2018. május 10.
Ha nem örülsz a meglepetéseknek, vagy ha azt a szolgáltatást szereted kapni, amire számítasz, James Blunt nem neked való. Voltam a koncertjén. Sokkal jobb, mint gondoltam. És egészen más, mint képzeltem. Egy cuki melankólikus es szentimentális estére készültem, ehelyett, vagyis emellett jött minden: vagányság, szexiség, komolyság, buli, társadalmi témák, poénok, és igazán átható zenék, bensőséges és partis hangulat, meg nagyon menő vizuálok.
Eleve teljesen pontosan, este 9-kor kezdett a főelőadó a Papp Laszlo Budapest Sportarénában. Már ha más is úgy tervezte, hogy 8-tól még úgyis az előénekes, Király Viktor lesz hallható. Aztán az is meglepett, hogy az ülőhelyeiken addig békésen üldögélő nézők rögtön felálltak, amikor James Blunt belekezdett, és a koncert végéig le se ültek. Rögtön elbizonytalanodtam: akkor ez nem egy romantikusan dülöngélős, ücsörgős dalolászás lesz? Ők vajon tudnak valamit, amit én nem? És a férjem is tudhatta? Mert mikor udvariasságból megkérdeztem, jön-e velem, ahelyett, hogy rávágta volna, menjek inkább egy barátnőmmel, és telepatikusan megüzente volna, hogy nem akar beállni a visító tinilányok közé nyálas dalokat hallgatni, meglepő lelkesedéssel mondta, hogy örömmel velem tart. Nem bánta meg. Az este nem sivalkodó-síró csajokkal volt tele (na jó, nem csak), hanem felnőtt, jó zenére nyitott normális pasikkal is. Sőt, ők fotózgatták-közvetítették végig az eseményt, míg a nők inkább simán átélték az estét, meg önkéntes vokalistákká váltak szerte a közönségben.
Az is furcsa volt, hogy egy ekkora előadó hogyhogy csak fél hallnyi Arénát kap. A rajongói simán szétszedték volna az egész házat, meg James Blunt hangja, karaktere is betöltötte volna a teljes teret. Merthogy tényleg jóval többről volt itt ám szó, mint cuki kornyikálásnál. Partizenék, világmegváltó gondolatokat hozó dalok, relaxálásra is tökéletes számok, me time-ra ideális zenék és kettecskénezős, vagy épp baráti beszélgetős háttérdallamok váltották egymást olyan ütemesen, hogy fel se tudtunk ocsúdni másfél órán át. Jó, James Bluntot lágy és érzelmes dalaiért szerettük meg, azért volt ebből is pár, ráadásul olyanok, olyan átéléssel előadva, amiktől - női - szem nem maradt szárazon.
De aztán rögtön oldotta is a hangulatot az előadó, közvetlen, kedves humorral es szórakoztató stílussal, majd a következő dala már komoly és nagyon is aktuális társadalmi témák feszegetésére vállalkozott. A homoszexualitástól a háborúkig sokminden előkerült, akár a dalszövegekben, akár csak finoman, ízléses grafikákon a dalok alatt: már maguk a vizuálok önmagukban is nagy élményt jelentettek. Retro lemez játszók, rajzos alakok, kaleidoszkópok felváltva ingereltek, de elvittek az összes olyan helyre is, ahol például James Blunt számai lesznek a legjobb aláfestő zenék a természettel, környezettel azonosulásra. Merthogya segítségükkel egymás után végigjártunk erdőt, csillaghullást, űrt, virágos mezőt, de zötyögő vonatutat, kanyargó metrózást és nagyvárosi forgalmas utakat is.
Közben James Blunt zúzott, ugrált, közönséggel kommunikált, ja és többféle gitáron gitározott, pluszban mellette zongorázott, és persze megállás, pihenés nélkül énekelt. Így a feminin oldala helyett inkább azt a tulajdonságát láttam megmutatkozni, hogy a férfiakra nem jellemző multitasking neki bizony nagyon jól megy. Meg a magas hangok is jól állnak neki, de ezt a helyén kezeli: volt, hogy jelezte, számít a közönségre a vele éneklésben, de egyes részek esélyes, hogy csak a nőknek és a kutyáknak fognak sikerülni... Szóval a vérprofi showmansége is pipa, de az is, hogy két szám közt még bájos garázskoncert hangulatot is tud csinálni, ami alatt külföldi sztárfellépőhöz képest szokatlanul sokat, meglepően jó kiejtéssel, még magyarul is beszél.
Azért hogy ne csak ömlengjek róla, tessék, két bajom is volt vele. Másfél óránál nem volt hosszabb, pedig se a hallgatóság, se a fellépő nem tűnt fáradtnak. És ami még inkább fájt: hogy vége lett, pedig azt hittem, még visszatapsolható. Mindegy, vegyük úgy, hogy azért nem búcsúzkodott hosszasan a közönségtől, mert ő is tudta, találkozunk még. Reméljük, nem is olyan sokára!