3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Copyright:

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert.

Bár legutóbb hat éve jelent meg új dalokat tartalmazó nagylemeze a Szabó Balázs Bandájának, a zenekar és Szabó Balázs is, mint szerző és előadó, ez idő alatt is mindvégig aktív volt. A folyamatos klubturnék mellett a többi közt teltházas koncertet adtak az Erkel Színházban Csöndkabát című versmegzenésítésre épülő műsorukkal, és dupla telt ház előtt léptek fel a Nemzeti Színházban Pilinszky János születésének 100. évfordulójára készült koncertszínházi előadásukkal. Balázs az elmúlt években írt színházi zenéket, szerepelt a Szia, életem! című filmben, és írt hozzá egy betétdalt, Naphajó címmel. Emellett Vecsei H. Miklóssal és Ratkóczi Hubával 2023 januárjában mutatta be a Füst a szemében című, Cseh Tamásról szóló előadást.

Szabó Balázs tevékeny volt a közeli múltban is, idén írt zenét bábszínházi előadáshoz, részt vett az Artisjus Dalszerzők napja kampányában, közreműködött vendégként a Cigány Dal napján, és ő is megemlékezett a 80 éve elhunyt Radnóti Miklós költőről, többek között a Szegeden szervezett Radnóti-emléksétán.

„Az elmúlt évek gyorsan elrepültek, kívülről úgy tűnhet, hogy csendes volt a zenekar háza tája, legalábbis, ami a megjelenéseket illeti, de a színfalak mögött új és izgalmas alkotási folyamatok zajlottak, ennek a lenyomata a Keringés című albumunk.” – fogalmazott Szabó Balázs. „Alapvetően gitáros dalszerzőnek tartom magam, de az utóbbi időben megpróbáltam más hangszerekből is ihletet meríteni, basszusgitáron, brácsán, hegedűn írtam több dalt is, eltérve az eddigi írási szokásaimtól. Azt reméltem, hogy ez a fajta kísérletezés majd máshogyan mozgatja meg a bennem lakó alkotót, és így is lett. Úgy érzem, ez nagyban hatott arra, hogy nem csak egy friss, de bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag születhetett. A dalok szövegei az élet alapvetéseit próbálják boncolgatni, születés és elmúlás, magány és szerelem, állatokkal és természettel való összefonódás, ezek az erős érzelmek, víziók rajzolódnak a dalokban. Végül ez a színes kavalkád hozta az album címének ötletét is, mert mind zenében, mind szövegben egy folytonos áramlás és visszatérés, keringés van jelen. Számomra egy nagyon bensőséges, személyes, mégis egyetemes világot hordozó album lett.”

A nagylemezen 10 saját dal és 2 versmegzenésítés kapott helyet, az egyik vers szerzője Tóth Krisztina, a másiké Grecsó Krisztián.

A zenekar jelenlegi felállása: Ferencz László dobos, Ölveti Mátyás csellista, Harangozó Sebestyén gitáros, Acsády Soma basszusgitáros, ők mind játszanak a lemezen Szabó Balázs mellett. Az albumon közreműködik Subicz Gábor fúvós hangszereken, ifj. Ürmös Sándor, a Budapest Bár muzsikusa cimbalmon, Csikós Árpád, a Szegedi Szimfonikus Zenekar tagja nagybőgőzik, és nem utolsó sorban, Balázs felkérésére Lakatos Mónika, a Romengo Kossuth- és WOMEX-életműdíjas énekesnője is énekel egy dalban. Az Öröklét – amelynek a szövegét és zenéjét is Balázs írta – egyik különlegessége, hogy a magyar mellett lovári nyelven is énekelnek benne. A felvételhez készült szövegvideó, de hamarosan videóklip is megjelenik a dalhoz.

A Szabó Balázs Bandája eddigi lemezein a frontember volt a zenei producer is, de az új albummal kapcsolatos munkákba bevonta Toldi Miklóst producert, aki a Magashegyi Undeground dobosaként és dalszerzőként is ismert. Az új nagylemez dalait Szegeden és Budapesten rögzítette a zenekar.

A november 20-i albummegjelenést követően a Szabó Balázs Bandája lemezbemutató turnéra indul: idén 10 városban lesznek hallhatók a régebbi közönségkedvencek mellett az új dalok, kora tavasszal pedig folytatódik a bemutató körút. Az idei turnéállomások: Kecskemét, Budapest, Komárom, Sopron, Gyöngyös, Pécs, Veszprém, Győr, Szarvas, Debrecen. A budapesti lemezbemutató koncertet a Dürer Kertben tartja a zenekar november 30-án, ahol a lemezen közreműködő előadók egy része is fellép velük. Előzenekarok a turnén a Messessippi, Hangácsi Márton és a Boyongó.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Tovább

2025. március 3.

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala

A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. Tovább

2025. február 28.

Megjelent Beck Zaza első szólóalbuma

A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. Tovább

2025. február 24.

Charlie újra bakeliten is

Igazi ereklyének minősül Charlie sokat emlegetett, ’Mindenki valakié’ című kiadványa, mely most először bakelit formában jelent meg. Tovább

2025. február 20.

Megjelent a The Carbonfools új albuma

A Carbonlove egy új korszak kezdetét jelzi a zenekar életében, miközben hű marad ahhoz a különleges stílushoz, amely évek óta a védjegyük. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky