az idei kínálat minden eddigit überelhet. Túl vagyunk egy Roni Size Reprazenten, egy Marky & Stamina MC-n, és az utolsó estét High Contrast fogja zárni. Élménybeszámoló és ajánló. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky