3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2012. december 26. | Jam

Világvége Fish-módra a Corvintetőn! -Galéria!

Copyright:

A halak nagyon jól csinálják ezt a marketing dolgot: meglovagolták ezt a hisztériát rendesen, miszerint 21-én világvége, ugyanis kihoztak ezzel kapcsolatban egy 3 számos EP-t („A világ végén” címmel), és lemezbemutató-világvége party-t adtak a Corvintetőn. Ezeket járjuk körbe, miközben jár a taps!

Az előzenekarral már volt szerencsém találkozni korábban is, ugyanis a Basket Case nevezetű Green Day tribute bandáról van szó. Vannak jó feldolgozás zenekarok, akik egy az egyben, hitelesen meg tudják idézni az eredeti előadókat (mert, hogy ez a dolguk), ilyen a Hollywood Rose, az Iron Maidnem vagy éppen a Kiss Forever Band. De mondhatnám a Piknik Parkot is, viszont a Basket Case még csak véletlenül sem tartozik ide. Először, mikor láttam, hogy ők lesznek a melegítő banda, csak annyit kérdeztem: kit ismernek, hogy ide bejutottak (ezt ugyanis a zenéjük nem nagyon indokolná)? Persze költői volt kérdés, úgyhogy inkább belehallgattam pár dalba, de újból konstatálnom kellett, hogy a szintézis helyes volt: ez a banda nem jó (A „Kill the DJ-t” csak a refrén szövegéről sikerült felismernem…). Erről persze még egy kisebb nézeteltérésbe is keveredtem a ruhatáros leánnyal, de ez már szinte említésre sem méltó - szerintem az egyik színpadon lévő srác barátnője volt... 
 
Aztán kisebb csúszással megérkezett a Fish!, akikről nem lehet rosszat mondani. Imádják a rajongóikat, imádnak a színpadon lenni, tudják is, hogy hogyan kell viselkedni színpadon (kivéve néha Krisztiánt, aki valami indokolatlan belső késztetés hatására állandóan letologatja a gatyáját) és olyan bulit csinálnak, amit nagyon kevesen ebben az országban. Nem szeretnék végigmenni egyesével a dalokon, mert az dögunalom, inkább egészében nézve a bulit: az új dalok tökéletesen beleilleszkednek a repertoárba (a régiek pedig bejáratott rutinnal szedték le az emberek fejét), a közönség az ingyenes letölthetőségnek köszönhetően már kívülről fújja őket, a srácok pedig olyan extázist váltanak ki magukból és rajongókból egyaránt, amitől nehéz elszakadni. Az a helyzet, hogy szívesen költöm erre a nehezen kuporgatott kis pénzecskémet, mert minőséget és nagybetűs HANGULATOT kapok érte, nem pedig lemezminőségben előadott, unalmas koncert-féleséget. Ilyen egy igazi koncert!
 
És ha már itt tartunk és túléltük az egészet, akkor néhány szóban az új EP-ről:
A világvége természetesen sok bandát beindított, nem történt ez másképp Krisztiánékkal sem, akik azzal a jelmondattal, hogy "Mielőtt megszűnik minden („nem számít semmi, pont így, pont most Veled szeretnék lenni”), azért még hallgassatok új Fish!-t", stúdióba vonultak és három dalt operáltak egybe. A címadó opusz olyan fish-es. Megvan benne minden, ami kell: dallamos, slágeres és bulizásra és éneklésre késztet. Meg persze a maga elvont módján mélysége is van a szövegnek. Ez egyébként mindhárom számra igaz, amit elmondtam, mert azt azért el kell ismerni, hogy a srácok itt kevésbé ugráltak a stílusok határmezsgyéjén, mint a Sav-nál, de ezt nem rónám fel hibának, hiszen azt csinálják, amiben jók. Ráadásul ez csak EP...majd a nagylemez! Szóval a második dal "Édes". Persze a címből arra következtettem, hogy majd valami szerelmes, vagy szakítós nóta lesz, de Krisztián önallegóriája inkább az egoizmus egy távoli megfelelője, amelyet természetesen nem kell túl komolyan venni. Mindig is a szövegek vitték előre a bandát, ezt a jó szokásukat szintén megtartották: királyak és találóak a versek! (már persze ha valaki meg is érti őket...). Az utolsó dal az "Ajánlom magam" keresztnéven fut, amely az ellentétpárok felsorakoztatását ötvözi a hardpop kicsit dallamosabb, ám mindenesetre szintén partyzós egyvelegével. Bár meg kell jegyezni, hogy ez a dal sikerült a leggyengébbre a három közül, de magyar viszonylatban még így is tökéletesen megállja a helyét. A refrén pedig telitalálat, mint mindig. Apropó refrének: feltűntek a kitartott, egyhangos vokálok. Piros pont, jót tesz a muzsikának! Én a magam részéről várom a következő dobását a fiúknak, addig meg legyen még Fish! koncert bőséggel, mert igényelném. Karácsonyi kívánságlista vége.
 
A MyMusic értékelése: 9/10
 
Jam
 
Fotó: Olajos Dóra
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. január 6.

A januári elcsendesedéshez ad kapaszkodót Curtis

Egy korszaknyitó, új szívbemarkoló dallal jelent meg Curtis, mely édesapjáról állít emléket „Fehér rózsa” címmel. Lágy, keserédes zongora adja meg az alaphangot, Curtis pedig kiereszti az elmúlt évek minden fájdalmát a nem múló hiányról. A jazzes-melodikus vokált hamisítatlan rapverze váltja, lendületet adva és erőt az évkezdéshez. A rapper idén magasabb fokozatra kapcsol és készül egy új EP-vel is. Tovább

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky