3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2017. október 17.

Sokadszor is Paradise Lost

Copyright:

A Paradise Lost – mint már oly sokszor - idén is elhozta lemezbemutató turnéját Magyarországra, és ismét nem volt meglepetés, hogy teltház várta őket a Dürer Kertben.

Akik nem ismerik a Paradise Lost munkásságát, azoknak dióhéjban ennyit: az 1988-ban alakult angol zenekar a gothic metál stílus úttörője volt, egészen a 90-es évek derekáig, amikor is vettek egy hatalmas kanyart, és szinti-pop beütésű dark-wave lemezeket kezdtek kiadni  - sok rajongó el is fordult tőlük – majd a 2002-es Symbol of Life lemeztől kezdve visszatértek a „rendes” kerékvágásba, egészen addig, hogy 2017-ben Medusa címen egy olyan bikaerős, zúzós, doom anyagot hoztak ki, amivel a legősibb rajongókat is sikerülhetett visszaédesgetni.  Ezt az új lemezt jöttek bemutatni Budapestre, a Dürer Kertbe vasárnap este.

A koncertnek – számomra – két negatívuma volt: az egyik, hogy az első 5-6 szám alatt alig lehetett hallani az éneket és Greg Mckintosh gitártémáit. Utána csodával határos módon helyrerázódott a hangzás, és a koncert is akkor kezdett rendesen összeállni. A másik kicsit fura dolog a setlist volt. Töredezettnek hatott a koncert a különböző korszakokból, lemezekről eljátszott számok sorrendjével. A One Second bármennyire is egyik kedvencem a fent említett dark-wave-es korszakból, kifejezetten nem illet ebbe a mostani doom-os stílusba, sokkal inkább vártam volna az új lemez egyik gyöngyszemét, a Fearless Sky-t.

Mindezektől eltekintve ismét egy szórakoztató metál estét élhettünk át a Paradise Lost jóvoltából, hiszen a koncert második fele kifejezetten erős volt, a hangzás is összeállt, a közönség is vette a lapot. És ami számomra még érdekes, hogy az új lemez dalai élőben kifejezetten izgalmasabbak, mint ahogy a lemezről emlékeztem rájuk. Ez a koncert mindenképp arra ösztönöz, hogy újra meghallgassam a Medusa-t. És talán épp ez az ilyen lemezbemutató koncertek célja, nem igaz?

 

 

From the Gallows
Tragic Idol
The Enemy
One Second
Gods of Ancient
Shadowkings
Medusa
An Eternity of Lies
Faith Divides Us - Death Unites Us
Blood and Chaos
As I Die
Beneath Broken Earth
Embers Fire
No Hope in Sight
The Longest Winter
The Last Time

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. január 6.

A januári elcsendesedéshez ad kapaszkodót Curtis

Egy korszaknyitó, új szívbemarkoló dallal jelent meg Curtis, mely édesapjáról állít emléket „Fehér rózsa” címmel. Lágy, keserédes zongora adja meg az alaphangot, Curtis pedig kiereszti az elmúlt évek minden fájdalmát a nem múló hiányról. A jazzes-melodikus vokált hamisítatlan rapverze váltja, lendületet adva és erőt az évkezdéshez. A rapper idén magasabb fokozatra kapcsol és készül egy új EP-vel is. Tovább

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky