3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2019. június 10. | Jam

Trivium és Amon Amarth a Trackben

Copyright:

Szerdán, azaz június 12-én, igazi metalünnepet varázsol a Barba Negra Trackbe két ikonikussá vált csapata, az új lemezével érkező Amon Amarth, illetve az a Trivium, akiknek Betrayer című dalát tavaly Grammy díjra is jelölték.

A svédek melodic death alapvetése 2016-ban jött ki utoljára új lemezzel, úgyhogy az idén érkező Berserker igencsak hiánypótló lehet a rajongók számára, ráadásul masszívan ezt az albumot turnéztatja idén a banda, így igazi ínyencségekre és újdonságokra is lehet számítani. A Trivium pedig, Alex Bent dobossal a fedélzeten 2017-es albumával igazi reveláción ment keresztül (nem véletlen a szakmai elismerések garmadája), úgyhogy aki három éve lemaradt Matt Heafy-ék hangoskodásáról, annak itt lesz az ideje pótolni. Sodró lendület, dallamok garmadája, technikás hangszeres játék és slágerek egész sora. Aki a metal rajongójának vallja magát, annak vétek lenne kihagyni ezt az estét.


Elővételben 10.499 Ft-ért juthattok belépőhöz, míg a koncert napján 11.999 Ft lesz a bebocsátást jelentő karszalag. Online az alábbi helyeken szerezhetitek be a jegyeket:
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky