Cím | Dátum | |
---|---|---|
Magashegyi libabőr a MüPábanNem cicáztak, amikor a Magashegyi Underground koncerttervét állították össze: a már önmagában is ígéretes együttes mellett egy zenekar, egy ütőegyüttes, egy kórus, és még vendégénekesek is szerepeltek a Művészetek Palotája programajánlójában. Az eredmény: a komoly- és a könnyűzene szürreális, hátborzongató, egész termet betöltő és az egész közönséget magával ragadó harmóniája. Tovább |
2013. február 12. Koncertbeszámoló |
|
Kicsi hely, sok Elvi Kérdés, nagy hangulatSok jó barát kis helyen is elfér. Persze egy nagy fesztiválon is jól lehet bulizni, de ha már úgyis tél van és hideg, jobban esik ilyenkor valamilyen hangulatos klubban ücsörögni a többiekkel. És élőzenét hallgatni. Például a Colombóban. Például az Elvi Kérdést. Tovább |
2013. február 9. Koncertbeszámoló |
|
Egy kihagyhatatlan szeánsz - Konyha koncerten jártunkSzombat este koncertet adott a Konyha zenekar Vitáris Ivánnal kiegészülve a Gozsdu Manó klubban. Lelkes a közönség, és még lelkesebb a zenekar. Ebből rossz nem sülhet ki! Szepesi Matyiék most is kitettek magukért, hiszen minden egyes dalban hatalmas energiával játszottak, amit pár zenekar simán megirigyelhetne. Arról nem is beszélve, hogy frontemberként Matyi lazán, természetesen, minden erőlködés nélkül kommunikált a hallgatókkal, emiatt senki nem érezte magát kizárva eme szeánszból. De lássuk a részleteket! Tovább |
2013. február 7. Koncertbeszámoló |
|
Ha kedd, akkor A38 – eheti Random Tripünk add meg nékünk!2013 második Random Tripjére a múlt heti tapasztalatokból okulva korán érkeztünk, hogy a tömegeket megelőzve jó helyről élvezhessük az első osztályú bulit-koncertet. Ha kezdésre nem is futottak be annyian, mint legutóbb, a szünet utánra már ismét szűkösnek kezdtük érezni az egyébként nem kicsi táncteret. Pláne, hogy nagyon is volt mire táncolni! Tovább |
2013. január 25. Koncertbeszámoló |
|
Bori őrjöngése: VilágVeleje Fesztivál, 2. napA fesztivál második napjára megszűnt az a dilemmám, vajon működhet-e fesztivál januárban, a hidegben. Ha az első nap nem is győzött meg teljesen arról, hogy jó ötlet télen bulisorozatot tartani, a szombati koncert(ek) elég ütősek lett(ek) ahhoz, hogy megerősítsenek; igen! Tovább |
2013. január 21. Koncertbeszámoló |
|
Világveleje Fesztivál – 1. napMerész ötlet januárban fesztivált tartani. Egyrészt jó dolog, hogy van hova menni télen is, és nemcsak nyáron lehet belekóstolni a fesztiválozás világába. Másrészt viszont félő, hogy túl sokan alszanak téli álmot vagy fáznak annyira, hogy kimozduljanak hosszabban bulizni. Harmadrészt a fesztivál lényege szerintem igenis az, hogy nyár van és meleg, és masírozhatunk egyik színpadtól a másikig, annak ellenére, hogy por van, fülledtség és langyos sör, mégis a szabadban vagyunk. Szóval kíváncsian vártam, mit tud egy fesztivál, amit januárban tartanak. Tovább |
2013. január 20. Koncertbeszámoló |
|
Újjá-születésnap az év első Random TripjénJanuár 15-én este 8-kor az A38 környékén már kígyózó sorokkal találkozhatott az arra közlekedő, ugyanis elképesztő embertömeg volt kíváncsi az egyébként méltán népszerű improvizációs koncertre. Delov Jávor és DJ Q-Cee ezúttal Tóth Verát, Andy Heflert, Kiss Tibit és Drapos Gergőt látták vendégül egy igazán zúzós estét kerekítve. Tovább |
2013. január 20. Koncertbeszámoló |
|
Képek! Hatalmas buli a Tetoválók Éjszakáján!December 29-én neves tetováló művészek, valamint a rockzene legismertebb hazai képviselői kényeztették érzékszerveinket a Tetoválók éjszakáján. A kezdeményezés nem csupán hazánkban, az egész világon egyedülálló. Az este folyamán fellépett a Till We Drop, a Blind Myself, a The Grenma, a Hooligans. Itt tartotta teltházas lemezbemutató koncertjét Ganxsta Zolee és csapata. A szerencsés kiválasztottak újabb tetoválással gazdagodtak. Tovább |
2013. január 2. Koncertbeszámoló |
|
100% valami - Burkus König lemezbemutató koncertA Burkus König zenekar eddigi fellépéseit követően megtartotta első koncertjét a Bem Moziban. A zajt zene váltotta fel, a csaknem artikulálatlan üvöltést ének, a ciripelést pedig valami olyasmi, amit effektnek lehet nevezni. Hét zenész megmutatta, hogy felérnek a belépős koncert kívánalmaihoz és zeneileg kiválóan összerakott, izgalmas, tartalmas produkcióra képesek. Tovább |
2012. december 30. Koncertbeszámoló |
|
Világvége Fish-módra a Corvintetőn! -Galéria!A halak nagyon jól csinálják ezt a marketing dolgot: meglovagolták ezt a hisztériát rendesen, miszerint 21-én világvége, ugyanis kihoztak ezzel kapcsolatban egy 3 számos EP-t („A világ végén” címmel), és lemezbemutató-világvége party-t adtak a Corvintetőn. Ezeket járjuk körbe, miközben jár a taps! Tovább |
2012. december 26. Koncertbeszámoló |
|
20 éve a legjobb méreg: Tankcsapda az ArénábanA magyar rockerek karácsonyi ajándéka december 22-én a Papp László Sportarénában egy fergeteges koncertcsomag volt a Tankcsapda „Rock a nevem” turnéja keretében. A Junkies és az Ossian izzították a hangulatot Lukácsék előtt, akik az elmaradt világvégét hatalmas bulival koronázták meg. Tovább |
2012. december 23. Koncertbeszámoló |
|
Lövök egy rakétát fel az égbe, de csak a béke érdekébe - Irie MaffiaMostanában viszonylag sokszor használom a „frenetikus” és „fantasztikus” szavakat, amiért előre is elnézést kérek, viszont ha valamivel jellemeznem kéne az Irie Maffia november 30-án az A38-on tartott Plugged In koncertjét, akkor biztos, hogy ezt a két jelzőt használnám. Ahogyan előzetesen beharangozták, ezen az estén a számokat elektronikusabb átdolgozásban hallhattuk volna - ami egyébként csak félig volt igaz -, de ez elég volt ahhoz, hogy az emberek fenntartásokkal kezeljék. Ezt abból gondolom, hogy mennyire kevesen voltak a koncerten ahhoz képest, hogy ők játszottak. Pedig. . . Tovább |
2012. december 3. Koncertbeszámoló |
|
Hardcore buli a Parkway Drive tolmácsolásábanCsütörtökön az év legnagyobb metal eseményének lehettünk fültanúi. A Parkway Drive már több alkalommal fellépett kis hazánkban, de klubkoncertre 4 éve nem került sor. Az eseménynek eredeti tervek szerint a Dürer kert adott volna otthont, de a nagy érdeklődésre való tekintettel, egy jóval tágasabb helyszínre, a Petőfi Csarnokba költözött. Sajnálhatja, aki otthon maradt - hatalmas bulit hagyott ki. Tovább |
2012. december 2. Koncertbeszámoló |
|
Frenetikus 27. Ladánybene születésnap a Hajón!Szombaton különleges koncertnek lehettünk fültanúi, hisz a reggae stílus hazai úttörőjeként emlegetett Ladánybene 27 a hétvégén ünnepelte születésnapját. Nehéz lenne összefoglalni a zenekar munkásságát. Nem csak a reggae hazai népszerűsítéséért tettek sokat, zenéjük számos ember életére hatással volt, köztük az enyémre is. Rengeteg baráttal, élménnyel lettem gazdagabb nekik köszönhetően. Abban is komoly szerepük van, hogy az újságírói hivatást választottam, ugyanis életem első koncertélménye is nekik köszönhető. Kijelenthetem, hogy miattuk szerettem meg az élőzenét. Bár az este tartogatott hiányosságokat, amikre később még ki fogok térni, ismét felejthetetlen élménnyel lettem gazdagabb. Tovább |
2012. november 26. Koncertbeszámoló |
|
Intim Torna a Mennyország kapujában - Lemezbemutató koncert az AkváriumbanMeglestük az ITI második, Kísérlet című lemezbemutató koncertjét az Akváriumban. Lássuk, mivel is kápráztatott el bennünket a Kistehén Tánczenekar egykori tagjaiból összeállt, mára már 2 éves korát is megérő, egyre népszerűbb magyar együttes! Tovább |
2012. november 22. Koncertbeszámoló |
|
A technika angyalai Budapesten - MUSENovember 20-án a Papp László Sportarénában végre élőben is megcsodálhatta a hazai közönség, mire képesek az Olimpia zeneszerzői. A hónapok óta tartó reklám adhatott némi okot a kételkedésre, hiszen ha valamit túlzottan vár az ember, abban sokszor csalódik is, de a Muse esetében erről szó sem volt! Tovább |
2012. november 21. Koncertbeszámoló |
|
The Cribs-től hullámzott az AkváriumThe Cribs, vagyis más néven a „Flying Jarman Brothers Show” az Akváriumban mutatta meg, hogy ők az egyik leginpsiráltabb és egyben leginspirálóbb bandája a generációjuknak. A koncerthelyszín kicsi volt - olyan kicsi, hogy míg a novemberi hideg kint maradt, bent éppen elég hely jutott a zenekar meleg és tomboló fogadtatásának, amely The Cribs-et várta a fővárosban, az együttes fennállása óta immár harmadszor. Ryan Jarman szerette volna, ha a közönség is kiveszi a részét a show-ból – hát, megkapta, amit akart! Tovább |
2012. november 21. Koncertbeszámoló |
|
Fantasztikus milánói Bloc Party koncert!Közel 3 éves szünet és a tagok sideprojektjei után (Kele szólóalbuma, Russell turnéja az ír ASH-sel), amikor már olyan rémhírek is felröppentek, hogy a banda feloszlik, idén előrukkoltak negyedik stúdióalbumukkal, a Four-ral. Őszi turnéjukba ez az egyetlen olasz dátum fért bele, a bulira pedig a rockkoncerteknek gyakran otthont adó Alcatrazban került sor, közel teltházzal. Tovább |
2012. november 20. Koncertbeszámoló |
|
Azért vagyunk itt, hogy bulizzunk egy g**i nagyot! – Fish az A38-on!Nem sok olyan zenekar van ma Magyarországon, akik önerőből építették fel mindazt, amit most a magukénak mondhatnak. Na, ilyen a Fish! Hogy ez miért is működik nekik, arról ékes tanúbizonyságot adtak november 10-én az A38-on. Tovább |
2012. november 12. Koncertbeszámoló |
|
Mitől édes a szén?November 8-án, csütörtökön került sor a napról napra népszerűbb Szénhülyék negyedik lemezének a bemutatójára. Már a kezdetektől sejteni lehetett, hogy bizony az A38 hiába az ország egyik legjobb szórakozóhelye, a méret néha igenis fontos – a két naposra bővített lemezbemutató első etapján ugyanis még sűrűbb volt a tömeg, mint ahogy azt a szokásos hering-hasonlat szemléltethetné. Tovább |
2012. november 11. Koncertbeszámoló |