2018. szeptember 25.
Az Óriás December 1-i koncertje után 200 napra visszavonul, ráadásul 2019-ben is csupán 2 koncertet ad a zenekar.
“Nincsen semmi baj, csak kis időre félretesszük életünknek ezt a részét, mert most más dolgok kerültek előtérbe. Péter első szerzői lemezén dolgozik, ami januárban jelenik meg Mindenkinek megvan a maga története címmel és a lemezt koncertek is követik majd. Ezen az úton Ákos is vele tart. Dávid a Supernemmel dübörög tovább.” – írta a zenekar a Facebookon.
A december 1-i A38-as koncert első fele a szülinapos Jön.-ről szól majd; itt trióban játszik a zenekar és a 10 éves bemutatkozó lemez minden dala elhangzik. Az este második felében minden későbbi fontos Óriás-dal előkerül, ráadásul meglepetésvendégek is csatlakoznak a zenekarhoz.
„Szeretnénk egy igazán emlékezetes koncerttel búcsúzni a közönségünktől, még ha ez a búcsú csak fél - vagy esetleg egy évre szól. 2017 februárjában pont a Hajón indult az Óriás legutóbbi és talán legszebb korszaka, akkor tartottuk a Minden villany ég lemezbemutatóját. A december 1-i koncert nemcsak a Jön.-nek, de az azutáni Óriás-lemezeknek – és kiemelten ennek az utolsó időszaknak is méltó ünneplése lesz.” - mondta el Egyedi Péter gitáros-énekes.
2019-ben visszafogott üzemmódban üzemel majd az Óriás, mindösszesen 2 koncertet tervez a zenekar, ez lesz a Szűk Esztendő Turné. A 200 napos szünet után először a Fishing on Orfűn lehet őket először elcsípni, az év végén pedig visszatérnek az A38 színpadára.