3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2020. július 23.

Egy szikra csak, és lángra kap - megjelent a Péterfy Bori & Love Band legújabb stúdióalbuma

Copyright:

A Szikra a zenekar hetedik lemeze tizenkét dallal, melyeket keresztülsző az elszigeteltség témája és az ez ellen való lázadás okozta folyamatos feszültség. A trackek közül a felvezető Száz fényévhez nemrég klipet is bemutattak Miki357 rendezésében, és a Saiiddal közös A kéket vagy a pirosat videóját is megismerhették már a rajongók. A Szikra a digitális formátum mellett kétféle CD-n és hamarosan bakeliten is megjelenik, élőben pedig 2020. november 28-án játsszák el az Akvárium Klubban. Addig pedig a hozzá készült teljes hosszúságú szövegvideón hallgathatjuk és nézhetjük meg a dalokat.

Az idei év alakulása nagy hatással volt a Péterfy Bori & Love Bandre, így a Szikrán is érezhető a különös időszak lenyomata: „A bezártság összes őrületét és dühét sikerült kreatív energiává alakítanunk, és közösen becsatornáznunk a lemezkészítésbe. Nyitva levő stúdió híján ki-ki a saját otthonában rögzítette a sávokat, például a dobosunk, Gáspár Geri konyhai edényeket is be kellett vessen a cél érdekében.” – mesélte Tövisházi Ambrus zenekarvezető és zeneszerző, producer.

A legtöbb szöveget Bori írta a lemezre, párhuzamosan dolgozva Ambrussal:
„Mindig irigyeltem azokat az művészeket, akik elvonulhattak alkotói szabadságra, de a mi szakmánkban elképzelhetetlen, hogy hónapokat a színpadtól távol töltsünk. Ezért nagy élmény volt a karantén alatt az összes energiámat egy helyre összpontosítani. Hihetetlenül inspirált ez a kizökkent világ, és Ambrussal is nagyon erősen hatottunk egymásra.” – emlékszik vissza Bori az alkotás számára újszerű folyamatára.

A lemezen több nagyszerű művész is vendégeskedik. Olyan szövegírók is részt vettek a munkában, mint Szabó Benedek, aki a Száz fényévet, illetve a Ki tartja az égboltot föléd? verzéjét jegyzi; és Dévényi-Hajós Kristóf a lemezzáró Meteor szerzője. Ami valójában nem más, mint egy Havasi Balázs-feldolgozás, hiszen eredetileg kettejük korábban aktív, a The Unbending Trees nevű zenekarának egyik angolnyelvű szerzeménye volt. A címadó dalban pedig egy grandiózus dobszólóval tűnik fel a nemzetközi extrémzenében is aktív Pándi Balázs.

Az új anyag egyszerre sokszínű és koherens, a kontroll elvesztése és újra megtalálása mellett a szikra/tűz motívumát több dalon is keresztül fűzve olyan témákat járnak körbe, mint a magány (Száz fényév), a lázadás (Szikra) vagy például a túlélés (Nem ma).
A tartalom mellett a forma is koncepciózus egységbe került, méghozzá különleges mozgóképes elemekkel, hiszen - ahogy Ambrus mesélte -, nagy hatással voltak rá a filmzenék az anyag készítésekor. Mintha egy-egy képzeletbeli filmjelenet zenéjét hallgatnánk, például egy titkos viszonyról (Lula Luna), a teljes összeomlásról (Keringő), vagy akár a világvége előtti utolsó napok fülledt feszültségéről (Meteor). A trackeken organikusan simul össze az Ambrus által festett filmes világ és a Bori-féle szexi vagányság, ahogy a szövegeken keresztül próbál dühösen kitörni a tehetetlen izoláltságból akár a mámor, akár egy forradalom által.

Az albumhoz készült teljes hosszúságú szöveges videón is érződik a filmes hatás: ahogy Bori fut az erdőben a nézők felé, lassított felvételben hátra-hátra pillantva, akár egy üldözéses jelenet is lehetne.



A Szikra bemutató koncertje a tervek szerint november 28-án lesz az Akvárium

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Tovább

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Tovább

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Tovább

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Tovább

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky